Húsz helyszínen keresik újra a 2007-ben eltűnt brit kislányt, Madeleine McCannt

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Madeleine McCann 2007 áprilisában tűnt el egy portugáliai nyaralóhelyről, jelenleg a német és portugál hatóságok húsz helyszínen keresik.

Két év után ez az első jelentősebb akció, a rendőrség abban bízik, hogy egy héten belül új nyomra akadhatnak – tudósít a SkyNews a helyszínről.

Ezért folyik most nagy erőkkel a kutatás a brit kislány után

A hatóságok Praia da Luz közelében húsz helyszínen kutatnak a gyermek után, ezeket a rendőrség lezárta, senki nem léphet be. Egy gyermekvédelmi szakember szerint ez lehet az utolsó, elkeseredett próbálkozás annak érdekében, hogy Madeleine nyomára bukkanjanak, mert ahogy fogalmazott, „az óra ketyeg”, a német ügyészek kicsúszhatnak az időből, hogy megvádolják a német gyanúsítottat, Christian Bruecknert. 

Húsz helyszínen keresik az eltűnt brit kislányt
Fotó: Horacio Villalobos / Getty Images Hungary

A gyermekvédelmi szakember szerint Madeleine eltűnésekor a rendőrség több alkalommal is hibázott, a tetthelyen „kontár munkát végeztek”. Ez a kezdeti a káosz vezetett oda, hogy az akkori nyomozás és a vizsgálat nem volt eredményes. A szakember szerint a rendőrségnek mindössze egyetlen bizonyítékra lenne csak szüksége, amit a gyanúsítottat a bűntényhez köti, ezért mozgósítanak most mindenkit, akit csak lehet. Abban is bízik, hogy most a hatóságok tudják, hogy mit keresnek, különben ez a kutatás is eredménytelen lehet. Áprilisban volt 18 éve, hogy Madeline eltűnt, és a szomorú évfordulón a szülők ismét megfogadták, nem hagynak fel a kutatással. „Mindegy, hogy milyen közel vagy milyen messze van, ő mindig velünk marad, a születésnapja a legkülönlegesebb számunkra. Hiányzik nekünk” – mondták a szülők gyermekük huszonkettedik születésnapja alkalmából.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Becz Dorottya
Becz Dorottya
Becz Dorottya az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar szakon, majd a Bálint György Újságíró Akadémia posztgraduális képzésén szerzett felsőfokú újságíró képesítést. Később elvégezte a Pécsi Tudományegyetem politológia szakát is. Karrierje során dolgozott online médiumoknál újságíróként, szerkesztőként, szövegíróként, valamint projektmenedzserként az állami és a privát szektorban egyaránt. Később szerkesztőként vállalt munkát ismert és kisebb könyvkiadóknál. Három mesekönyv és két felnőtteknek szóló kiadvány szerzője. A Díványnál 2025 januárjában kezdett dolgozni.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.