A történelem nem megtörténik, hanem mi alakítjuk. Olykor megfeledkezünk erről a felelősségünkről, és akkor az események az orrunkra koppintanak; azt mondják, most van itt az ideje, hogy cselekedjünk. Nos, Nancy Wake-et nem kellett figyelmeztetni, mondhatnánk, az események elébe ment. A Gestapo is őt kereste a legjobban.
Ebben a nőben aztán volt spiritusz: visszatekintve talán túlzónak, erőszakosnak találhatjuk a kijelentéseit, de a világháború borzalmaira talán ez volt a megfelelő válasz, legalábbis az ő reakciója ez volt. Mindenesetre, ezzel a tűzrőlpattant hozzáállásával emberek százainak életét mentette meg, úgyhogy kimondhatjuk: a cél szentesíti az eszközt.
Újságíróból lett ellenálló
Nancy Wake Új-Zélandon született, és egy távoli nagynénjétől származó, 200 fontos örökségnek köszönhette, hogy kinyílt számára a világ: járt Londonban, New Yorkban és Párizsban, végül a francia fővárost választotta lakóhelyéül, ahol szabadúszó újságíróként kereste meg a betevőre és az éjszakai életre valót. 1936-ban hozzáment egy francia iparmágnáshoz, Henri Fioccához, és három évvel később Marseilles-ben telepedtek le.
A háború arra késztette, hogy változtasson addigi életén: amikor még az 1930-as években Bécsben járt, és látta, ahogy náci bandák véletlenszerűen támadnak rá zsidó nőkre és férfiakra, akkor megfogadta, ha lesz rá lehetősége, mindent megtesz, hogy megállítsa a nácikat. Erre pedig nem kellett sokat várnia: amikor a németek elfoglalták Franciaországot, Wake rengeteg szövetséges katonának segített átjutni a határon Spanyolországba, mert nőként könnyebben mozgott az ellenség sorai között. Arról nem is szólva, hogy olykor igen harcias is volt, ha a helyzet megkívánta.
„Nem voltam kedves ember”
Wake különböző interjúkban többször is hangot adott annak, hogy enyhén szólva nem szívlelte a nácikat. Egy francia kollégája így emlékszik vissza rá:
„Ő volt a legnőiesebb nő, akivel valaha találkoztam, egészen addig, amíg harcra nem került a sor. Akkor úgy küzdött, mint öt férfi.”
Nem véletlen, hogy Wake felkerült annak a listának a tetejére, amelyen a Gestapo a leginkább keresett személyeket tartotta nyilván. Ám a németek sosem fogták el, mindig ügyesen lavírozott, bárhol elbújt, bármilyen kelepcéből kikeveredett, ezért nevezték el Fehér Egérnek.
Wake nemcsak katonákat bújtatott, hanem fegyvereket és lőszert is, ha épp arra volt szükség, és fontos információkat szállított a francia ellenállás, valamint a brit hírszerzés emberei között. Ott volt aközött a 39 nő és 430 férfi között, akik előkészítették a normandiai partraszállást. Ekkor még csak 31 éves volt.
Sokszor kérdezték tőle, hogy ennyi borzalom és akció közepette félt-e, de erre csak ez volt a válasza:
„Sosem féltem. Túlságosan elfoglalt voltam ahhoz, hogy féljek.”
Nancy Wake 98 éves korában hunyt el Londonban. Még életében több állami kitüntetést is kapott Nagy-Britanniától, az Egyesült Államoktól és Franciaországtól is.
Ha arra is kíváncsi vagy, hogy egy zsidó nőgyógyász miként segített a várandós nőkön a haláltáborokban, ezt a cikket mindenképp olvasd el!
