Ebbe az európai fővárosba ne utazz, ha nem szeretnél csalódni

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Egy rutinos utazó, aki minden európai fővárosban megfordult már, elárulja, mely városok okoztak nagy csalódást, és miért kerülné el az utazni vágyók helyében Londont, Amszterdamot és Helsinkit is.

Utazni sokféleképpen lehet:

Idézőjel ikon

vannak, akik a történelmi látványosságokat keresik, mások a kulináris élvezetekért vágnak neki Európának.

Az viszont közös sok utazóban, hogy ha már időt, pénzt és energiát fektet egy úti célba, nem akar csalódni. Egy brit lap szerzője éppen ezért listába szedte azokat a fővárosokat, ahová szerinte felesleges lenne visszatérni, még akkor is, ha sokak bakancslistáján szerepelnek.

Ezeket az európai városokat kerüljük el

Elsőként Londont említi, ahol bár számtalanszor megfordult, sosem érezte igazán otthon magát. A város túl drága, zsúfolt, és a nevezetességeken túl szerinte nem kínál elég egyedi élményt. Legalábbis nem annyit, amennyiért megéri egy londoni hétvégére költeni.

London sokak bakancslistáján szerepel
Fotó: Scott E Barbour / Getty Images Hungary

A következő csalódás a világutazó számára Amszterdam volt, amely a csatornáival, bicikliseivel és virágpiacaival elsőre lenyűgözőnek tűnhet, de a belváros túlzsúfolt, és inkább hasonlít egy turistaparadicsomra, mint egy élhető városra. A szerző szerint a helyiek élete szinte teljesen kiszorult a központból, és ha valaki valóban felfedezné a holland életérzést, érdemesebb kisebb városokat választania. Helsinki is felkerült a negatív listára, bár tiszta, rendezett és biztonságos, a szerző szerint

Idézőjel ikon

túlságosan steril.

A városból hiányzik a pezsgés, és kevés az olyan spontán élmény, ami más fővárosokban természetes.

Ha kíváncsi vagy rá, melyik Európa legnyugodtabb fővárosa, figyelmedbe ajánljuk ezt a cikkünket is.

Ha azonban valaki mégis hasonló hangulatú úti célokra vágyik, a szerző alternatívákat is javasol: London helyett érdemes lehet az angol vidéket vagy Edinburgh-t választani, Amszterdam helyett Utrecht vagy Haarlem kínálhat hitelesebb holland élményeket, míg Helsinki helyett Koppenhága vagy Stockholm több kulturális és gasztronómiai élményt nyújthat, anélkül, hogy az utazó pozitív élmények nélkül térne haza.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.