A Hold, sőt a Mars felszínét is jobban ismerjük a Föld óceánjainál. Pedig roppant fontosak bolygónk időjárása, a klímaváltozás elleni küzdelem, az egész emberiség fennmaradása szempontjából. Ráadásul elképesztő mértékben kizsákmányoljuk őket – de talán van még remény megmentésükre.
David Attenborough egész életét bolygónk és élővilága felderítésének , megismertetésének és védelmének szentelte. Számtalan természetfilmet készített, amelyekből emberek százezrei ismerték és szerették meg a természetet. Századik életévéhez közeledve azonban a korábbiakhoz képest kicsit más filmet készített. „Ez nem arról szól, hogy élőlények új viselkedési formáit ismerjük meg. Ez a legfontosabb üzenet, amit valaha megfogalmazott” – mondta a producer Toby Nowlan Az óceán csodája című alkotásáról.
Mindnyájunknak fontosak a Föld óceánjai
A film középpontjában természetesen az óceánok állnak. Meglepően keveset tudunk róluk, noha a Föld 71 százalékát víz borítja, melynek 97 százaléka sós. Mégis, mindössze 20 százalékát ismerjük igazán, 80 százalék még szinte teljesen felderítetlen. Pedig roppant fontos lenne, hiszen a világ óceánjainak – vagy talán helyesebb volna a világóceán kifejezést használni, hiszen mindegyik kapcsolatban áll egymással – vízkörforgása több szempontból is meghatározó bolygónk szempontjából.
A mélyben haladó, vízhőmérséklet és sótartalom által hajtott lassú körforgás, amely nagyjából 1000 év alatt tesz meg egy kört, valamint az ennél jóval gyorsabb felszíni áramlás fontos szerepet tölt be a Föld melegen tartásában, a hő körforgásában. Az egyenlítő körüli, melegebb víz a pólusok felé áramlik, ahonnan hidegebb tengervíz érkezik.
E nélkül sokkal forróbb lenne a trópusokon, és jóval hidegebb a sarkokon, összességében a bolygónk kisebb része lenne lakható.
A Föld másik tüdeje
Az óceánok a globális felmelegedés féken tartása szempontjából is elengedhetetlen szerepet töltenek be. Hatalmas mennyiségben kötik le a Napból érkező hőt – sokkal hatékonyabban, mint a levegő. Jelenlegi tudásunk szerint
1955 óta a Földön keletkező többlethő több mint 90 százalékát az óceánok kötötték le.
Ráadásul nemcsak a hőt nyelik el, de a szén-monoxidot is. Nem véletlen, hogy ma már az esőerdők mellett az óceánokat a Föld másik tüdejének szokták nevezni. Ebben a legnagyobb szerepe a fitoplanktonoknak van – ezek az apró egysejtűek
kisebbek, mint amilyen széles egy emberi hajszál, és mégis, a Föld oxigénkészletének felét ők termelik minden évben, ugyanannyit, mint az összes szárazföldi növény együtt.
Fitoplanktonok nélkül nem létezhet élet az óceánban: belőlük indul ki az összes tengeri tápláléklánc, az apró világítórákoktól a bálnákig rengeteg élőlény fogyasztja őket. Amelyik nem válik valamilyen állat táplálékává, amikor elpusztul, lesüllyed a fenékre, és ezzel jelentős mennyiségben von ki üvegházhatású gázt a légkörből.
Az óceán alján a talaj nagyjából kétszer több szenet tárol, mint a szárazföldek talaja.
Csak sivár pusztaság marad a háló után
Könnyen belátható, hogy miért rendkívül fontos az óceánok védelme. „A bolygón eltöltött majdnem 100 év után rájöttem, hogy a Föld legfontosabb helyét nem a szárazföldön, hanem a tengeren kell keresni” – mondta David Attenborough a film premierjén Londonban.
Az óceánok azonban veszélyben vannak, és a legnagyobb fenyegetést rájuk mi, emberek jelentjük.
