Megrázó videó: borzalmas körülmények között élt Gene Hackman és felesége

Olvasási idő kb. 2 perc

A házaspár otthonában készült testkamerás videón látszik, hogy milyen körülmények között élt halála előtt Gene Hackman és felesége, Betsy Arakawa.

Felkavaró testkamerás felvételeket hozott nyilvánosságra a Santa Fe megyei seriff hivatala azokról a percekről, amikor a rendőrök megtalálták a tragikus körülmények között elhunyt Gene Hackman és felesége, Betsy Arakawa részben mumifikálódott holttestét az új-mexikói otthonukban – számolt be az AP. 

Rendetlenség látszik a Hackman otthonában készült videón

A videón látszik, ahogy a rendőrök átvizsgálják a hatalmas ingatlant, és bemennek minden helyiségbe. Először a 65 éves Arakawa holtesttét fedezték fel, mellette az egyik életben maradt kutyájuk feküdt. A kétszeres Oscar-díjas színész holttestére a ház egyik másik szárnyában bukkantak.

A kivonuló rendőrök gázszivárgástól vagy szén-monoxid-mérgezéstől tartottak, ezért kinyitották az ajtókat és ablakokat – később kiderült, hogy nem volt szivárgás. Ahogy bejárják a házat, látszik, hogy egyes helyiségekben óriási rendetlenség uralkodott, míg más szobák szinte érintetlennek tűntek. 

A hatóságok a videófelvételen kívül a házaspár halálával kapcsolatos több dokumentumot is nyilvánosságra hoztak, köztük egy jelentést, amely részletesen bemutatja Arakawa utolsó e-mailjeit, telefonhívásait és internetes kereséseit. Ebből kiderül, hogy a nő február 8. és 12. között több keresést indított a koronavírus és az influenza tüneteivel kapcsolatban, például azt, hogy a Covid okozhat-e szédülést vagy orrvérzést.

Idézőjel ikon

Egy e-mailben Arakawa arról írt, hogy attól tart, a férje elkapta a koronavírust.

Tesztet is csinált, de negatív lett, viszont azt fontolgatta, hogy orvosi segítséget kér Hackman számára.  

Betsy Arakawa hantavírusos tüdőszindróma, egy ritka, rágcsálók által terjesztett betegség miatt vesztette életét. Ez a fertőzés számos olyan tünettel járhat, mint az influenza. Az ingatlan vizsgálata során több melléképületben rágcsálóürüléket és élő rágcsálót is találtak, de a házban nem volt nyomuk az állatoknak. A 95 éves Gene Hackman feltehetően egy héttel később halt meg meg szívbetegségben, amelyben közrejátszott súlyos Alzheimer-kórja is. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!