Az emberiség története során sajnos rengeteg háborút vívtak, így számos olyan összecsapást találni, amely nemcsak meghatározta egy birodalom vagy ország sorsát, hanem emellett elismerésre méltó taktikai megoldás is volt. A legmerészebbek közül válogattunk.
Sztálingrád visszafoglalása, a mexikói–amerikai háború, Vicksburg ostroma, az incshoni partraszállás és a myeongnyangi csata – mind olyan összecsapások, amelyek vagy meghatározóak voltak egy háború alakulásában, vagy pedig megalkotóik briliáns stratégiai érzékéről tanúskodnak.
Elterelő hadművelet
A második világháború meghatározó pillanata volt, amikor 1939-es megállapodásuk ellenére Hitler megtámadta a Szovjetuniót. A tengelyhatalmak hamar roppant nagy területet foglaltak el, és 1942 nyarán a német csapatok azt a parancsot kapták, hogy foglalják el Sztálingrádot, a Volga folyó partján elterülő iparvárost, amely fontos szállítási útvonal volt. Hatalmas áldozatok árán ez sikerült is, ám ugyanennek az évnek a novemberében a szovjetek megindították az Uránusz hadműveletet, a világháború egyik leggrandiózusabb akcióját, amely fontos szerepet játszott a szövetségesek győzelmében.
A tervet Georgij Zsukov tábornok találta ki. Mintegy félmillió katonával, 1400 repülővel és 900 tankkal vonult fel a szovjet haderő.
A művelet lényege az volt, hogy északról és délről egyszerre támadják meg a város védőit, ám a támadás megindítása előtt egy kis elterelésre is szükség volt. Ezért Zsukov bizonyos egységeit úgy pozícionálta, hogy az ellenséges hírszerzés ennek alapján azt gondolhassa, hogy az offenzívát csak a valóságos terveknél sokkal később indítják meg. Az elterelés sikerrel járt, és a szovjetek hamar bekerítették a várost, majd elsöpörték Sztálingrád német védőit. Az ostrom fordulópontnak bizonyult a német-orosz fronton, és ennek révén az egész második világháború szempontjából döntő eseménynek számít.
A kiprovokált háború
A 19. század első felében az Egyesült Államok határai egészen máshol húzódtak, mint napjainkban. Nem volt például az ország része a mai Texas, Kalifornia, Utah, Nevada, Arizona, Oklahoma, Wyoming és Új-Mexikó területe sem. Ezen kívánt változtatni James K. Polk amerikai elnök, aki választási győzelmét nem kis részben ilyen típusú ígéreteinek köszönhette. Különösen megerősödött a területi terjeszkedés vágya azután, hogy Texas előbb forradalom révén elszakadt Mexikótól, majd függetlenné vált, végül 1845-ben csatlakozott az USA-hoz. Az amerikai elnök 30 millió dollárt kínált országa déli szomszédjának a mai Kaliforniáért és más területekért, ám ezt Mexikó visszautasította.
Az USA erre csavaros tervet eszelt ki. Nyolcvan katonát küldött a határ túloldalára, és amikor a mexikóiak megtámadták a betolakodókat, az esetet az elnök arra használta föl, hogy meggyőzze a Kongresszust az invázió szükségességéről.
A háború két éven keresztül tartott, amely során a déli állam szinte folyamatosan veszített területéből, 1847-ben még a fővárost, Mexikóvárost is elfoglalták az amerikaiak. A harcokat a Guadalupe Hidalgó-i béke zárta le, amelyben Mexikó lemondott területei 55 százalékáról, mintegy 15 millió amerikai dollárért cserébe. Ekkor szerezte meg az USA a mai Kalifornia, Utah, Nevada, Arizona, Oklahoma, Wyoming és Új-Mexikó államok területét.
A polgárháború kulcsa
Az amerikai polgárháború meghatározó pillanata volt, amikor az északiak elfoglalták Vicksburgöt, elvágva a déliek egyik legfontosabb utánpótlási útvonalát a Mississippi folyón. A győzelem lehetővé tette, hogy ellenőrzésük alá vonják a folyó teljes hosszát, lényegében kettévágva a konföderációsok területét. Igaznak bizonyultak Abraham Lincoln szavai:
„Vicksburg a kulcs! A háborút addig nem lehet lezárni, amíg ez a kulcs nincs a zsebünkben.”
