Náci hálapénzből is jótékonykodott a szegények segítője? Evita 70 éve hunyt el

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Szegénysorból emelkedett fel az argentin first lady, aki életében is hihetetlenül népszerű volt, halála után pedig valóságos kultusz alakult ki körülötte.

1944. január 22-én a Buenos Aires-i Luna Park stadionban nagyszabású jótékonysági rendezvényre került sor. Néhány héttel korábban ugyanis pusztító erejű földrengés rázta meg San Juan városát: a település gyakorlatilag megsemmisült, az áldozatok számát 5000 és 20 000 fő közé tették. Ezen a jótékonysági esten vett részt a kevéssé ismert, 25 éves színésznő, María Eva Ibarguren is, aki számára sorsdöntőnek bizonyult az esemény: megismerkedett a befolyásos politikussal, Juan Perónnal, aki a katonai junta vezetője volt Argentínában.

Evita nehéz gyerekkora

María Eva egy földbirtokos és annak háztartási alkalmazottja kapcsolatából született 1919-ben, ötödik gyerekként. A kislány mindössze hatéves volt, amikor apja egy autóbaleset következtében életét vesztette, a „törvényes” feleség pedig mindent megtett, hogy távol tartsa a szeretőt és annak „törvénytelen” gyerekeit a temetéstől és a környéktől egyaránt. Apja halála után másik városba költöztek, a szegénység és nélkülözés évei következtek Eva és testvérei számára. Eva arról álmodozott, hogy színésznő lesz, és 15 évesen elérkezettnek látta az időt arra, hogy Buenos Airesbe költözzön álmait megvalósítani. Egyes források szerint az édesanyjával érkezett, mások úgy emlékeznek, hogy egy énekes-zeneszerző férfi társaságában. A fővárosban néhány kisebb szerepet kapott, rádióbemondóként és modellként dolgozott, de az átütő siker váratott magára.

Juan és Eva Perón
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

Így lett a diktátor felesége

Juan Perón megismerkedésükkor már 49 éves volt, és jelentős politikai pályafutás állt mögötte. Katonai karrierje gyorsan ívelt fölfelé, attaséként szolgált különböző latin-amerikai országokban, ahol megismerkedett (és rokonszenvezett) a fasiszta eszmékkel. Két elnök megbuktatásában is részt vett, majd az ő hatáskörébe tartoztak azok a munkaügyi rendeletek, amelyek fizetésemelést, pihenőnapot, szociális ellátásokat biztosítottak a dolgozóknak. Hadügyminiszterként is rendkívül népszerű volt Argentínában, Evával való megismerkedése után ez pedig csak fokozódott. Hamarosan az alelnökségig vitte, Eva pedig támogatta mind a politikában, mind a magánéletben.

Az argentin first lady

Egy évvel később azonban Perón hívei felgyújtották egy újság szerkesztőségét, ami miatt a politikusnak távoznia kellett a hatalomból, sőt: letartóztatták, és egy börtönszigetre szállították. Eva nem maradt tétlen: Perón támogatóit összegyűjtve tüntetést szervezett, és a tömeg elérte, hogy a politikust szabadon bocsássák. Ezt követően házasodtak össze, majd amikor Perón indult az elnökségért, Eva fáradhatatlanul kísérte, lelkesítő beszédeket mondott a rádióban és vidéken egyaránt. Amikor Perón a választásokon abszolút többséget szerzett, Eva immár first ladyként segíthette férjét. Perón politikai megítélése ellentmondásos: a politikus rokonszenvezett a fasizmussal, és elnökségének ideje alatt Argentína jó néhány náci bűnösnek nyújtott búvóhelyet, ugyanakkor nem hozott létre totális diktatúrát a szó szoros értelmében.

Náci hálapénzből jótékonykodott?

Evita hihetetlenül népszerű volt az országban: ingyenes kórházakat, iskolákat, árvaházakat hozott létre, valamint egy alapítványt, amely könyveket, cipőt, edényeket és varrógépeket osztott ki a legszegényebbeknek. Gyorsan legendává vált az elesettek körében, annak ellenére, hogy ő maga nem vetette meg a luxust: Párizsból hozatta bundáit, ékszereit és kosztümjeit. Ma már az is gyanítható, hogy az alapítvány (és Evita ) vagyonának egy része a második világháború után Argentínába érkezett náciktól származott. Ő volt az első aktívan politizáló nő Argentínában, és nagy részben az ő elszántságának köszönhető, hogy az argentin nők választójogot kaptak.

Eva Perón és az argentin ifjúsági válogatott
Fotó: Keystone / Getty Images Hungary

Halála és emlékezete

1951-ben alelnöknek jelöltette magát, végül azonban visszalépett: méhnyakrákot diagnosztizáltak nála, és 1952-ben, alig 33 évesen meghalt. Halálakor egész Argentína gyászba borult. 

Testét bebalzsamozták, üvegkoporsóba tették, a gyászolók pedig három héten keresztül zarándokoltak hozzá.

Holttestét 1955-ben, Perón bukása után puccsisták rejtélyes körülmények között ellopták, Buenos Aires különböző pontjain rejtegették, majd titokban Milánóban temették el. Az argentin kormány – szintén titokban – exhumáltatta és Spanyolországba vitette. Perónt 1973-ban újra elnökké választották, harmadik felesége került az alelnöki pozícióba, majd Perón halála után ő vehette át az elnökséget és intézkedhetett Evita testének visszaszállításáról Argentínába. A szegények védelmezője a Buenos Airesben található recoletai temetőben lelt örök nyugalomra. „Visszajövök, és millióké leszek” – mondta állítólag a halála előtt, és nem tévedett: filmek, musicalek, könyvek születtek róla, emlékét bankjegy, múzeum és egy 31 méter magas, vasból készült portré őrzi Argentínában.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.