Bristolban született, de Amerikában lett belőle diplomás női orvos: Elizabeth Blackwell a polgárháborúban megsérült katonák életét mentette meg, pedig amikor felvételizett az orvosi egyetemre, még viccet csináltak belőle.
Különleges család lányaként vágott bele az akkor még különlegesnek számító hivatásába Elizabeth Blackwell: az eredetileg bristoli családban édesapja a rabszolgafelszabadításért küzdött, bátyja és sógornője a nőjogi mozgalom szószólói voltak, egy másik sógornője az első protestáns lelkésznő lett, húga pedig szintén orvosnak tanult. Ilyen családtagok mellett közt Blackwell tisztában lehetett azzal, hogy időnként komolyan meg kell küzdeni azért, hogy az ember elérhesse célját.
Ők voltak Elizabeth Blackwell elődei orvosként
A modern kori orvoslás első nőneműként kinevezett gyakorlójának természetesen évszázadokkal, sőt, évezredekkel korábban is megvoltak már az elődjei. Metrodora, az ókori görög orvosnő írt a legrégebbről fennmaradt, női kézből származó orvosi feljegyzéseket: a saját tapasztalatain alapuló írás a női betegségekkel és azok gyógyítási módjaival foglalkozott. Nagyon sok olyan megállapítást tett, mellyel messze meghaladta korát: a már akkor ismert mell- és méhrákos betegeknél a sebészi beavatkozás szükségességét bizonygatta.
Tény és való ugyanakkor, hogy a történelem a nőkkel meglehetősen méltatlanul bánt: nemcsak nem juthattak túl sok lehetőséghez ebben a foglalkozásban, de ha esetleg mégis betöltötték volna az orvos szerepét, akkor is gyakran hallgatták el azt, hogy praktizáltak. Ennek ellenére a 12. századból fennmaradt Bingeni Szent Hildegárd bencés apátnő neve és tudományos tevékenysége: vallásos témájú munkái mellett több orvosi kötetet is jegyzett.
A 16. századi Franciaországban Louyse Bourgeois úttörő módon segítette szülésznőként a királyi udvart, majd jött Florence Nightingale, aki a krími háborúban felfedezte ugyanazt, amit Semmelweis Ignác is.
Rájött arra, mennyi betegség előzhető meg kézmosással és az alapvető higiénés szabályok betartásával. Kórházat és ápolónőképzőt alapított, és jelentős eredményeket ért el egészségügyi statisztika terén is, amiért Viktória királynő pénzjutalom mellett a barátságát is neki ajándékozta.
Haldokló barátnője szavai után lett az első orvosnő
Utánuk jött Elizabeth Blackwell. Ő mindössze 11 éves volt, amikor családja az Újvilágba indult szerencsét próbálni: itt találta meg azt a hivatást is, amelyért meg kellett küzdenie. Pályaválasztását egy haldokló barátnőjével folytatott beszélgetése határozta meg:
a nő elárulta Blackwellnek, hogy kisebbek lehettek volna szenvedései, ha orvosai nem csak is és kizárólag férfiak.
Ez elindította annak gondolatát a lányban, hogy ő is választhatná e pályát, családtagjai pedig természetesen támogatták ambíciójában. A korabeli társadalom közelébe sem ért annak, amennyire modernül a Blackwellek gondolkodtak. Sok orvosi egyetemre beadta jelentkezését, de mindegyiktől csak elutasítást kapott. Amikor a New York államban található Genf doktorképzőjébe felvételt kért, az egészet viccnek tekintve szavazásra bocsátották a diákok körében, hogy bekerülhessen-e a hallgatók közé.
A hecc kedvéért azok igennel szavaztak, így 1847-ben meg is kapta a pozitív felvételi elbírálást és megkezdhette tanulmányait annak érdekében, hogy orvosként praktizálhasson.
Diáktársai természetesen ilyen kezdet után mélységesen lenézték, de nemcsak ők: az egész város is. Professzorai kellemetlennek ítélték meg azt, hogy őt is tanítaniuk kell, egy boncolásról ki is akarták küldeni arra hivatkozva, hogy illetlenség ott tartózkodnia. Amikor mindezen nehézségek ellenére mégis sikeresen végezte el az egyetemet és orvosi diplomához jutott 1849-ben, a dékán beszédében megemlítette ezt, hozzátéve, reméli, hogy több női hallgatója nem lesz oktatási intézményének. Érzéseit az amerikai orvosok társadalma is osztotta, nem viselkedtek túl befogadóan Elizabethtel szemben.
Megvakult, de ez sem állította meg
Blackwell doktort ez sem tudta megállítani. Párizsban és Londonban dolgozott, bár a férfi orvosok itt is leginkább ápolói feladatokat voltak hajlandók rá bízni. A francia fővárosban nőgyógyászatot is tanult. Itt fertőződött meg a szeme, ami tragikus következményekkel járt: egyik szemére elvesztette látását, ezzel le kellett mondania nagy álmáról, hogy sebész lehessen. New York városába költözve a szegények ellátására alapított klinikát, ahol továbbra is nehézségekkel nézett szembe, de ott volt vele a hatására szintén doktori végzettséget szerző húga és egy másik követője is.
A polgárháború idején húgával együtt képeztek ki nővéreket, megtanítva őket a nyílt sebek összezárásának technikáira.
1868-ban aztán saját orvosképző intézményt alapított, majd Londonba költözött, nőgyógyász lett belőle és nőket tanított mesterségére. A New York-i rendelőt testvérére hagyta, tudta, hogy így is a legjobb kezekben lesz.
Londonban azért harcolt, hogy a brit orvosnőknek már egyszerűbb legyen az élete, mint amilyen neki volt a szakmában kezdőként. Sok egészségügyi témájú röpiratot és könyvet írt, élete utolsó húsz évében pedig már nem is praktizált orvosként, hanem olyan ügyekért tette meg a tőle telhető legtöbbet, melyeket fontosnak vélt. Az erkölcsök reformja, szexuális tisztaság, higiénia, megelőző orvoslás, családtervezés, női választójog, a rabszolgaság és a prostitúció eltörlése, a viktoriánus prüdéria megszüntetése és erkölcsös kormányzás: az élet sok területén vette észre a hiányosságokat és igyekezett tenni azok megoldásáért. 89 évesen hunyt el: ekkorra közel 500 női orvosa volt az Egyesült Királyságnak a harminc évvel azelőtti 25-höz képest.
Ha kíváncsi vagy, mi történik altatás közben a műtőben, olvasd el ezt a cikkünket.
