Botrányos fürdőruhával írt történelmet a tökéletes testű ausztrál sellő

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az „ausztrál sellő” néven ismert Annette Kellerman, aki éppen ma 136 éve, 1886-ban született, a huszadik század fordulóján nemcsak mint képzett hosszútávúszó és búvár, hanem mint merész fürdőruhatrend-formáló hódította meg a világot. Botrányos úszódresszével a női testet szabadította fel a sok esetben életveszélyes törvények alól, ugyanakkor életművével ő lett az előképe az azóta is uralkodó, testre összpontosító celebkultúrának.

Annette Kellerman fontos szereplője a modern kori fürdőruhák fejlődéstörténetének, tanulmányok sora elemzi hatását a divatiparra. Az ausztrál úszósport fényes csillaga volt ő, aki 1960-ban a hollywoodi Walk of Fame sétányon is helyet kapott formabontó színésznői alkotómunkája révén. Az első nő volt, aki meztelenül mutatkozott a kamerák előtt, fitt testéből nemcsak divatot, de korát megelőzve fitneszkarriert is be tudott futni, tevékenységével hozzájárult a 20. századi modern női kép elfogadtatásához.

Annette Kellerman az első rekorder úszónő

Az 1890-es években vált népszerűvé az úszás és merülés a Sydney kikötője körüli fürdőklubokban. Kellermant gyerekkori D-vitamin-hiány okozta betegség, az angolkór leküzdése érdekében orvosok utasították az úszásra, így került a sydney-i úszóelit klubjába. Ez idő tájt a nők jellemzően nem tudtak úszni, a vízben elnehezedő, egész alakot takaró ruhában volt lehetőségük megmártózni a tenger vizében, nemritkán életüket is kockáztatva.

Anette Kellerman Ausztráliában nőtt fel, viszonylag szabadon, a társadalmi korlátoktól mentesen, úszni és búvárkodni tanult, és nyilvánosan versenyzett testhezálló fürdőruhában

A kis Annette-et azonban határtalan szabadságélménnyel töltötte el az úszás, így 16 éves korára már ő tartotta a 100 yardos úszás női rekordját, amit természetesen a férfiaknak szánt úszódresszben ért el. Richmond „Dick” Cavill, akinek nevéhez a nemzetközileg elfogadott gyorsúszás kialakulása is köthető, valamint Snowy Baker, az ország egyik legjobb búvára – aki később Johnny Weissmullert (Tarzan-filmekből lehet ismerős a neve) tanította meg búvárkodni –, úgy vélte, hogy Kellermanben megvan a lehetőség, hogy ő legyen az első nő, aki átússza a La Manche-t. 

Bátorításukra apja támogatásával 1905-ben Londonba utazott egy La Manche-átúszó emlékúszásra, hogy szerencsét próbáljon. Kellerman reklámfogásként 42 km távot úszott a Temze folyón, ami felkeltette a Daily Mirror érdeklődését. A friss kiadású újság felkapta a témát, felkérte Kellermant, hogy szerződjön le vele egy cikksorozatra, majd elkeresztelte a lányt „ausztrál sellőnek”. Anglia első képes újságjaként egyedülálló helyzetben volt, mivel fényképes cikkekben tudta közvetíteni Kellerman rendkívüli úszóteljesítményét, formás, fürdőruhás alakjával illusztrálva.

Egyrészes fürdőruhája olyan népszerű lett, hogy „Annette Kellerman" néven világszerte kelendő termékké vált. Ez volt az első lépés a modern fürdőruhák feltalálása felé
Fotó: Michael A. Dean

Az úszónő ekkor vált celebritássá. Egyrészes férfifürdőruhájában minden létező távon rekordkísérletre vállalkozott, a csatorna átúszásának három sikertelen próbálkozásával is hatalmas szurkolótábort gyűjtött maga köré. 

A nyilvánosság bejuttatta Anglia legelitebb úszóklubjaiba, még az exkluzív Bath Club is meginvitálta, hogy Connaught hercege (Viktória királynő harmadik fia) és hercegnője számára tartson úszásbemutatót. Viszont azt elfogadhatatlannak tartották, hogy a királyi család tagjai előtt férfifürdőruhában jelenjen meg, ami a szokásos öltözéke volt a távúszás és a búvárkodás során is. Mivel azonban nem állt szándékában felvenni a hagyományos női fürdőruhák nehéz darabjait, a férfi egyrészes fürdőruhához egy pár harisnyát varrt, így megalkotta a védjegyévé vált stílusát, amelyet a jelmeztörténészek következetesen a 20. századi női fürdőruhák kezdetének tulajdonítanak. 

A sellő mint márkanév felépítése 

Kellerman élvezte a szereplést, és amikor a családja anyagi nehézségekkel küzdött, Melbourne-be költözött, hogy az akváriumban víz alatti bemutatókat tartson. Itt fejlesztette ki sellőszemélyiségét vízibalett-sorozatok segítségével, amelyeket egész pályafutása során tovább finomított, a szinkronúszás előfutáraként. Londonba visszatérve cirkuszi és varietészámok kombinációjából álló műsor részeként 12 perces vízi látványosságot adott elő a Hippodrome-ban, egy nagy víztartályban. 