Ahogy Az óceán csodája című filmből is kiderül, ezek közül a túlhalászás, azon belül pedig a vonóhálós halászat az egyik legsúlyosabb. Roppant destruktív módszerről van szó: egy hatalmas, több futballpálya méretű hálót húznak végig a tengerfenéken, lényegében mindent letarolva.
A hálót egy vastag lánccal vontatják – ahol elhalad, a színpompás, élettől nyüzsgő tengeri édenkert helyén háború sújtotta övezetre hasonlító sivár pusztaság marad.
Az elképesztő pusztítás ráadásul fájdalmasan pazarló is: gyakran egyetlen fajta élőlényt keresnek a halászok, és sokszor a fogás háromnegyede kárba megy. „Nehéz elképzelni a halászatnak ennél pazarlóbb módját” – mondta Attenborough. Amellett, hogy a hatalmas gyárépületekre hasonlító óriáshajók, amelyek a feldolgozást is rögtön elvégzik a tengeren, évtizedek alatt kialakult élőhelyeket tesznek tönkre, hatalmas mennyiségű szén-dioxidot is fölszabadítanak. Kutatások azt mutatják, hogy kétszer annyi üvegházhatású gáz kerül így minden évben a légkörbe, mint amennyit a világ összes halászhajójának motorja együttesen kibocsát.
Azt gondolhatnánk, hogy egy ilyen pusztító módszer bizonyára tiltott, ám a vonóhálós halászatot sok kormányzat még támogatja is.
Talán lehet remény
Ennek ellenére Attenborough filmje szerint van remény: az óceán gyorsabban gyógyul fel az emberiség által okozott sérülésekből, mint gondolnánk – már ha hagyjuk. A 20. században több mint 2,9 millió bálnát öltek meg, és mire a közvélemény nyomására 1986-ban betiltották a kereskedelmi célú bálnavadászatot, a kékbálna-populációnak mindössze 1 százaléka maradt meg. „Emlékszem, azt gondoltam, hogy kész, vége. Nincs visszaút, kipusztulnak a nagy bálnák...” – mondta Attenborough. Azóta azonban ismét nagy számban róják ezek a lenyűgöző állatok a világ tengereit.
És most talán az óceánok többi élőlénye számára is lehet remény. Védett tengeri területek (MPA – marine protected area) már léteznek egy ideje, négy védettségi szinten összesen 16 ezer ilyen zóna található a Földön.
Ez soknak tűnhet, ám ezek mindössze az óceánok 8 százalékát fedik le. Legmagasabb fokú védelmet pedig csak 3 százaléknyi terület élvez.
A júniusi, óceánokkal foglalkozó ENSZ-konferencián azonban ennél komolyabb kezdeményezés indult: 50 ország ratifikálta azt a megállapodást, amely a világ óceánjainak 30 százalékát tenné védetté, és további 10 állam tett ígéretet arra, hogy az év végéig törvénybe iktatja a szerződést. Amennyiben ez megvalósul, annak óriási hatása lehet: az óceánok élővilága és az élőhelyek meglepően gyorsan felépülnek, és a védett területekről megindulhat az egészséges és békés környezetben nagyobbra, erősebbre növő élőlények vándorlása. Ebből még a halászok is profitálhatnak.
Noha az MPA-k területének növekedése roppant nagy előrelépés volna, a hozzáállás még mindig hagy kívánnivalókat maga után. Ahogy azt Deborah Rowan Wright, a tengerek ügyének elkötelezett aktivistája gyakran hangoztatja: az alapértelmezett álláspontnak a védelemnek kellene lennie, amelyből persze ki lehet zárni néhány helyet, ahol bizonyos fokú halászati tevékenységek engedélyezettek lehetnek.
Már David Attenborough apja és anyja is életek megmentésén dolgozott: a nagyszerű természetfilmes szülei két zsidó kislányt is befogadtak.
