Nyolcszor ment férjhez, még a Vatikán is megszólta afférjaiért Elizabeth Taylort

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hét válás, egy tragikus özvegység, négy gyermek: Elizabeth Taylor szerelmi életét sok mindennek nevezhetjük, de eseménytelennek semmiképp sem. Tulajdon apja és a Vatikán egyaránt elítélte Richard Burtonnel való románcáért, mely a filmvásznon halhatatlanná vált alkotáshoz fűződik.

Tudom, hogy egészen különleges életem volt. Arra jöttem rá, hogy leginkább egy szappanoperához tudnám hasonlítani. Egy cseppet sem volt átlagos” – fogalmazott egy Barbara Waltersnek adott interjújában maga a színésznő, és igazat kell adnunk neki: négy gyermeke és tíz unokája mellett ugyanis nyolc férje is volt, sokak által irigyelt karrierrel, ugyanakkor komoly drámákkal is kísérve. Már 9 évesen filmben szerepelt, de nem lett belőle kallódó gyermeksztár – idős korára pedig filantróp tevékenysége révén ismerte igazán a világ.

Családja nem akarta, hogy színész legyen

Elizabeth-et, azaz ahogy egy világ megismerte, Lizt annak ellenére, hogy kisgyermekként színész lett, nem színésznek szánta a családja, sőt: amint az az idén bemutatott, Elizabeth Taylor: The Lost Tapes (Elveszett felvételek) című dokumentumfilmből kiderült, éppen hogy nem akarták, hogy színésznő legyen.

Édesapja, aki műalkotásokat adott el az amerikai elitnek, kevésbé értette meg ezt a belülről fakadó ambíciót lányában, mint édesanyja, aki maga is színpadi színész volt.

Az első, 1942-es gyerekszerepet követően folyamatosan legendássá vált filmekben kapott jelentős szerepeket – Macska a forró bádogtetőn, Nem félünk a farkastól, Kleopátra, szinte akármeddig folytathatnánk a sort. Szerelmi élete azonban a szakmai sikerek, BAFTA- és Golden Globe-díjak, valamint két Oscar mellett rengeteg drámát tartogatott.

Liz Taylor még szinte gyerekfejjel lett Conrad Hilton felesége: utóbb nagyon megbánta a döntést
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

Elizabeth Taylor élete sok szenvedéssel is telt

Egész életemben szerencsés voltam. Mindent megkaptam: jó külsőt, hírnevet, gazdagságot, kitüntetéseket, szerelmet” – nyilatkozta Taylor a Life magazinnak 1992-ben. „De mindennek a szerencsének sok katasztrófa volt az ára: szörnyű betegségek, pusztító függőségek, tönkrement házasságok.”

Első házasságát Conrad Nicky Hiltonnal, a szállodamágnás család örökösével kötötte 1950-ben. Mindössze 18 éves volt, míg férje 23, a kapcsolat pedig annak ellenére rövid életű volt, hogy 14 hetes, álomszerű nászúton ünnepeltek. Ezt követően ugyanakkor kiderült a férfiről, hogy bántalmazó, mind fizikai, mind mentális értelemben, így a következő évben szét is váltak.

Michael Wildingot az Ivanhoe forgatásán ismerte meg Liz – második férje szakmabeli volt, húsz évvel idősebb, és azt a nyugalmat hozta el a színésznő életébe, amire vágyott.

Idézőjel ikon

Két gyermekük született, akiknek Wilding csodás apja volt Taylor elmondása szerint, öt év elteltével mégis véget ért a házasságuk.

A baráti kapcsolat ugyanakkor megmaradt: a színész 1979-ben bekövetkezett halála nagyon fel is zaklatta egykori feleségét.

Élete nagy szerelmét elvesztette

Következő férje, Mike Todd szintén szakmabeli, valamint Wildinghoz hasonlóan nála jelentősen idősebb volt. A producer tenyerén hordozta feleségét, aki úgy emlékezett vissza kapcsolatukra, hogy férje egy őt védelmező közeget hozott létre. Taylor első nagy szerelme volt a nála 25 évvel idősebb Todd, akinek egy lánygyermeket szült.

