Hibás rendelet alapján rögzítik ujjlenyomatainkat a személyinkben

Olvasási idő kb. 1 perc

Nem ütközik a személyes adatok védelméhez fűződő alapjogba ujjlenyomatunk kötelező beillesztése személyi igazolványunkba, viszont az erről szóló uniós rendelethez hozzá kell nyúlni, mert téves jogalkotási eljárásban született meg.

Komoly vita bontakozott ki a közelmúltban arról, hogy jogosan tárolható-e a személyi igazolványokhoz kapcsolódóan ujjlenyomat. A kérdés a gyakorlattal kapcsolatosan az, hogy vajon korlátozza-e a személyes adatok védelméhez való alapvető jogot, írja a Portfolio.

Egy német állampolgár keresete alapján állapította meg az Európai Bíróság, hogy az ujjlenyomat rögzítését lehetővé tevő uniós jogszabályt téves jogalap megválasztásával fogadták el, így állhatott elő az a helyzet, hogy a hatóságok gyakorlata szerte Európában ütközik az Európai Unió Alapjogi Chartájával.

Az ujjlenyomat fontos része a személyi okmányainknak
Fotó: Qi Yang / Getty Images Hungary

Az ujjlenyomat rögzítését azonban a személyazonossággal való visszaélés elleni küzdelem, továbbá az ellenőrző rendszerek interoperabilitásának biztosítása igazolja. A személyi azonossággal való visszaélés elleni küzdelem hozzájárul a bűnözés és a terrorizmus visszaszorításához, ezáltal a magánéletek védelméhez, összességében tehát indokolható a gyakorlat megtartása.

Ha a téves jogalap megválasztásával érintett jogszabályt azonnali hatállyal visszavonnák, az EU-s szintű lavinát indítana el, és beláthatatlan következményekkel járna.

Ezért a magánéletek biztonságát szem előtt tartva a bíróság a hibás alapokon nyugvó jogszabályt az új szabályozás hatályba lépéséig, de legkésőbb 2026. december 31-ig fenntartja.

Az ujjlenyomatok rögzítésének gyakorlata itthon is bevett. Magyarországon 2021 óta minden 6 év feletti polgárnak kötelező ujjnyomatot adnia a személyazonosító igazolvány igényléshez.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Szénási Pál
Szénási Pál
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.