Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Ezerszer hallott történetek és tényként ismert dolgok, melyekről azt hinnéd, a valóságon alapulnak, pedig többnyire a fantázia szüleményei. Lerántjuk a leplet a történelem legismertebb tévhiteiről.
A világvégével kapcsolatban több száz teória látott már napvilágot az idők során – elég csak a legutóbbi, 2012-es őrületre gondolnunk. Az egyik ismert történet szerint a 10. század utolsó évtizedében általános pánik uralkodott el a keresztény világon, zavargások törtek ki, sokan bűnbocsánatért esedezve elajándékozták vagyonukat és zarándokutakra indultak, ugyanis azt hitték, a Krisztus születése utáni 1000. évben eljön az apokalipszis. De tényleg ennyire hittek a közelgő világvégében a középkori népek?
A modern történészek szerint a világvégével kapcsolatos pánik legendája a reneszánsz idején született meg azzal a céllal, hogy a humanisták minél sötétebbnek és elmaradottabbnak állíthassák be a középkort. Később a felvilágosodás és a romantika szerzői átvették ezeket a „megállapításokat”, hiszen ők is hasonló nézeteket vallottak, különösen az egyházzal szemben tápláltak ellenséges érzelmeket. Jules Michelet 19. századi francia történész szerint „a középkorban általános volt a meggyőződés, hogy a világ a Megtestesülés 1000. évében véget ér” – idézi Hahner Péter történelmi tévhitekről írt könyvében.
Való igaz, hogy számos teológus, köztük a Szent Istvánnak koronát küldő II. Szilveszter pápa is azt jósolta, az első millennium idején biztosan sor kerül az ítélet napjára és Krisztus második eljövetelére, a köznépnek azonban fogalma sem volt róla, hogy hamarosan új évezred kezdődik. Kizárólag az írástudók, a művelt egyházi személyek kiváltságos kasztja lehetett tisztában ezzel, de ők sem egységesen számolták az időt: egyes kolostorokban május 1-jét tekintették az új év első napjának, máshol a karácsonyt, a húsvétot, vagy éppen az angyali üdvözlet napját jelölték meg. Sőt, a keresztény időszámítást sem alkalmazták mindenhol egységesen, keleten például csak a következő században kezdték bevezetni.
A többség a királyok uralkodása szerint mérte az évek múlását, azaz az uralkodó trónra lépésétől eltelt idő szerint keltezték az iratokat. A nép körében tapasztalható általános nyugtalanság, pánik és világvége-félelem inkább a járványok, az éhínségek és a háborúk számlájára írható, mintsem a naptárral hozható összefüggésbe. 1000 táján inkább az újrakezdés, a fellélegzés hangulata számított általánosnak Nyugat-Európában – írja Hahner. Véget értek a nagy inváziók, nem kellett már a normannoktól, a szaracénoktól vagy épp a kalandozó magyaroktól tartani, háromszáz éve nem volt pestisjárvány, a lakosság a korábbiakhoz képest viszonylag nyugodtabb hangulatban élhette a mindennapokat.
Az egyházi bölcsek Krisztus mennybemenetelének ezredik évfordulóján, 1033-ban ismét megjósolták, hogy eljön a világvége, de kevésbé az évforduló, inkább egy napfogyatkozás miatt tartottak ettől, ami akkoriban különösen rossz óment jelentett. Az apokalipszis természetesen nem következett be, sem 1033-ban, sem 2012 decemberében.
Ha tisztázni szeretnél egyéb történelmi tévhiteket, kövesd sorozatunkat, amelyben jól ismert, de nem feltétlenül igaz történeteknek járunk utána.
