Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Génkezelt disznószívet ültettek egy férfiba: vajon egy nagyszerű megoldás kezdetét jelenti a donorszervhiány terén, vagy egy etikai sötét verembe löki magát az emberiség ezzel?
Idén januárban sertésszívet ültettek be egy 57 éves férfiba, David Bennettbe, aki két hónappal a műtét után elhunyt. A büntetett előéletű férfi azért vállalta a műtétet, mert enélkül biztosan meghalt volna, így a disznószív-transzplantátum valamennyivel több reménnyel kecsegtető választási lehetőségnek tűnt számra. Bennett esetében nem volt mód az emberi szíves átültetésre, ugyanis nem felelt meg a követelményeknek. A sertésszerv, amelyet esetében felhasználtak, egy génkezelt állati donortól származott, amelyből eltávolítottak néhány sertésgént, és hozzáadtak néhány emberi gént, hogy az emberi szervezet ne lökje ki magából az idegen testet. David Kaczorowski, aki részt vett a műtétben, arról írt a Big Thinknek, hogy a genetikailag módosított sertések miként rövidíthetnék meg a szervátültetésre várók listáját a jövőben. De képes etikus maradni egy ilyen típusú vállalkozás?
Nem most kezdődött az állati szervek emberekbe ültetése
A xenotranszplantáció, amely során állati szerveket ültetnek emberekbe, nem 2022-ben indult útnak. Az 1960-as években egy Keith Reemtsma nevű sebész 12 csimpánzvesét ültetett be emberekbe, akik csupán pár héttel élték túl a műtétet egyetlen pácienst kivéve, aki 9 hónapig élt csimpánzvesével. A felüknél súlyos fertőzések alakultak ki, a másik felüknél pedig visszafordíthatatlan szervkilökődés lépett fel. A legelső szívátültetés, amely során állati szervet használtak egy embernél, megelőzte az emberből emberbe történő szívátültetést: 1964-ben egy csimpánzszívet transzplantáltak egy páciensbe, aki mindössze pár órával élte csak túl a beavatkozást. Egy alkalommal egy csecsemő életét, aki Baby Fae-ként híresült el, próbálták meghosszabbítani páviánszív átültetésével, ami csupán 20 napig bizonyult sikeres megoldásnak.
Kaczorowski kiemeli, hogy a kezdetekben az emberből emberbe átültetett szervek és a páciensek hasonló ideig tudták túlélni a műtéteket az 1930-as évektől az 1950-es évekig, mivel akkor még nem léteztek a ma használatos immunszuppresszív szerek, amelyek megakadályozzák, hogy az immunrendszer megtámadja a donorszervet. Ezt figyelembe véve Kaczorowski bizakodva tekint a xenotranszplantáció jövőjére.
Surgeons in the US have implanted the heart of a genetically modified pig into a 57-year-old man. The "historic" operation was a medical first. pic.twitter.com/XCrqF3H18w
— DW News (@dwnews) January 11, 2022
Miért pont disznószervekről szólnak a hírek?
Az is lelkesíti a sebész Kaczorowskit, hogy előrehaladás történt a sertésszervek átültetésében a genetikai módosításoknak köszönhetően. Az elsődleges technikai problémát a fajok közötti szervátültetésben az okozza a szakértő szerint, hogy az evolúció során szétfejlődtek egymástól, így néhány esetben nemcsak hogy nehezen megvalósítható, de egyenesen lehetetlen az átültetés gondolata. Az immunrendszerek különbsége, illetve a gyulladásbeli és a véralvadásbeli eltérések a donort és a befogadó szervezetet is roncsolják.
Voltak olyan szakemberek, akik viszont elutasították, hogy főemlősökkel kísérletezzenek ilyen kontextusban, hiába hasonlítanak immunrendszerükben és anatómiájukban jobban az emberre, egyszerűen etikátlannak vélték. Így esett a választás a disznókra, hiszen gyorsabban szaporodnak, hamarabb elérik a felnőttkort, és az emberéhez hasonló méretű szívvel rendelkeznek. Etikailag jobban kizsákmányolhatónak vélik őket, hiszen alapvetően táplálékforrásul szolgálnak, illetve szívbillentyű-protézisekhez, valamint egyéb orvosi kezelésekhez is használják őket. Genetikai módosítással pedig eltávolíthatóak azok a molekuláik, amelyek sejtjeik felszínén vannak, és amelyeket az emberi szervezet azonnal megtámad, ugyanis a mi sejtjeinken ilyenek nem találhatóak. Ezenfelül az immunszuppresszánsok terén is fejlődött a tudomány.
Kaczorowski úgy véli, az állati szervek emberbe történő sikeres átültetése már nem a távoli jövő álomképe, hanem egy egyre inkább megvalósítható modern módszerként tűnik fel a lehetőségek palettáján. Azonban előtte még az orvostudománynak ki kell küszöbölnie néhány akadályt:
- Hogyan lehetne úgy elnyomni a befogadó immunrendszert, hogy a szerv túlélje a műtétet, és a gyulladás esélye se növekedjen?
