Ma már kevesen ismerik Horace Greeley-t, akit 1972-ben a demokraták és a republikánusok is támogattak a regnáló elnök, Ulysses S. Grant ellenében. A New York Tribune híres alapító-szerkesztőjének nem sikerült megnyernie a választást, sőt, a jelölt egész élete összeomlott.
A 19. század közepén nem nagyon lehetett olyan embert találni New Yorkban, de valószínűleg igaz volt ez az Egyesült Államok nagy részére is, aki ne hallott volna Horace Greeley-ről. A város és Amerika egyik legnagyobb és legelismertebb napilapjának, a New York Tribune-nek a szerkesztője elkötelezett támogatója és élharcosa volt az afroamerikaiak, a munkások és a nők jogainak, hangos ellenzője a rabszolgaságnak és a halálbüntetésnek – egy szóval megkerülhetetlen alakja a kor politikai és közéletének. Amikor a republikánusok támogatásával bejelentette, hogy indul a korrupciós botrányairól hírhedt Ulysses S.Grant ellen, sokan rá fogadtak volna. Különösen, miután a demokraták is beálltak mögé.
Valami azonban félresikerült: nemcsak a választást nem sikerült megnyernie, de – felesége halála után – a voksolás után rövidesen magánszanatóriumba került, és pár héttel később elhunyt. Máig nem sikerült teljesen felderíteni, mi is történt vele pontosan.
Megújította az újságírást és a napilapokat
Horace Greeley 1811-ben született egy vidéki kisvárosban, és 20 éves korában érkezett meg New Yorkba. Már fiatal korában megismerkedett a sajtóval – egy vermonti nyomdász tanonca volt. A félelmetes iramban növekvő nagyvárosban ekkoriban összesen 64 újság működött, amelyek közül 13 napilap volt. A napi sajtót a drága (6 centbe kerülő) és hatalmas, szinte lepedő méretű lapok uralták – kihajtva másfél méter szélesek is voltak.
Benjamin Day 1833-ban rukkolt ki akkor forradalminak számító ötletével: új lapja, a New York Sun mindössze 20x26 centiméteres volt, és egy penny-ért (1 cent) kínálták az utcasarkokon a rikkancsok. A tartalom is újszerű volt:
„mi, újságírók mások szerencsétlenségéből élünk”
– vallotta Day, és ennek megfelelően tűzesetekről, bűntényekről, balesetekről írt részletes és gyakran véres beszámolókkal töltötték meg az újság hasábjait. Ha elefántok szöktek meg egy cirkuszból vagy egy asszonyt eltiportak a megvadult disznók, a New York Sun biztosan tudósított róla. Day lapjának nagy vetélytársa a James Gordon Bennett által indított New York Herald lett, amely hasonló módszerekkel operált és hasonló témákról hasonló stílusban írt.
Ezzel ment szembe Horace Greeley, aki egészen más elveket képviselt 1841-ben indított lapjában, a New York Tribune-ben. Greeley informálni, tanítani és nevelni akart. Ahogy ő fogalmazott:
„az újságírás nemcsak a hírek, hanem az eszmék, az irodalom, a kritika és a reformok hordozója is”.
Noha Bennett – és sokan mások – indulásakor neveséges elképzelésnek tartották a Tribune-t, az idő Greeley-t igazolta: a polgárháború kitörése előtt lapját több mint 250 ezren vásárolták nap mint nap, és messze ő volt a legismertebb és legbefolyásosabb lapszerkesztő az országban.
A republikánusok jelöltje volt, de mindkét párt támogatta
Nem csoda ezek után, hogy hamar felmerült a neve, amikor a Grant első elnökségének végét beárnyékoló korrupciós botrányok miatt a republikánusok elpártoltak a regnáló elnöktől, és ellenjelöltet akartak indítani. Amikor a demokraták – miután nem tudtak dűlőre jutni saját jelöltjük személyével kapcsolatban – is beálltak mögé, sokan biztosra vették, hogy Greeley lesz az Egyesült Államok 19. elnöke. A kampány során azonban minden félrecsúszott.
Grantet nagyban segítette polgárháborús hírneve, mint az északiak hőse, az unionista sereg vezére, aki legyőzte Robert E. Lee csapatait. A választási vereségben az is nagy szerepet játszhatott, hogy Greeley rengeteg nagy közérdeklődésre számot tartó ügyben (rabszolgaság, afroamerikaiak jogai, halálbüntetés stb.) hallatta a hangját, ami miatt nemcsak támogatókat, de ellenfeleket, ellenségeket is bőven szerzett.
„Grant később azt mondta, hogy megválasztását Sheridan szuronyainak és Thomas Nast rajzainak köszönheti”
– mondta Gray Williams New York-i várostörténész. És valóban: Thomas Nast, egy politikai karikaturista, aki Grantet támogatta, 1872 januárjától több mint 80, nem épp hízelgő rajzot készített Greeley-ről. Ezek leggyakrabban a demokratákkal való szövetsége miatt ítélték el a két párt közös jelöltjét.
Közben Greeley mindent beleadott a kampányba: Robert C. Williams történész szerint csak szeptemberben közel 200 beszédet mondott New Jersey-ben, Pennsylvaniában, Ohióban, Kentuckyban és Indianában. Ám nem sokkal a választás előtt személyes tragédia is sújtotta: hosszas betegség után október 30-án elhunyt felesége, Mary – korabeli beszámolók szerint Greeley-t szörnyen megviselte. Október elején-közepén fel is hagyott a kampányolással, hogy feleségével lehessen. Mindez éreztette a hatását, és nem sokkal a november 5-i voksolás előtt Greeley nem volt túl bizakodó: egy barát beszámolója szerint, aki közvetlenül a választás előtt meglátogatta, a szerkesztő irodájában mindenfelé Nast karikatúrái hevertek.
„Meg fognak verni a kampányban, és egy életre tönkretesznek”
– mondta, majd hozzátette: „olyan szörnyen támadtak, hogy szinte nem is tudom, hogy az elnöki székért vagy a fegyházért küzdök.” A választás napján Greeley félelmei beigazolódtak: Grantre 11,8 százalékkal többen szavaztak, mint rá. A szerkesztőből lett politikus teljesen összetört.
Az utolsó hetek
A vereség után Greeley visszatért a New York Tribune-höz, bár ez láthatóan roppant nehezére esett. „Szánalmas volt látni, ahogy napról napra fáradtan bevonszolta magát az irodájába, és igyekezett újra felvenni elfoglalt életének fonalát” – mondta róla kora egyik történetírója. Vagyona is elapadt, mire minden adósságát kifizette, nem sok maradt belőle. Néhány cikket sikerült írnia még, ám november 12-én feladta a munkát, és magán-elmegyógyintézetbe vonult.
Történészek szerint túlságosan kizsigerelte magát a kampány alatt, emberfeletti munkát végezve, amihez hozzáadódott a felesége halála fölött érzett gyász. Mindezt már nem bírta: állapota a szanatóriumban sem javult, és a hónap végén, november 29-én ágyában fekve érte a halál. Előtte még egy utolsó csapás érte: megtudta, hogy túlságosan sok Tribune-részvényt adott el az utóbbi években, és Whitelaw Reid megszerezte a lap irányítását.
„Te rohadék, elloptad az újságomat”
– mondta neki a halálos ágyán – valószínűleg ezek voltak az utolsó szavai. Reid, amikor később megkérdezték, hogy mit mondott neki Greeley, így idézte föl: „Tudom, hogy a megváltó él.”
Olvasd el, kinek tartott fönn külön telefonvonalat az Egyesült Államok egy másik elnöke, Franklin Roosevelt.