Grant tábornok három hét alatt hajtotta végre haditervét. Előbb legyőzte a déliek csapatait a közeli Jacksonban, hogy onnan ne érkezhessen erősítés a folyó menti városba. Ezután 77 ezres hadseregével körbekerítette Vicksburgöt, és Porter admirális hadihajóinak hathatós támogatásával megtörte a mintegy 33 ezer védő ellenállását. A vicksburgi hadjáratot történészek az amerikai polgárháború legmerészebb és legsikeresebb akciói között tartják számon.
Briliáns helyismeret és haditerv
Nagyot ugrunk térben és időben is: a 16. századi Koreába. Ekkor szállt szembe 13 hajójával I Szunsin tábornok a japán hódítók mintegy 300 hajót számláló flottájával. A koreai hadvezérnek egyetlen előnye volt: a helyismeret – úgy ismerte a Myeongnyang-szorost, amely elválasztja egymástól a Koreai-félszigetet és a Csin-szigetet, mint a tenyerét. Noha a császár levélben utasította, hogy adja fel pozícióját, és csatlakozzon a szárazföld belsejében a hadsereghez, I Szunsin lehorgonyozta hajóit a szoros északi kijáratánál, és várt. A közelgő japán flotta hatalmas túlerőben volt: több mint 300 hajót számlált, amiből 130 hadihajó volt, a többi csapatszállító. A szűk szorosba azonban az erős áramlás miatt egyszerre csak néhány japán hadihajó tudott behajózni, és azok sem tudtak igazán jól manőverezni a vadul kavargó víz, a zátonyok és a sziklák miatt. Ezzel szemben I Szunsin hajói a szoros kijáratánál kiszélesedő, nyugodt tengerről zavartalanul célozhattak ágyúikkal, egymás után pusztítva el a japán hajókat.
Mintegy 3 órán keresztül tartott így a harc, amikor elérkezett az a pillanat, amelyre a koreai vezér várt. Megfordult az áramlás,
és – miközben a koreaiak folytatták az ágyúzást – a félig vagy teljesen elpusztított, sokszor lángoló japán hajókat a víz a flotta még sértetlen járművei felé sodorta. Teljes volt a káosz: a csatában összesen 30 japán hajó süllyedt el, a 13 koreai jármű viszont sértetlenül megúszta az összecsapást. I Szunsin a japán-koreai háború során még több hasonló győzelmet aratott, bizonyítva taktikai zsenialitását. Nem csoda, hogy hazájában nemzeti hősnek, történész körökben pedig a hadtörténet egyik legbriliánsabb stratégájának tartják.
Kockázatos partraszállás
Azóta, hogy a Koreai-félsziget japán megszállása a második világháború utolsó időszakában véget ért, a két Korea viszonya nem felhőtlen. Különösen igaz volt ez a hidegháborúban, amikor az északi rész a szovjet blokk és Kína, a déli pedig az USA és a nyugat befolyása alá tartozott. 1950-ben végül Észak-Korea támadást indított déli szomszédja ellen, amivel kezdetét vette a koreai háború, amelyben az északiak a Szovjetunió és Kína, a déliek pedig az ENSZ és az USA támogatásával harcoltak.
A döntő győzelmet és a stratégiai fordulatot egy merész terv hozta el, amelyet Douglas MacArthur amerikai tábornok ötlött ki.
A harcok nem álltak jól a déliek szempontjából nézve: kétségbeesetten védekeztek Puszan városa környékén, amikor a roppant kockázatos akciót elindították, legyőzve több óvatoskodó tábornok ellenkezését. A heves harcoktól messze, Incshonnál indult meg a Króm hadművelet. Rövid bombázást követően partra szálltak a déliek és az ENSZ erői. Rövidesen el is foglalták a várost, így tulajdonképpen elvágták az északiak utánpótlását. Az akció révén megfordult a hadiszerencse, és védekezésbe szorult a Koreai Néphadsereg.
Olvasd el, milyen ravasz trükkel verték át az angolok Napóleon seregét, kattints ide!
