Isteneket, bolygókat, elemeket és növényeket is jelöltek így
A két jel eredete az ókori Rómába vezethető vissza, amikor a napjainkban női nemi szimbólumként ismert alakzat a szerelem istennőjét, Vénuszt, pontosabban Vénusz méhét, míg a férfiszimbólum a háború istenét, Marsot, vagyis Mars lándzsáját, nyílvesszőjét ábrázolta. Előbbi természetesen a nőiességre és a termékenységre utalt (nem véletlen a hasonlósága az egyiptomi ankh szimbólumhoz), míg utóbbi a férfiak „szakterületét”, a harcászatot, katonáskodást, illetve a vadászatot és a közösség védelmét jelképezte.
A két jelkép később a csillagászatban, az asztrológiában és az alkímiában élt tovább, ahol természetesen a Vénusz és a Mars bolygót, illetve a réz és a vas elemeket jelölték velük a középkor és a kora újkor tudósai. A mítosz szerint Vénusz istennő rézből készült tükröt használt, míg Mars isten pajzsát kovácsolták vasból – mindkét elem rendkívül fontosnak számított az alkimisták számára.
A modern biológiatudomány a 18. századtól vette át a két szimbólumot, amikor Carl von Linné svéd természettudós a növények csoportosítására használta őket: a Vénusz-jellel (*) a nőivarú, míg a Mars-jellel (*) a hímivarú növényeket jelölte, a kétivarú, vagyis hermafrodita növényeket pedig a Merkúr isten és bolygó, illetve a higany jelével (*) látta el. Utóbbit egészen az 1970-es évekig használta a tudomány, azóta a hímnős növényekre egy saját hermafroditajellel (*) hivatkoznak.
Az egyenjogúsági mozgalmak révén kerültek be a köztudatba
A populáris kultúrába az 1960-as, ’70-es évektől kerültek át ezek a szimbólumok, amikor különböző társadalmi mozgalmak kezdték őket használni: a feministák előszeretettel alkalmazták a Vénusz-szimbólumot mint a női erő és egyenjogúság jelképét, a homoszexuálisok jogaiért küzdő szervezetek pedig az egymásba fonódó női, illetve férfiszimbólumokat használták önazonosságuk kifejezésére. A biszexuálisok két férfi és egy női vagy két női és egy férfiszimbólum összekapcsolásával hivatkoztak önmagukra, míg a három egymásba fonódó női szimbólum a monogámia elutasítását jelentette.
Az ezredfordulót követően a gendertudomány és az LMBT-mozgalmak számos egyéb, a Linné által használt szimbólumok keresztezéséből, átdolgozásából formált jelet vezettek be a különböző nemi irányultságok és szexuális kisebbségek, például a transzneműek, a pánszexuálisok, a nembináris és az aszexuális személyek jelölésére.
Eközben a két klasszikus jelkép, vagyis a Vénusz és a Mars a mindennapi élet részévé vált: a mosdóajtókon túl az óvszerek és fogamzásgátló termékek, illatszerek, parfümök logójáig, nyakláncokig és karkötőkig, szinte bárhol megpillanthatjuk őket.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
