Halott madarak húsán élt, a fotó tette híressé a hajléktalan anyát

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Olykor egyetlen emberi alakról vagy arcról készült portré is képes kifejezni egy teljes történelmi korszakot vagy szituációt: ezek közé tartozik az amerikai szociofotózás úttörőjének megrendítő felvétele egy hajléktalan asszonyról és gyermekeiről, amely nemcsak az 1930-as évek gazdasági világválságának megtestesítőjévé, de a világ egyik legtöbbet idézett fotójává is vált. A képen szereplő nő – akinek kiléte évtizedekig rejtély maradt – azonban sohasem profitált a hírnévből, sőt, inkább átkozta azt.

Az amerikai szegénység krónikása lett a nehéz sorsú lányból

A második generációs német bevándorlók gyermekeként 1895-ben, New Jersey államban született Dorothea Lange többszörös hátránnyal indult a fotóművészi pályán: 7 éves korában jobb lábában gyerekbénulás következtében izomsorvadás keletkezett, ami egész életére nehézkessé tette a mozgását, családja rossz anyagi helyzetben tengődött, mindezt tetézte, hogy édesapja illegális ügyletei miatt a családot otthagyva lelépett, és természetesen a nőkkel szembeni szakmai előítéletek sem segítették útját.

Dorothea Lange fotóművész az 1950-es években
Fotó: Anthony Barboza / Getty Images Hungary

Az akadályokon túllendülve mégis az amerikai szociofotózás egyik legjelentősebb alakjává vált, aki gyakran heteket töltött a társadalom legszegényebb rétegei között, munkás- és hajléktalanszállókon – miközben ő is gyakran küzdött súlyos anyagi gondokkal –, hogy ott készült képeivel dokumentálja és felszínre hozza az „amerikai álom” árnyékában meghúzódó nyomort és nélkülözést. Az 1929-ben kitört nagy gazdasági világválság ideális terepet jelentett Lange számára, aki fotósként részt vett az ún. Áttelepítési Hivatal munkájában, melyet a Roosevelt-kormányzat a vidék nyomorúságos helyzetének felmérésével bízott meg.

Az 1930-as években ugyanis az elszegényedett, terméketlenné vált vidékekről, például Oklahoma államból tömegestül zarándokoltak a megélhetésüket vesztett gazdálkodók az ígéret földjének hirdetett Kaliforniába, ahol idénymunkásként próbáltak minimális jövedelemre szert tenni – erről az exodusról szól például John Steinbeck világhírű regénye, az Érik a gyümölcs. Lange 1936 márciusában egy hideg, esős délután kormányzati munkája közben éppen a kaliforniai Nipomo város melletti országúton autózott, amikor észrevett egy táblát, mely szerint a közelben hajléktalan idénymunkások számára létesült tábor található – először figyelmen kívül hagyta a jelzést, 20 mérfölddel később mégis úgy döntött, visszafordul és megnézi saját szemével, illetve gépe objektívjével a helyszínt.

40 évig rejtély volt a képen szereplő asszony kiléte

Lange híressé vált képe, a <i>Hajléktalan anya </i>
Fotó: Wikimedia Commons

A táborban mintegy 2500 vándormunkás élt, akik – mint a fotós megtudta – egy közeli borsóültetvényen dolgoztak, azonban a rossz időjárás tönkretette a veteményt, és ezért munka nélkül maradtak; közöttük volt egy fiatal, hétgyermekes asszony, aki azonnal felkeltette Lange figyelmét. A gyerekeivel egy szedett-vedett sátorban meghúzódó nő elmondta, hogy 32 éves, a kicsikkel fagyott zöldségeken és halott madarak húsán élnek, és nemrég cserélte el autójából a gumikat egy kis eleségért.

