Ő volt az a first lady, akit a férje főnöknek szólított

Olvasási idő kb. 5 perc

Az USA 33. elnöke, Harry S. Truman neje valósággal gyűlölte Washingtont, az Amerikai Egyesült Államok fővárosát. A first lady, Bess Truman soha nem akarta, hogy férjéből elnök legyen, és attól sem volt elragadtatva, hogy Harry szenátori pozíciót töltsön be.

Bess Truman minden kifogása és ellenérzése ellenére szerető feleségként mindenben támogatta a férjét, és a kedvéért otthagyta szeretett otthonát, Missourit is, amely a világon a legkedvesebb volt számára. 

Soha nem múló szerelem fűzte össze őket

Attól kezdve, hogy Harry Truman először meglátott egy csinos, kék szemű, szőke hajú lányt, Bess Wallace-t, teljesen le volt nyűgözve. A férfi rajongása nem szalmaláng volt, élete végéig tartott, soha nem keltette fel az érdeklődését másik nő. 

A fiatal Bess szépsége azonnal elvarázsolta az egykori elnököt
Fotó: Smith Collection/Gado / Getty Images Hungary

Bess és Harry évekig ugyanabba az iskolába járt, majd épp a tanulmányaik vagy a hivatásukból adódó elköteleződések miatt voltak hosszabb-rövidebb időszakok, amikor mégis el kellett válniuk egymástól. Ám az elválás nem hűtötte le azt az érzést, amit Bess és Harry egymás iránt táplált. Miután Truman visszatért Európából, ahol katonatisztként részt vett az első világháborúban, a fiatal pár 1919. június 28-án összeházasodott. Bess ekkor 34 éves volt, férje pedig 35. Miután Bess és Harry összeházasodtak, abba a házba költöztek, ahol Bess édesanyja lakott – ez a ház volt az otthonuk életük végéig, kivéve a washingtoni éveket. Bár ez idő alatt is otthonuknak tekintették ezt a Missouri házat, és amikor csak lehetőségük volt, visszamentek oda, és addig maradtak, amíg csak tudtak. 

A first lady sosem szólalt meg férje mellett

Miután Harry visszatért a háborúból, férfiruhaboltot nyitott, ám nem ez volt álmai állása, ezért 1934-ben úgy döntött, megpályázza Missouri állam egyik képviselői helyét az Egyesült Államok szenátusában. Felesége támogatta célja elérésében, amikor csak tehette, megjelent vele különféle rendezvényeken, vagy akkor, amikor beszédet mondott, de Bess soha semmilyen körülmények között nem nyilvánult meg sem a kampány során, sem máskor. Később, egy Amerika első asszonyait bemutató könyvben minderről így nyilatkozott:

Bess Truman mindig csak a háttérből támogatta a férjét
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary
Idézőjel ikon

„Egy nő helye a nyilvánosság előtt nem más, minthogy férje mellett üljön, csendben legyen, és ügyeljen arra, hogy a kalapja egyenesen álljon.”

Ez az idézet jól jellemzi Bess Trumant, aki mindig támogatta férjét, de ezt soha nem transzparensen, hanem a színfalak mögül tette.

A munkának viszonylag hamar beérett a gyümölcse, hiszen 1944-ben Harry Trumant megválasztották az amerikaiak, és a férfi azonnal Franklin D. Roosevelt elnök alelnöke lett. Ám alig néhány hónap telt el közös munkával, megtörtént az, amire Bess álmában sem mert gondolni.

Így lett Bess Truman elnökfeleség

Nemcsak Besst, hanem Harry Trumant is váratlanul érte az elnök felesége, Eleanor Roosevelt telefonhívása a Fehér Házból. A vonal végén a first lady csak annyit mondott: „Az elnök meghalt.” Mire Truman azonnal megkérdezte Roosevelt feleségét, mit tehet érte, hogyan tudna segíteni neki.  A válasz azonban meglepte az akkor még alelnökként regnáló férfit: „A kérdés az, hogy mi mit tehetünk érted, mert most te vagy bajban.” Így lett Harry S. Truman az Amerikai Egyesült Államok elnöke, felesége, Bess Wallace Truman pedig az ország first ladyje, akik családjukkal, egyetlen gyermekükkel, Margarettel és Bess anyjával a Fehér Házba költöztek. 

Idézőjel ikon

Truman elnök felesége teljesítette a first ladyktől elvárt társadalmi kötelezettségeket, de a pozíció soha nem volt ínyére, és semmiben nem hasonlított elődeire, a korábbi elnökfeleségekre.

