Fidel Castrót a CIA meg akarta fosztani a szakállától, hátha így nem lesz olyan macsó

Olvasási idő kb. 2 perc

A történelem leghíresebb szakállainak birtokosai között előkelő helyen szerepel a 2016-ban elhunyt kubai diktátor, Fidel Castro, akinek arcszőrzete annyira ikonikussá vált, hogy egy időben a CIA furfangos tervvel próbálta eltávolítani, hátha így megfoszthatják macsó imázsától a kommunista vezetőt.

Az 1959-es kubai forradalmat követő évtizedekben az amerikai hírszerző ügynökség számtalan leleményesebbnél leleményesebb és különösnél különösebb tervet dolgozott ki Castro meggyilkolására, többek között a mérgezett szivar, a mérgezett fagyi (a szigetország vezetője hírhedten imádta a tejtermékeket és a fagylaltot), a halálos bőrkiütést okozó gombával átitatott búvárruha és a robbanó tengeri kagyló ötlete is felmerült. Az ügynökség emberei azonban nem csak a kommunista diktátor megölését fontolgatták, gyakran játszottak el az ötlettel, mi lenne, ha megszégyenítenék Castrót a világ nyilvánossága előtt.

Cipőpucolás közben kapott volna mérget

Az első hasonló terv még 1960 nyarán fogalmazódott meg a CIA ügynökeinek fejében: az elképzelés szerint egy LSD-hez hasonló tüneteket produkáló hallucinogén anyagot szivárogtattak volna a tévéstúdió légterébe Castro egyik maratoni hosszúságú beszéde alatt, minek hatására a politikus elveszti a józan eszét, összevissza hablatyol, és reményeik szerint lejáratja magát kubaiak millióinak szemében. Az ötletet végül elvetették, ugyanis a kísérleti szer túlságosan megbízhatatlannak bizonyult, később Castro szivarjába próbáltak drogot csempészni, de ebből sem lett semmi.

Egy még ennél is furcsább terv középpontjában a diktátor leghíresebb „testrésze”, legendás szakálla állt, amit Castro gerillakorában növesztett és élete végéig büszkén viselt, rendíthetetlen férfiassága jelképeként. A CIA emberei úgy gondolták, ha megfosztanák a politikust ettől a férfias imázstól, könnyen diszkreditálhatnák őt a kubai nép előtt, ezért elindult a nagy szakállmentesítési hadművelet: a terv szerint egy külföldi útja során, pucolás közben tallium-szulfátot csempésztek volna Castro cipőjébe, amely a bőrön keresztül felszívódva rövid időn belül haj- és szakállhullást idéz elő, nevetségessé téve a lecsupaszított arcú vezetőt.

Castro azonban lemondta a tervezett külföldi látogatást, így végül nem került sor a bizarr szakállfosztási akcióra, sem más trónfosztásra: egészen 2006-ig állt a latin-amerikai szigetország élén, nyugdíjba vonulását követően öt évvel fiatalabb öccse, Raúl váltotta őt a hatalomban. Saját bevallása szerint egyébként nem annyira macsóizmusból, inkább időspórolás miatt nem vált meg soha híres arcszőrzetétől: úgy számolta, napi tizenöt perc borotválkozás éves szinten 5500 percet venne el az idejéből, amit sokkal hasznosabb, ha a szocializmus építésével és a kubai nép vezetésével tölt inkább.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.