Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Noha a 16. század vége előtt Európában még csak nem is ismerték a burgonyát, ma éppen csak lecsúszik a világ legnépszerűbb élelmiszereinek dobogójáról. A termés kiesése már a 19. század közepén Írországban egymillió embert taszított az éhhalálba, másik egymillió menekülni kényszerült az éhezés elől.
Dél-Amerikában, elsősorban Peru és Chile vidékein már hétezer évvel ezelőtt termesztették a burgonyát, a német Grundbirne szó okán krumpli néven is ismertté vált zöldséget, ám mifelénk nem számít olyan régi kedvencnek. Valójában nem csak régi, kedvenc sem volt sokáig: Európába az 1500-as évek közepe táján került a spanyol hódítóknak az új világból az öreg kontinensre importált javaival együtt, de mivel a virágából keletkező bogyó – ahogy a gumó rügyei is – mérgező, hosszú időbe telt, mire eleink rákaptak a krumplifogyasztás valódi ízére.
Nagyon belejöttünk a krumplievésbe
Azóta viszont aligha tudunk meglenni nélküle: úgy esszük „köretként” a sült krumplit, a belgák nemzeti eledelét a hamburgerhez, mintha kötelező lenne. Közben pedig a krumplis masszából készült nudlit, mi, magyarok, még mákkal is előszeretettel fogyasztjuk, míg az olaszok gnocchi néven ennek tökélyre fejlesztett változatát jellemzően paradicsomos és/vagy mozzarellás közegben kínálják. Még egy olyan egyszerű étel is, mint a krumplis tészta, immár történelmi múltra tekint vissza. A grenadírmars a kiegyezés után az osztrák császári-királyi hadsereg és a Magyar Királyi Honvédség mellett létrejövő közös hadsereg idejéről származó kedvelt fogásunk, amelyet a katonák gyors és hatékony, húsmentes jóllakatására hívtak életre paprikás krumpliból és tésztából,
massziv táplálékot biztosítva így akár a gránátosok (Grenadier) meneteléséhez (Marsch) is.
Veszélyes gombafajta bukkant fel
Az 1700-as évek elején a földbirtokosok kezdeményezték Írországban is a burgonya termesztését, és az Irish Lumpert, különösen a zord téli hónapok átvészelésében nyújtott hatékony segítsége miatt gyorsan a legszegényebb rétegek alapvető táplálékává vált. Száz év sem telt el azonban, amikor a Phytophthora infestans nevű penészgomba tömeges burgonya- és népességpusztításba kezdett. A fertőzés kezdetekor, 1845-ben még csak a termés felét tette tönkre ez a gombafajta, de
a következő hét esztendő még szűkösebb lett, akkor már a termés háromnegyedével végzett a kór.
Megállíthatatlanná vált a folyamat
A baj észlelésekor a dublini ír vezetők kérvényére Viktória királynő feloldotta a kukorica és más gabonák magas vámját, amely elfogadhatóbbá mérsékelte azok árát, és elérhetőbbé tette a mindennapi kenyeret, de a vész mértékével az intézkedés hatásai nem tudtak lépést tartani:
az éhezés és az éhínségből fakadó hiánybetegségek nagyjából egymillió ember halálát okozták.
Legalább ennyire tehető azoknak a száma is, akik az éhhalál elől menekülve lakhelyet kényszerültek váltani. Így az 1852-ben véget ért burgonyaéhínség az ír diaszpóra elszóródásában is jelentős szerepet játszott.
Azóta is kényes kérdés
A Nagy-Britannia és Írország Uniójáról szóló törvény 1801-es ratifikálásával Nagy-Britannia gyakorlatilag gyarmatként kezelte Írországot: a választott képviselők többsége brit származású földbirtokos volt, míg a katolikus vallásukat gyakorló helyi íreknek megtiltották többek között még a földbérlését, a szavazást és bármilyen választott tisztség betöltését is. Ugyan e viszonyok nagy része a válság kitörésének idejére normalizálódott, az írek kérésére tett brit intézkedések a probléma orvoslásához mégis messze kevésnek bizonyultak. Ráadásul 1847-es feljegyzések alapján a történészek most arra jöttek rá, hogy
még az éhhalállal fenyegető burhonyaéhínség masszív írországi tombolása közepette is az írek jelentős mennyiségű borsót, babot, nyulat, halat és mézet exportáltak Nagy-Britanniába.
Noha a felelősség kérdése azóta is kényes téma, Tony Blair 1997-ben miniszterenökként nyilatkozatban kért hivatalosan is bocsánatot a válság 19. századi kezelésének módjáért az írektől.
Napjainkban is sokan éheznek
Az éhezés ma is a világ egyik legnagyobb globális méretű problémája: jelenleg is 850 millió embernek nem jut mindennapi élelem a bolygónkon. Napjainkban a már ijesztő méreteket öltő szárazság mellett az ukrán-orosz háború miatt sokfelé akadozó gabonaellátás is hozzájárul ahhoz, hogy egyes harmadik világbeli országokban és világviszonylatban is összességében, továbbra is növekedőben legyen az éhínség.
Az éhezés terjedését az éghajlatváltozás és a háborús helyzet mellett a Covid-19 hatásai is nagyban erősítették.
Így csak Afganisztán, Burkina Faso, Dzsibuti, Guatemala, Haiti, Kenya, Madagaszkár, Niger, Szomália és Zimbabwe lakosai között az elmúlt kevesebb mint 10 év alatt megduplázódott, azaz több mint 48 millióra nőtt az éhezők száma.
Ha más történelmi események is érdekelnek, amelyek az éhezéssel összefüggésbe hozhatók, ezt a korábbi írásunkat is ajánljuk figyelmedbe.