- Lehetséges az állati szerveket az adott egyénre szabni úgy, hogy minimalizálni lehessen a szervkilökődés esélyét?
- Hogyan lehetne jobban tartósítani és kiosztani az állati szerveket?
Mennyire lehetnek etikusak a kiméraprojektek?
Ingoványos etikai talajnak tűnik a génkezelt állatok, a hozzáadott emberi génekkel rendelkező állatok, azaz a kimérák kérdése. Egyfelől, nyomós érv szól a kísérletek mellett, mégpedig az, hogy a WHO számításai szerint a rászorulók 10 százaléka nem kap donorszervet világszerte, ami azt jelenti, hogy az Egyesült Államokban például naponta 20 ember hal bele a donorszervre várakozásba. A Minnesotai Egyetem laborjában dolgozó transzplantációs kardiológus, Mary Garry, aki emberi izomzatú és emberi érrendszerrel rendelkező sertések tenyésztésén dolgozik férjével, Da Garryvel, azon a véleményen van, hogy sokkal inkább etikátlan megfosztani az emberiséget ettől a tudományos fejlődéstől.
Egy barcelonai fejlődésbiológus, Alfonso Martinez Arias is úgy gondolja, hogy a haszonállatokon végzett kimérakísérletek etikusak a szerv- és szövetforrás terén. Az Oxfordi Egyetem egyik bioetikusa, dr. Katrien Devolder is úgy véli, hogy amíg sikerül biztosítani, hogy a disznók ne legyenek kitéve felesleges ártalomnak, addig etikusabb életmentésre használni a szervdonorságra tenyésztett génkezelt disznókat, mint a húsukért levágni a csak sertésgénekkel rendelkező disznókat.
Másfelől az észak-karolinai Duke Egyetem etikusa, Nita Farahany felhívja a figyelmet arra, hogy kimérák létrehozásával veszélyesen összemosódhatnak a határok az állatok és az emberek között. Szerinte érdemes már a kutatások kezdetén szem előtt tartani, hogy hová fejlődhet a kimérakutatás, és még azelőtt fel kellene térképezni etikailag a helyzetet, mielőtt már csak reakciósan lehetne reagálni egy-egy megkérdőjelezhető moralitású kísérletre. Például, ha a jelenlegi kiméraszaporítási tilalmat áthágná valaki, és a kreált kimérák képesekké válnának emberi ivarsejteket létrehozni, és egy állati méhben emberi embrió keletkezne, morális problémákhoz vezetne, ha az emberekhez jobban hasonlító állatok jönnének létre.
A populáris kultúrának is megvan a saját véleménye
A poplkultúrában is megjelent a kérdés, az emberiség miként reagálna arra, ha állat-ember hibridek jelennének meg a lakosság köreiben. A Netflix 2021-es sorozata, a Sweet Tooth: Az agancsos fiú története nem fest biztató képet arról, hogy az emberek hogyan reagálnának egy ilyen eshetőségre. A sorozatban emberi szülőknek születnek hibrid gyermekeik, egyetlen teljesen emberinek kinéző gyerek sem születik egy bizonyos esemény utántól kezdve. Ezt nem kezeli jól az emberiség, ugyanis a hibridek levadászása válik a legelfogadottabb bánásmóddá, és az, hogy halálos kísérleteket végezzenek rajtuk a felnőtt, teljesen emberi lakosság megmentése érdekében.
A Nobel-díjas író, Kazuo Ishiguro több irodalmi díjra is jelölt 2005-ben megjelent Ne engedj el… című regényében ugyan nem az ember-állat kimérák témáját dolgozza fel, de az ő filmmé adaptált története is az emberiség sötét oldalára hívja fel a figyelmet, a szervdonorok kapcsán. Utópisztikus világában emberi gondolatokkal és álmokkal rendelkező emberklónokat gyártanak, akiket szegregált iskolákban nevelnek fel, hogy minél egészségesebben nőjenek fel, és jó szervdonorokká váljanak. Felajánlott életet kell élniük, környezetük nem veszik őket emberszámba: egyetlen célja létezésüknek, hogy a szerveiket mások életének megmentésére felhasználhassa a társadalom. Ishiguro regénye azt mutatja be, hogy az emberek mennyire könnyen képesek dehumanizálni és kizsákmányolni másokat, ha az a céljaikat szolgálja – még akkor is, ha a képmásaikról van szó.
Felmerül a kérdés, hogy vajon az emberiség készen áll-e arra, vagy bármikor is készen tud-e állni arra, hogy jól kezeljen egy olyan valóságot, amelyben a tudomány összemossa a határt ember és állat között azért, hogy a kimérák szerveivel emberi életeket mentsen.
Annyi bizonyos, hogy jó lenne megoldani valamilyen etikus módon, hogy a szervátültetésre szorulók élete ne azon múljon, hogy nincs elég szervdonor-lehetőség. Hogy erre megfelelő módszer lehet-e a kimérák tenyésztése, azt csak az idő tudja megmondani igazán, ha valóban erre felé fog elmozdulni az orvostudomány.
