A szórakoztatóipar és a bulvársajtó is kihasználta a magyar óriásnőt

Olvasási idő kb. 4 perc

A vurstlik, cirkuszok világa a múltban gyakran nyújtott megélhetési lehetőséget a különleges, furcsa testi adottságokkal rendelkező személyek számára, ez idehaza sem volt másképp. Az 1930-as években a pesti vurstli egyik legnagyobb sztárja a 224 centiméter magas Grizelda, becenevén Az Élő Torony volt, aki testi adottságainak köszönhetően egyszerű parasztlányból lett a mutatványosok és a bulvársajtó kedvence, rövid karriert követően azonban eltűnt a nyilvánosság elől. Ez a magyar óriásnő története.

A Városliget területén több mint száz éven keresztül – az 1800-as évek első felétől 1950-ig – létezett a vurstli, az a többször helyszínt változtatott, hatóságilag kijelölt terület, ahol a különféle mutatványosok felállították sátraikat, bódéikat, körhintáikat: a pesti városkép egyedi színfoltját jelentette ez a világ, ahol az érdeklődők gyakran a természet furcsaságaival, törpékkel és óriásokkal, tűznyelőkkel, madárfejű és gumiemberekkel találkozhattak.

A magyar óriásnő, Grizelda sztorija

Grizelda, aki „a hóna alatt tartja a férfiakat” Friss Újság, 1936

Hősünk Zámbó Gizella néven látta meg a napvilágot 1912-ben a Vas megyei Gérce községben, Sárvártól nem messze – más források szerint Kolozsvárott született, és családjával Trianon után költözött át Magyarországra –, és sokáig teljesen átlagos kislánynak számított, aki szorgosan tanult az iskolában, mígnem 11 évesen váratlanul abnormális növésnek nem indult. 18 éves korára Gizella már 2 méter 16 centi magasra nőtt, és a korabeli sajtó szerint mezei munkában, zsákolásban, sőt, birkózásban is felvette a versenyt a falu legmegtermettebb férfijaival, sőt, két ember helyett dolgozott a földeken, idővel azonban megunta a vidéki életet, és a fővárosba költözött, hogy szerencsét próbáljon a szórakoztatóiparban.

A naiv óriáslány hétköznapinak nem éppen mondható termete és fizikai adottságai hamar felkeltették a vurstlisok figyelmét: Gizellát leszerződtette Bienenfeld Béla, az egyik városligeti bodega tulajdonosa (a Bienenfeld mutatványosdinasztia sarja), aki a sokkal egzotikusabb hangzású Grizelda művésznevet adományozta neki, és hozzálátott, hogy átfazonírozza felfedezettjét. Teljesen megfosztották őt falusias külsejétől, levágták a haját, divatos ruhákat készíttettek neki, arcát kisminkelték, ajkait kirúzsozták, körmét vörösre festették.

Törpe és óriás férfi is meg akarta kérni a kezét a lapok szerint

A vurstli új szenzációja 1936 nyarán mutatkozott be a Városligetben, és hamarosan mind a szórakozni vágyó pesti polgárok, mind a szenzációéhes bulvársajtó munkatársai tömegestül jártak Grizelda csodájára. Az egyik riport szerzője az óriásnő méretein ámuldozik: Grizelda 224 centiméter magas, 128 kilót nyom, 56-os cipőt visel, kartonruháját 7 méter anyagból varrják össze, és naponta 15 kilónyi élelmiszert fogyaszt. A „mit reggelizik?” kérdésre a szemérmes lány így felel: „Keveset, két liter tejet ittam, hozzá hat zsemlyét. 

Az ebédem dúsabb, három tányér levessel kezdődik, majd főzeléket eszem, szintén három-négy tányérral, és két jókora darab húst.

Mindegyik darab hús akkora, mint a tenyerem.”

Grizelda vadállatok társaságában
Fotó: Kurír

A Friss Újság munkatársának a kedves, szerény természetéről ismert Grizelda azt is bevallotta, hogy az egyik törpenövésű mutatványos kollégája megkérte a kezét, és alig várja az ősszel Budapesten rendezendő „lilliputi kongresszust”, ugyanis kifejezetten a kis termetű férfiak a zsánere, egyébként minden vágya, hogy rendes férjet találjon és családot alapíthasson.

Az óriás–törpe lánykérés természetesen lehet hírlapírói kacsa, miként a következő év májusában megjelent bulvársztori is, mely szerint a világ legmagasabb emberének tartott német Walter Mössinger azért érkezett Budapestre, hogy feleségül kérje a magyar óriásnőt.

 A 2 méter 50 centi magas „Hosszú Tóni” a Friss Újság riporterének azt állította, egy német lapban látta Grizelda fotóját, és azonnal szerelembe esett, nem sokkal később azonban, a Magyar Lapok kérdésére azt felelte, az egész ügyet a reklám miatt találták ki, és valójában az alacsony nőkre bukik igazán.

Bécsből pereskedés, Olaszországból szerelmi ügy miatt távozott

A magyar óriásnő egy átlagos termetű férfi társaságában
Fotó: Tolnai Világlapja, 1937

A szerény, kedves természetéről ismert Gizella – aki azt állította, minden vágya, hogy rendes férjet találjon és családot alapítson – a pesti vurstliban elért sikereket meglovagolva Bécsbe költözött, hogy az ottani közönséget szórakoztassa, rövid osztrák tartózkodás után azonban összeveszett az impresszáriójával, akit 320 schillinges tartozás miatt be is perelt. Külföldi turnéja miatt azonban az óriáslány nem tudott megjelenni tárgyalása második fordulóján, ezért a bíróság semmisnek nyilvánította az ügyet. A szórakoztatóipartól és a pereskedéstől megcsömörlött Grizelda 1938 elején visszatért szülőfalujába, majd beállt egy sárvári fodrászmester szalonjába dolgozni, azonban hamar megunta a civil életet, és ismét a világot jelentő deszkákat választotta, sorsa ezúttal Olaszországba vitte őt.

Másfél éves itáliai tartózkodása alatt – ismét csak a korabeli sajtóra hivatkozhatunk – Gizella és egy Cosimo nevű fiatalember, egy olasz nemesi család sarja, egymásba habarodtak, a románcnak azonban nem lett jó vége.

A férfi – aki hősünk leírása szerint a válláig sem ér, azonban szép barna bőre és hófehér foga elbűvölte őt – megkérte volna a kezét, patinás családja azonban nagyon nem nézte jó szemmel fiuk és egy mutatványos „szörnyszülött” szerelmét, ezért elérték, hogy az óriásnőt kiutasítsák az országból.

Hazaérkezése után, 1939-ben a sokszorosan csalódott Grizelda még azt remélte, Amerikában csinálhat karriert, a lehetőségek azonban ekkor már elmaradtak, az impresszáriók nem érdeklődtek többé a magyar óriáslány iránt, hamarosan pedig kitört a második világháború. Az újságok többé nem foglalkoztak a gyorsan kihunyt mutatványos szenzáció alakjával, ezért Zámbó Gizella további sorsa a feledés homályába vész.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.