Tudtad, hogy a lajhárok csak hetente egyszer ürítenek?

Olvasási idő kb. 2 perc

A lajhárok arról híresek, hogy végtelenül lassúak, de ez nemcsak a mozgásukra, hanem az anyagcseréjükre is igaz.

Az állatok kevésbé ismert sajátossága, hogy bélrendszerük rendkívül lassan dolgozza fel a táplálékot, illetve az ürítést sem sietik el. Általában csak 5-7 naponta másznak le a fáról, hogy elvégezzék a dolgukat, ami komoly megkönnyebbülést jelent számukra – és nem csak képletesen szólva –, hiszen ilyenkor annyi széklettől szabadulnak meg, ami a testsúlyuk harmadával vetekszik.

De miért másznak le a fáról?

A kérdés jogos, hiszen más állatok, mint például a majmok nemigen zavartatják magukat, és a fákon maradva intézik el a nagydolgukat. A lajhárok viszont egy csomó strapát vállalnak, hogy szép komótos tempójukban lemásszanak a földre, és ott vezényeljék le a műveletet.

„Ezzel a szokásukkal komoly kockázatnak teszik ki magukat, hiszen a földön kiszolgáltatottá válnak a ragadozókkal szemben, ráadásul rengeteg értékes energiát emésztenek fel, amiből egyébként sincs nekik túl sok” – mondta el a Howstuffworks kérdésére Sarah Kennedy, a Sloth Conservation Foundation társalapítója. Ez annyira igaz, hogy a lajhároknak több mint a felét akkor éri utol a végzete, amikor lemászik a fáról.

A szakember szerint az állatok élete – ettől a momentumtól eltekintve – arról szól, hogy észrevétlenek maradjanak, miközben a lehető legkevesebb energiát használják fel. Mivel egy levél megemésztése akár egy hónapig is eltarthat számukra, nem is igazán tehetik meg, hogy feleslegesen pazarolják az energiát.

A nagyvécét sem sietik el
Fotó: Juan Pablo Rojas Parra / Getty Images Hungary

A lajhárok ürítési procedúrájának van egy másik, nem kevésbé különös mozzanata is. Amikor leérnek a fa tövébe, egyfajta „kakitáncot” járnak (így hivatkoznak rá a szakemberek is), hogy egy kis gödröt képezzenek ürülékük számára, majd betemessék. Ez pedig szintén pluszenergiába kerül.

Hogy a lajhárok miért fáradoznak annyit, hogy az életüket kockáztatva lemásszanak a földre, arra vonatkozóan több elmélet is létezik. Az egyik lehetséges magyarázat az, hogy a velük szimbiózisban élő molylepkék az ürülékükben rakják le a petéiket. De valószínűbbnek tűnik, hogy valójában a szaporodási ösztön vezérli őket.

„A fő ok valószínűleg az lehet, hogy így könnyebben találkozhatnak más lajhárokkal – kiváltképpen ami a nőstényeket kereső hímeket illeti. A lajhárok általában 5-7 naponként ereszkednek le a földre, de amikor a nőstények tüzelnek, akkor minden nap megteszik” – mutatott rá a lajhármentő. Magatartásukban emellett az is közrejátszhat, hogy a vizeletükben és székletükben lévő feromonok fontos információkkal szolgálnak az egyes állatokról, de a lombkoronáról lepotyogtatva ezek az „üzenetek” kevésbé tudnak célba érni.

Ha érdekelnek a természet csodái, olvasd el sorozatunk előző részét is, amelyikben arról írtunk, hogyan csapja be egy növény a ganajtúró bogarakat.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.