Több amerikai vidámpark meghívását is teljesítette, ahol műsorában különféle ugrás- és úszótechnikák szerepeltek, amelyek akkor népszerűnek bizonyultak a tömegek körében. A bostoni Revere Beachen lévő Wonderland Vidámparkban az egyrészes fürdőruhájával került a címlapokra. Kellermant állítólag 1907-ben letartóztatták közszeméremsértésért, miközben „ausztrál férfifürdőnadrágjában” készült a parton úszni. 

The Million Dollar Mermaid (A milliódolláros sellő) című filmben Kellermant Esther Williams úszónő alakította. 1952
Fotó: United Archives / Getty Images Hungary

A tökéletes női test arányai 

Kellerman sport- és fizikai teljesítményét övező médiaérdeklődésre felfigyelt egy harvardi professzor, dr. Dudley Sargent, aki első kutatási projektjét végezte a nők fizikai alkalmasságáról. Több mint 10 000 résztvevő méreteit hasonlította a milói Vénusz arányaihoz. 1908-ban kijelentette, hogy Kellerman hasonlít a legjobban erre a mitikus szépségre, aminek eredményeképpen a „Tökéletes Nő” becenév is rátapadt.

Segített a természetes test ideáljának terjesztésében, ami viszont hozzájárult ahhoz, hogy a fürdőruhát divatosnak és kívánatosnak, valamint funkcionálisnak tekintsék. 

Ideális példakép volt, aki arra ösztönözte a nőket, hogy összpontosítsanak az önfejlesztésre, a sportra, a táncra, az úszásra és a napi otthoni testmozgásra.

Ez egy átmeneti időszak volt az ideális női szépségről alkotott elképzelés szempontjából. A viktoriánus és az Edward korabeli nők arra törekedtek, hogy olyan görbületeket érjenek el, olyan teltséget, amelyet egyrészt kiadós étvággyal, másrészt testformáló fűzőkkel formáztak. Az 1892-ben megjelent The Lady's Dressing-Room című könyv a következőképpen írja le az elfogadhatatlan női alakot: „A szögletes formát és a bőr alatt a csontvázat megmutató hús hiányát szégyenletesnek tartják egy nőnél.”

A fűzők eldobásától a női úszásnem olimpiai debütálásáig

Az 1900-as évek elejére mindez az egészség iránti érdeklődéssel és az aktív sportok űzésével megváltozott. Az ideális modern szépség kezdetben persze csak álomkép maradt, ugyanis időbe telt, amíg a formás íveket a diéta és testmozgás izmosabb és karcsúbb testalkattá alakította. Míg a 19. században a nők az alsóruházatukra támaszkodhattak, hogy testüket az elfogadott formákhoz alakítsák, és elfedjék tökéletlenségeiket, addig a 20. században megjelenő, a testet jobban felfedő divat kevésbé volt elnéző, és a testnek eszközök nélkül kellett a szükséges sziluettet kirajzolnia.

Kellerman előnye az volt, hogy Ausztráliában már korán megismerkedett a testkultúrával, és kivételesen jó kondícióban volt. Teste egy új, sportos testiséget képviselt, és az egyrészes fürdőruha innovatív feltalálásával és népszerűsítésével a nőket és a divatpiacot olyan stílusok felé terelte, amelyek ezt a modern megjelenést tükrözték. Kellerman látnok volt, aki eltökélten segítette a nőket abban, hogy eldobják a fűzőt. Előadások sorozatát tartotta az Egyesült Államok és Németország városaiban, ahol a test természetes formálása érdekében a testmozgás és az egészséges táplálkozás erényeit hirdette. Az 1912-ben saját kiadásban megjelent első könyve, a The Body Beautiful (A test szépsége) azt ígérte, hogy az otthon végzett egyszerű napi gyakorlatok és az észszerű étrend segítségével minden nő elérheti azt a fizikai szépséget, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy magabiztosan viselhessen testhezálló egyrészes fürdőruhát. 

Ugyanebben az évben a női úszásnem debütált a stockholmi olimpián, a tenisz után ez lett az egyetlen olyan sportág, amelyben nők is indulhattak. Kellerman már nem versenyzett, de az összes női olimpikon az öt évvel korábban Bostonban elhíresült fürdőruha valamelyik változatát viselte.

A tökéletes test a filmvásznon

Kellerman és a mozi kölcsönösen találtak egymásra. Az új médiumon keresztül modern eszményeit is könnyedén terjeszthette. Olyan befolyásos filmcsillagok körébe került, mint Charlie Chaplin, az első film hősnője volt, amelynek a gyártása egymillió dollárba került, ez volt az 1916-os Az istenek lánya.

A tökéletes nőként ő volt az első, aki meztelenül mutatkozott a filmvásznon az 1916-ban megjelent az A Daughter of the Gods (Az istenek lánya) című filmben

A filmet akkoriban mesterműnek tartották a kreatív és művészi operatőri munka miatt, amelyet Kellerman merész és egzotikus jelmezei fokoztak. 

Kellerman egy úszónőből lett színésznő volt, aki ma már vitathatatlanul előfutára annak a fajta crossover sikernek, amely olyan egykori sportolók karrierjét jellemezte, mint Dwayne „The Rock” Johnson és Arnold Schwarzenegger. Valójában, akárcsak e két hollywoodi sztár, Kellerman testalkata is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy belépjen a filmiparba, és sikereket érjen el, így ő lett a manapság elterjedtnek tűnő sportoló filmsztárok úttörője.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Geyer Krisztina
Geyer Krisztina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.