A második világháború vége felé egy német zászlóaljparancsnokot raboltak el és tartottak fogva a francia partizánok Oradour-sur-Vayres faluban. A kiszabadítására érkező hitlerista katonák azonban tévedésből a néhány kilométerrel arrébb fekvő Oradour-sur-Glane-t rombolták porig és végeztek a lakosságával. Ez a tragédia kereken 80 éve történt.
Út Oradourba – ez volt a címe fiatalkorom egyik kedvenc könyvének, amelynek elolvasása után elhatároztam, hogy oda egyszer én is elmegyek. A francia Riviéráról kora hajnalban indultunk autóval északra, Párizs felé. Az út zöldellő dombok és szőlőtőkéktől roskadozó borvidékek között kanyarog Limousin régióban. A Périgord nemzeti parkban mintha egy régi mesekönyv lapjai elevenednének meg előttünk: pára lepi el a dombokat, a fák sudáran nyújtózkodnak az ég felé, és a kis tavakon a felkelő nap fénye arany szikrákat táncoltat. A madarak éneke és a fák susogása a természet legszebb dallamait komponálja egységbe. Tovább haladva a táj színei mélyülnek, komor erdők váltják az addigi üde elevenséget, és az elhaló madárdal után nyomasztó csend telepszik ránk.
Így érkezünk Oradour-sur-Glane-hez, ahol a vidéki élet idillje helyett üszkösen meredező romok látványa fogad.
Egy falu, amelynek nincs lakossága. Elhagyatott utcák és rozsdás, kiégett autók maradványai mesélnek a szomorú múltról. A megperzselt falak és az üres házak, a központban álló templom torzója és a szélben lobogó zászlók némán tanúskodnak a 80 évvel ezelőtti borzalomról.
Egy lakosság nélküli francia falu története
A szörnyű történet 1944. június 10-én játszódott, a francia ellenállás színfalai mögött, miután a térség egyik partizáncsoportja elrabolta a Der Führer páncélgránátos ezred zászlóaljparancsnokát, Helmut Kämpfét. A titkos akció izgalma áthatotta Oradour-sur-Vayres csendes, erdei faluját, ahol a maquis a megszállók ellen szervezkedett. De a náci tiszt fogvatartása nemcsak a helyi lakosság bátorságát mutatta, hanem a németek bosszúját is előrevetítette.
Az elrablás híre felkavarta a közelben állomásozó német alakulatokat. Otto Dickmann, a Das Reich nevet viselő 2. Waffen-SS páncéloshadosztály vezetője kapott parancsot bajtársa kiszabadítására. Ebben a parancsban azonban csak Oradour állt, és nem tudván, hogy ilyen névvel két környékbeli falu is rendelkezik, az elsőként útba eső Oradour-sur-Glane-t támadták meg, ahol a helyiek még ha akarták, se tudták volna megmondani, hol van a keresett személy, hiszen közöttük egyetlen ellenálló sem volt, sőt, még nácikat sem láttak addig.
Egy másik falu lakói helyett bűnhődtek
A németek persze nem hittek az ártatlanságukban, így aztán házról házra járva átkutattak minden lehetséges helyet. A lakókat előtte kiparancsolták, majd különválasztották a férfiakat a nőktől és a gyerekektől. Előbbieket csoportonként a helyi iskola udvarára és pajtákba terelték, majd golyószóróval tüzet nyitottak rájuk. A minden bizonnyal még a németek által is ártatlannak gondolt másik seregletet a templomba zárták be, így ők még reménykedhettek a túlélésben. De nem sokáig. A katonák ugyanis szisztematikusan felgyújtották az összes épületet, a templomot is beleértve.
Estére 642 holttest, köztük 245 nőé és 207 gyereké hevert a leégett házak maradványai között, mindössze hatan élték túl a vérengzést. Közülük az egyetlen nő Marguerite Rouffanche volt, aki a végzetes napon elvesztette férjét, fiát, két lányát és a hét hónapos unokáját. Ő maga úgy menekült meg, hogy a gyertyák meggyújtására használt létrán felmászott a szentély egyik aprócska ablakához, amin kipréselte magát. Három méter magasból a templom tövébe zuhant, és bár összezúzta magát, még át tudott kúszni a szomszédos kertbe, ahol másnap találtak rá a borsósorok között.
Az elkövetők egy része megúszta
A háború után 21 katonát vontak felelősségre a mészárlásáért, de a felelősök egy része addigra már elesett az ütközetekben, vagy nem adták ki őket Franciaországnak. A hadosztály parancsnokát, Heinz Lammerding tábornokot például halálra ítélték, de egészen a haláláig háborítatlanul élt Nyugat-Németországban. Az utolsó tárgyalást 1983-ban az NDK-ban folytatták le a vérengzés egyik akkor azonosított résztvevője, Heinz Barth ellen, aki életfogytiglant kapott. Megbánást soha nem tanúsított, csak annyit mondott:
Ilyen a háború.
A francia kormányzat emlékhellyé nyilvánította a megsemmisített falut, hogy a romok tanúskodjanak arról a szörnyű napról, amikor egy tévedésnek egy egész faluközösség esett áldozatául. A második világháború legbrutálisabb franciaországi eseményére négy nappal a szövetségesek normandiai partraszállása után került sor, amikor már mindenki abban reménykedett, hogy hamarosan véget érhet az öt éve tartó rémálom. Oradour-sur-Glane lakossága számára azonban a rémálom örök álommá változott. A helyet abban az állapotában őrizték meg, amennyi 1944. június 10-én estére megmaradt belőle.
Ha arról is olvasnál, hogy magyar katonák hogyan vettek részt az egyik legutolsó modern kori háborúban, ide kattintva megteheted.