Bess például soha nem tartott sajtótájékoztatót. Amikor az újságírók kérdéseket tettek fel neki, a szokásához híven mindig azt válaszolta: 

Idézőjel ikon

„Nincs hozzáfűznivalóm”.

Nem írt napi rovatot egyetlen újságba sem, és más formában sem publikált, nem mondott beszédet a rádióban, ezeket inkább meghagyta a férjének, akit csendben a háttérből támogatott. 

A Truman család a Fehér Házban
Fotó: Library of Congress / Getty Images Hungary

Trumannak szüksége is volt erre a biztos családi háttérre. Bessre nem csupán feleségként, hanem bizalmasaként is számíthatott. Gyakran kényes és titkos információkat is megosztott vele, sőt a véleményét is kikérte. Később Truman úgy nyilatkozott, mindezt azért tette, mert a felesége meglátásai és tanácsai mindig jók és helytállóak voltak. Bess azonban nemcsak a politikában, hanem a magánéletben is megadta és biztosította férjének a döntés szabadságát és az önállóságot, így kedvére találkozhatott a barátaival, akikkel szívesen bridzsezett. Azonban, amikor távol volt otthonról, Harry Truman minden este levelet írt Bessnek. 

Rettegett attól, hogy kiderül a titka  

A Roosevelt elnök halála után betöltött ciklus végén Truman úgy döntött, hogy egy újabb ciklusra is vállalja az elnökséget. Felesége nem akarta ebben megakadályozni, de nem is örült igazán az ötletnek. Ennek az volt az egyik oka, hogy félt attól, hogy a kampány során szemére vetik apja, David W. Wallace öngyilkosságát, ami akkor következett be, amikor Bess még csak 18 éves volt. Az eset ettől függetlenül évtizedekkel később is fájdalommal töltötte el. 

Nem véletlen, hogy Bess Truman a hallgatást választotta
Fotó: PhotoQuest / Getty Images Hungary

Hallgatása mögött mindig ott volt a félelem, hogy valamelyik újságíró felfedi a történteket, azt a családi titkot, amit Bess féltve őrzött.

Az asszony úgy érezte, nem tudná elviselni, hogy ez megtörténjen. Nem is történt meg soha.
Bess a második elnöki ciklusért folytatott kampány során is minden tőle telhető módon támogatta férjét, de nem szegte meg ígéretét, hogy soha nem mond beszédet és soha nem nyilatkozik. 

„Most szeretném, ha találkoznának a főnökömmel” 

Harry Truman, aki mindig is a „nép embere” volt, vonattal utazott szerte az országban. Valahányszor megállt a vonat a peronon, Truman megjelent a vonat hátuljában, és beszélt a szerelvényt körülvevő embereknek. Miután befejezte mondandóját, az elnök rendszerint így zárta beszédét: „Most szeretném, ha találkoznának a főnökömmel” – és ekkor Bess mindig nagy tapsot kapott. Integetett a tömegnek, de nem szólt egy szót sem. 

Noha a közvélemény eleinte megközelíthetetlen, távoli és ismeretlen entitásnak tekintette Besst, szerették őt, és elfogadták önállóságát, egyediségét. 

Bess újra boldog nő lehetett

Amikor a sikeres második ciklus után Truman úgy döntött, hogy nem indul újra az elnöki székért, abban kétségtelenül Bess befolyásolta őt. Az asszony ugyanis alig várta, hogy hazatérhessen Missouriba.  

Bes Truman örömme l tért haza szülővárosába
Fotó: Smith Collection/Gado / Getty Images Hungary

Ahogy a következő elnököt, Dwight D. Eisenhower beiktatták, Trumanék hazaindultak szülőföldjükre, Missouri állambeli Independence-be. Ekkor Bess Wallace Truman kétségtelenül egy boldog nő volt. Amikor megérkeztek szülővárosukba, hatalmas tömeg várta őket az állomáson.

Bess Truman ismét olyan dolgokkal foglalkozhatott, amelyeket szeretett, például olvasott, valamint családját és barátait szórakoztatta. Bess Wallace Truman 97 éves korában halt meg, és férje mellé temették el.

Az 1980-as években az akkori amerikai elnök babonás felesége egy asztrológussal jósoltatta meg mindennapjaikat.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ezért sóhajtozik a kutyád – érdemes komolyan venni

A te kutyád is sóhajtozik? Az enyém is. Mélyen, teátrálisan, mintha a világ összes terhe az ő vállát nyomná. Kiderült, hogy a hangos kilégzés jelezhet elégedettséget, csalódottságot, feszültséget, sőt akár fájdalmat is.

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.