Nevét olyan versek tették halhatatlanná, mint a Gyermekké tettél vagy a Nagyon fáj. Hosszú, kalandos életútja végigkísérte a 20. századot, de József Attiláról majdnem negyven éven át senkinek nem volt hajlandó beszélni.
Gelb Edit asszimilálódott zsidó családban született 1896-ban, a bútorgyáros Gelb Márk második lányaként. Apja 1899-ben magyarosította a nevét Gyömrőire. Edit, édesapja kívánságára, belsőépítészetet tanult, de ezt korán abbahagyta – tizennyolc évesen férjhez ment Rényi Ervin vegyészmérnökhöz. A házasság rövid életű volt, mindössze két évig tartott. Amikor Rényit az első világháború idején a Tátrába vezényelték, felesége meglátogatta, ott azonban beleszeretett valaki másba.
Szemben az árral
A család visszaemlékezése szerint nem Rényi kérte meg a lány kezét, hanem fordítva történt, ami akkoriban meglehetősen szokatlannak számított. Gyömrői saját bevallása szerint sem volt szerelmes, csak szeretett volna elkerülni otthonról. Hogy milyen volt az otthoni légkör, milyen volt a szüleihez fűződő viszonya, az a Szemben az árral című regényéből ismerhető meg. (A regény természetesen nem feleltethető meg 100%-ban Gyömrői Edit életrajzának, de így is árulkodóak bizonyos sorai.) „De néha a tükörbe nézek, s amikor egész különösen förtelmesnek és öregnek látom magamat, amikor arra gondolok, hogy orcáim soha nem voltak rózsásak, hanem inkább szürkék vagy barnák voltak, akkor eszembe jut, hogy híresen szép anyám arcszíne ugyanilyen volt. De látták-e a többiek is? És hogy hasa kibuggyant a fűzőből? Hogyan hihettem olyan vakon a szépségében, ha egyszer láttam mindezt, és olykor még valami émelygés is elfogott.” A regényben anyjához való bonyolult, sérülésekkel teli viszonya többször is felbukkan, gyerekként sóvárgott a szeretetért, de úgy érezte, anyja vele szemben rideg és távolságtartó. „A távolság mit sem változtatott a dolgon, anyám az maradt, aki volt, az én szép, hideg, buta anyám, aki egyedül hagyott engem a gonosz világban, amikor négyéves voltam.”
Költőből analitikus
Gyömrői Edit korán kezdett érdeklődni a pszichoanalízis iránt, állítólag már 9 évesen kölcsönkérte nagybátyjától, az elmegyógyász dr. Hollós Istvántól Sigmund Freud egyik munkáját. Avantgárd művészek és baloldali gondolkodók köreiben vett részt, 1919-ben verseskötete jelent meg, Rényi Edit versei címmel. Aktív politikai részvétele miatt (és talán a személyes útkeresés miatt is) Bécsbe, majd Berlinbe emigrált, közben „útlevélházasságot” kötött Glück Tiborral, de tőle is hamar elvált. Különféle munkákból (esernyőüzemi munkás, könyvesbolti eladó, ruhatervező, fotós stb.) tartotta fenn magát, közben gyakorlatilag éhezett, csak akkor ivott egy kávét vagy evett egy süteményt, ha arra meghívták. Egy barátja tanácsára pszichoanalitikus terápiába kezdett, és hamarosan maga is elkezdhette pszichoanalitikus praxisát.
Nagyon fáj
Zsidósága és baloldali nézetei miatt Hitler hatalomra jutása után nem volt biztonságos Berlinben maradnia, ezért egy rövid prágai kitérő után, 1934-ben visszatért Budapestre, és vállalta az ekkor már súlyos beteg József Attila kezelését. Élete végén egy interjúban elmondta, hogy azonnal látta, hogy a költő gyógyíthatatlan, csak fenntartó kezelésre vállalkozott. József Attila mai ismereteink szerint borderline személyiségzavarban szenvedett, tünetei az analízis hatására rosszabbodtak, beleszeretett analitikusába. „Mindenki, akire Edit ránézett – olyan bűvölő szemekkel –, az ilyen vagy olyan módon beleszeretett” – emlékezett vissza Kulcsár István (aki maga is pszichiáter és József Attila barátja volt). Viszonzatlan érzelmei azonban egyre inkább agresszióval párosultak, egy alkalommal késsel támadt rá Gyömrői Editre. Gyömrői vőlegénye (későbbi harmadik férje), az újságíró Újvári László szerelte le a költőt, aki ezután feljelentéssel fenyegetőzött, így terápiája Gyömrői Edittel véget ért. Az analitikusnő élete végéig elhárította a megkereséseket, amikor József Attiláról kérdezték. „József Attila költő volt, és mindaz, amit embertársaival közölni óhajtott, megtalálható a verseiben” – írta 1957-ben. Regényéből is kimarad ez a szál; nem egyértelmű, hogy a pszichológusi titoktartás miatt, esetleg valamiféle bűntudat okán.
Ceyloni évek
A harmincas évek második felében Gyömrői Edit nők számára tartott kurzusokat gyermeknevelés és szexuális felvilágosítás témában. Egyre inkább foglalkoztatta a kivándorlás gondolata – nővére ekkor már az Egyesült Államokban élt –, de nem kapott vízumot. Végül férjével együtt Ceylonra (a mai Srí Lanka) hajóztak. (Fia, az első házasságából született Gábor nem tartott velük. Őt munkaszolgálatra hurcolták, ahol tífuszban megbetegedve 25 évesen meghalt.) Újvári László röviddel a megérkezésük után súlyosan megbetegedett, és meghalt. Gyömrői Edit ekkor el akarta hagyni az ázsiai országot, de megismerkedett egy nálánál fiatalabb, félig holland, félig szingaléz származású férfival, Charles Ludowykkal, akivel végül negyedik – egyben utolsó – házasságát kötötte. Letelepedtek hát Ceylonban. A férfi Shakespeare-kutató volt, aki az egyetemen előadásokat is rendezett, Gyömrői Edit pedig jelmezeket és díszleteket tervezett ezekhez. Terápiás tevékenységét nehezen tudta folytatni, így inkább előadásokat tartott a pszichoanalízisről. Érdeklődése a buddhizmus felé fordult, bekapcsolódott a ceyloni baloldali és női mozgalmakba is. Megtanult szőni, majd szövőiskolát alapított ceyloni nők számára.
A ceyloni időszak 1956-ig tartott, ekkor férjével együtt Londonba költöztek. Ott gyorsan felépítette a praxisát, és egészen nyolcvanéves koráig dolgozott. Idősebb korában régi, romos házak restaurálásával foglalkozott. A hetvenes években többször ellátogatott Budapestre, konferenciákon vett részt. Férje 1985-ben meghalt, Gyömrői Edit két évvel ezután hunyt el, 90 éves korában. A hetvenes években végül megvált a nála lévő József Attila-kéziratoktól is, amelyeket Londonban őrzött. Ezekkel a szavakkal adta át őket az irodalomtörténésznek: „Vigye haza. Ha én meghalok, ki fogja tudni itt, hogy ki volt az a József Attila?”
A cikk Borgos Anna Holnaplányok című könyve alapján készült. Noran Kiadó, Budapest, 2018.