Rövid magyarázat után megengedte, hogy a szociofotós felvételeket készítsen róluk: összesen 6 kép született, melyeket alkotójuk alaposan elrendezett és a hatásosság kedvéért jól megválasztott, kellően drámai szögekből lőtt és utólag retusált is (valamelyest szembemenve a dokumentumfotózás elfogulatlanságának elvével). A 6 képből az utolsó sikerült a legjobban, amely az ismeretlen személyazonosságú nőt három lánya társaságában ábrázolja: ketten édesanyjuk vállára borulnak, arcukat elrejtve a fényképező tekintete elől, míg kisded húguk az anya karjaiban fekszik.

A Migrant Mother címre keresztelt (idehaza Hajléktalan anya, más címfordításban Vándormunkás anya néven ismert) portré nem sokkal később a San Francisco News hasábjain jelent meg, és akkora országos visszhangot keltett, hogy a kormány megígérte, 9000 kilogrammnyi ételadományt küld a Nipomo melletti tábor lakóinak megsegítésére. A fotó és a rajta szereplő asszony világszerte híres lett, azonban több mint négy évtizedig hiába kutatták a sajtó munkatársai és a fotótörténészek, ki is lehetett valójában a titokzatos hajléktalan anya: a rejtélyt végül egy olvasói levél leplezte le, melyet a kaliforniai Modesto Bee napilap szerkesztője kapott egy Florence Owens Thompson nevű idős hölgytől, aki azt állította, ő látható a képen.

A Lange által készített sorozat második képe
Fotó: Wikimedia Commons

Haragudott, mert soha egy centet sem látott a kép után

Az újság felvette a kapcsolatot az ott helyben, Modesto városában élő Thompsonnal, aki részletesen elmesélte nekik élettörténetét: a cseroki indián származású asszony egy rezervátumban látta meg a napvilágot Oklahoma államban, szegénysorban tengődő családban; 17 évesen férjhez ment, Kaliforniába költözött és 6 gyermeknek adott életet, férje azonban még a hatodik utód megszületése előtt tuberkulózisban elhunyt. Ezt követően az özveggyé lett anya naphosszat a földeken dolgozott, hogy eltartsa a kicsiket, miközben éjszaka pincérnőként vállalt munkát, folyamatosan vándorolva egyik helyről a másikra.

Időközben egy alkalmi kapcsolatából újabb gyermeke született, akit örökbe adott rokonoknak, 1935-ben pedig megismerkedett egy Jim Hill nevű férfival, akit szintén megajándékozott egy kislánnyal (ő látható a képen anyja karjaiban). A következő év márciusában a család egy újabb munkalehetőség reményében autózott éppen az államon keresztül, amikor lerobbant a kocsijuk, így találták magukat a borsószedők táborában, ahol a híres kép készült. Az asszony úgy nyilatkozott, egyáltalán nem volt ínyére, hogy a róla és gyerekeiről készített felvétel ennyire ismert lett, különösen annak fényében, hogy soha egyetlen centet sem kapott utána, miközben a fotós és a kiadók a nyomorát kihasználva arattak sikereket.

A sorozat harmadik képe
Fotó: Wikimedia Commons

Thompson későbbi élete sem alakult jobban: Hilltől még 3 gyereke született, akik közül az egyik kétéves korában elhunyt; a pár később szétment, majd a második világháború után években az asszony Modestóban telepedett le, másodszorra is férjhez ment és 3 további gyermeknek adott életet. Az immár 12 gyermekes Thompson kórházi adminisztrátor férje oldalán szerény körülmények között élte le az életét, a férfi halála után egy, a gyerekei által vásárolt mobilotthonba költözött egyedül. A ’80-as évek elején az idős hölgy szívproblémákkal és rákbetegséggel küzdött, családja nyilvános felhívásban kért anyagi segítséget az orvosi költségek fedezésére – válaszként több ezer levél és összesen mintegy 35 ezer dollárnyi összeg érkezett.

A „hajléktalan anya” 1983 szeptemberében, két héttel 80. születésnapja után hunyt el rákban, a kaliforniai Scots Valley-ben, haláláról még az Egyesült Államok elnöke, Ronald Reagan is megemlékezett, aki szerint Thompson az „amerikaiak erejét és állhatatosságát jelképezte a nagy gazdasági világválság közepette”.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.