Két Holdja lesz a Földnek – ez a jelenség magyarázata

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A második Hold, egy aszteroida, csak aránylag rövid ideig, nagyjából két hónapig kering majd a Föld körül, ami alatt egy teljes kört sem tesz meg, aztán visszatér eredeti pályájára, a Nap köré.

Várhatóan szeptember 29-én érkezik és november 25-ig marad a Föld körül a 2024 PT<sub>5 </sub>elnevezésű, nagyjából 10 méter átmérőjű aszteroida. A földközeli objektumok közé tartozó égitest alapvetően a Földhöz hasonlóan a Nap körül kering, ám olykor meglátogatja bolygónkat. Ezt aránylag gyakran teszi, hiszen az aszteroida is nagyjából egy év alatt tesz meg egy kört a Nap körül.

A Föld második Holdja csak bekukkant hozzánk

A 2024 PT<sub>5 </sub>aránylag közel halad majd el a Földhöz: mindössze 4,5 millió kilométerre. A sebessége sem nagy, hozzávetőlegesen 3540 kilométert tesz meg óránként. Ennek köszönhető, hogy közel két hónapnyi itt tartózkodása alatt a Föld ideiglenes Holdja még egyszer sem kerüli meg teljesen a bolygónkat.

Idézőjel ikon

„Ha egy valódi műhold olyan, mint egy vásárló, aki egy üzletben vásárol, akkor az ehhez aszteroidához hasonló objektumok olyanok, mint a kirakat előtt bámészkodó emberek”

– mondta Carlos de la Fuente Marcos, az aszteroidáról szóló tanulmány egyik szerzője. Miután elszabadul a Föld vonzásából, a 2024 PT<sub>5</sub> visszatér abba az aszteroidaövbe, amely a Föld aránylagos közelében kering a Nap körül.  

Az ideiglenes Hold aránylag gyakran meglátogatja a Földet
Fotó: Sciepro / Getty Images Hungary

Nem ez az első és nem is az utolsó eset, hogy az aszteroida megtesz egy fél fordulatot a Föld körül. Meglátogatja bolygónkat jövőre is – ekkor jóval közelebb halad majd el tőlünk, a két égitest között január 9-én mindössze 1,8 millió kilométer lesz a távolság. A félfordulat közben a 2024 PT<sub>5 </sub>alig fog gyorsabban haladni 3700 kilométer/óránál.

Az amatőr csillagászoknak és az égi jelenségek kedvelőinek azonban rossz hír, hogy az aszteroida – az utóbbi időben Magyarország egén is gyakran látható sarki fénnyel ellentétben – se szabad szemmel, se amatőr távcsővel nem lesz látható.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.