Tragédiák árnyékolták be a „tevelányként” híressé vált cirkuszi „szörnyszülött”, Ella Harper életét

Olvasási idő kb. 3 perc

A 19. századi Európában és Észak-Amerikában bizarr látványosságnak számítottak a különböző születési rendellenességekkel, testi hibákkal megvert „szörnyszülötteket” felvonultató utazó cirkuszok, melyek gyakran az egyetlen érvényesülési, kitörési lehetőséget jelentették az érintettek számára – közéjük tartozott az amerikai „tevelány”, Ella Harper, akit 12 éves korától cirkuszban mutogattak a kíváncsi közönségnek.

Harper egy farmer népes családjában látta meg a napvilágot az amerikai délen, a Tennessee állambeli Hendersonville-ben, 1870. január 5-én: a lány különös testi rendellenessége már születésekor nyilvánvaló volt, térdei ugyanis a szokásostól ellenkező irányba hajlottak (a ritka jelenséget az orvosok congenital genu recurvatumnak, vagyis visszahajlott térdnek nevezik). Ahogy cseperedett, nyilvánvalóvá vált, hogy Ella képtelen lesz támasz nélkül két lábon járni, inkább a négy lábon való közlekedést választotta, így ismerősei idővel ráaggatták a „tevelány” gúnynevet.

Sztárgázsit kapott, pedig csak sétálnia kellett a színpadon

A „tevelány” szülei hamar belátták, hogy az egyetlen potenciális kereseti lehetőség Ella számára, ha furcsa testi hibáját pénzért mutogatják a bizarr dolgok iránt érdeklődőknek, ezért 12 évesen eladták őt egy utazó „szörnyműsornak” – a hasonló társulatok Európában már az 1700-as évek óta nagy sikernek örvendtek, az Újvilágban azonban csak ekkoriban kezdtek igazán népszerűvé válni. A publikum, amely a sokadik tűznyelőhöz és lovagló törpéhez volt szokva, megdöbbent a korábban sosem látott furcsaságon, így a „tevelány” híre hamar bejárta a déli államokat, Ella pedig igazi szenzációvá vált.

Ella Harper, a „tevelány”

Nem csoda, hogy 1886-ban már a jó nevű cirkuszi impresszárió, W. H. Harris ajánlott szerződést a kamasz lány számára, aki társulatának egyik csillagává vált, heti 200 dolláros fizetésben részesült (ez mai árfolyamon kb. 5000 dollárnak, vagyis több mint másfélmillió forintnak felel meg), és bejárta az országot, az újságok és a plakátok a „természet legcsodálatosabb tévedéseként” reklámozták őt. A luxusgázsiért semmi mást nem kellett tennie, mint négykézláb sétálgatnia a színpadon, ahová egy tevét is felengedtek mellé, a nézők pedig a két „teremtmény” fizikai hasonlóságán ámuldozhattak.

A felettébb lapos és igen megalázó performansz természetesen nem jelentett különösebb örömöt, sem életcélt Ella számára, a lány ezért a kezdetektől igyekezett minél többet félretenni fizetéséből, elhatározva, hogy amint lehetséges, otthagyja a cirkusz világát, és hasznosabb karrier után néz. Az elhatározást hamar tett követte, a „tevelány” mindössze egy év után beadta felmondását Harrisnek, és hazatért a szülői házba, hogy megtakarított pénzét saját taníttatására fordítsa.

Sorra érték a tragédiák a visszavonult „tevelányt”

A sors azonban közbeszólt, hősünk élete ettől kezdve tragédiák sorozatával volt terhelt: 1890-ben kigyulladt a Harper család otthona, a balesetben Ella édesapja életét veszítette, öt évvel később pedig a bátyja is elhunyt. Később Ella megismerkedett a tanárként és fényképészként dolgozó Robert Savelyvel: a pár 1905 nyarán összeházasodott, a következő áprilisban pedig lánygyermekük született, a Mabel névre hallgató kicsi azonban hat hónapos korában váratlanul elhunyt.

A tragédiát követően a házaspár Ella édesanyjával együtt átköltözött a szomszédos Davidson megyébe, 1918-ban pedig örökbe fogadtak egy Jewell nevű kislányt, aki alig három hónappal később szintén tragikus hirtelenséggel meghalt. Az egykori „tevelány” három évvel később követte adoptált gyermekét a halálba: 1921. december 19-én, 51 éves korában vastagbélrák következtében távozott a földi világból, sírhelye ma is látható Nashville városában, a Spring Hill temetőben. Ella Harper élete bizonyítja, hogy kellő elszántsággal és tehetséggel bármilyen megbélyegzésen felül lehet kerekedni, és ki lehet törni az emberre rákényszerített szerepből, ugyanakkor hiába próbált hősünk feleségként és anyaként is helytállni, a világ továbbra is kizárólag „tevelányként” emlékezik alakjára.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.