Példátlan szigorítás lép életbe az EU-ban: csak ilyen mobilt vehetsz a jövőben

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az EU belenyúl a mobiltelefonok piacába, ezért csak USB-C töltős készülékeket lehet majd kapni. Ez pedig súlyosan érinti a használt eszközöket is.

Az év végétől csak USB-C töltős telefonokat lehet forgalmazni az Európai Unióban. Becslések szerint ezzel legalább 8 millió eszköz esik ki a régió másodlagos piacáról – írja az Economx.

Szigorítja az EU a mobilok forgalmazását

Az Európai Unió zöldítési terve miatt a szigorítás a Magyarországon forgalmazott mobilokra is érvényes. Ez azt jelenti, hogy öt jelenleg még forgalmazható készülékből kettő szabálytalanná válik.

Hamarosan már csak USB-C töltős mobilokat lehet forgalmazni az EU-ban
Fotó: Vadym Plysiuk / Getty Images Hungary

Az Európai Parlament még 2022 júniusában fogadta el az új irányelvet, amelyet az év októberében az Európai Unió Tanácsa is jóváhagyott. Eszerint 2024 végétől az EU-ban csak USB-C típusú töltőcsatlakozóval hozható forgalomba mobiltelefon, táblagép, e-könyv-olvasó, fülhallgató, stb. A rendelkezés célja az e-hulladék csökkentése.

Idézőjel ikon

A szabály nemcsak az új telefonokat, hanem a használt készüléket is érinti.

Az EU az egyik legnagyobb használttelefon-importőr, ezek a készülékek pedig főként az Egyesült Államokból, Japánból és Szingapúrból érkeznek. Becslések szerint az irányelv életbe lépésekor a forgalmazott használt telefonok több mint 60 százalékán nem lesz USB-C-s csatlakozó.

A szigorítás csak a december 28-a után importált használt készülékekre vonatkozik, az EU-ban forgalomba helyezettekre nem, utóbbiakat továbbra is lehet értékesíteni. Simon Bryant, a CCS Insight kutatási alelnöke szerint az EU-s szabály rövid távon biztosan az ellenkezőjét fogja elérni, mivel a mobiltelefon-gyártók épp csak elkezdték a körforgásos gazdaság kiépítését, amelyben nagy szerepe lenne a készülékek élettartamát meghosszabbító használteszköz-piacnak. Illetve a cégek egy része valószínűleg átáll a szürkegazdaságra.

Az Apple-t súlyosan érinti a változás, a gyártó egészen tavalyig kitartott a saját fejlesztésű Lightning kábele mellett, amikor az androidos telefonoknál már szabvány volt az USB-C, vagyis az ezelőtt forgalmazott mobiljainak egy jelentős része nem lesz eladható az uniós piacon. Jövőre emiatt komoly bevételkiesésre számíthatnak, 2023-ban például 27 millió használt iPhone-t értékesítettek az EU-ban.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.