Mike Todd balesetben vesztette életét, a gyászt Taylor egy barát oldalán heverte ki végül
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

A boldogságnak azonban tragédia vetett véget. 1957-ben kötött házasságuk tragikusan rövid életű lett, miután 1958 márciusában Todd repülőgépe lezuhant, a producer pedig életét vesztette. Taylort maga alá temette a gyász.

Őszintén azt hittem, nem élem túl ezt a fájdalmat, és nem is érdekelt, hogy túléljem” – fogalmazott a színésznő, aki nyilatkozatai szerint érezte, hogy valami tragikus történik majd férjével.

Elhunyt férje barátja, Eddie Fisher mentette meg ebből az állapotból, az énekes a színésznő, Debbie Reynolds férje volt, amikor beleszeretett Taylorba, sokan botrányosnak is érezték így kettejük kapcsolatát, melyet már 1959-ben esküvő koronázott meg.

Reynolds a People-nek később úgy nyilatkozott: ő küldte férjét Taylorhoz, hogy segítsen neki a nehéz időszakban, ugyanakkor

Idézőjel ikon

meggyőződése volt, hogy volt férjét a színésznő nem is szerette igazán, csak a gyász időszakának „átmeneti férje” volt ő.

Maga a színésznő is elismerte később, hogy ez igaz: Eddie azért volt ideális számára, mert beszélhetett vele Mike-ról, így életben tartva férje emlékét. Taylort mindenesetre szétszedte a sajtó, ami csak ízelítő volt abból, ami rá várt.

Fisher Debbie Reynolds és Liz Taylor közt
Fotó: Hulton Archive / Getty Images Hungary

Burtonhöz kétszer is feleségül ment

A Kleopátra című film forgatásán ismerte meg ugyanis következő férjét, Richard Burtont. Tíz évvel azelőtt, 1953-ban találkoztak már egy partin, de akkor semmi sem történt, 1963-ban azonban a két házasságban élő színész közt szikrák csapkodtak, és a tűz, mely kettejük közt lángolni kezdett, majdnem felemésztett körülöttük mindent. Taylort saját apja minősítette prostituáltnak (egy ennél erősebb kifejezéssel illetve őt), illetve a Vatikán is elítélte a 3 gyermekes anyát, aki éppen negyedik gyermekének örökbefogadási procedúrája közepén járt.

Erotikus szédelgőként bélyegezte meg a Vatikán, illetve úgy fogalmaztak, el kellene venni tőle saját, vér szerinti gyermekeit is magatartása miatt.

Még merényletkísérletet is terveztek ellene, amihez köze lehetett az őt érintő lejárató cikkeknek és véleményeknek.

Mindez nem volt képes megakadályozni, hogy Burton és Taylor véget vessen házasságának és kimondja a boldogító igent – kétszer is, ugyanis válás is tarkította azt a tizenegy évet, amelynek során vagy turbékoltak, vagy vitatkoztak.

Idézőjel ikon

A korabeli sajtó egyik kedvenc témája volt a házaspár, melynek tagjai maximális hévvel élték meg szenvedélyüket.

Liz Taylor később úgy vélekedett, ha még egy harmadik alkalommal is újrakezdik, az tartós boldogságot adhatott volna mindkettejüknek – és egy Burton által 1985-ben írt levél is arról tanúskodik, hogy a szerelem nem múlt el teljesen köztük, de együtt élni nem voltak képesek.

Burtonnel való házasságáért sokan elítélték
Fotó: Reporters Associes / Getty Images Hungary

Utolsó házasságában férje volt a fiatalabb

Burton után egy szenátor, John Warner következett: a washingtoni brit nagykövetség egy vacsoráján ismerkedtek meg, és egy évvel a Burtontól való második válás után már össze is házasodtak. Ez a kapcsolat sem tartott sokáig, és mindkét fél kételyekkel vágott bele – Taylor szerint tudták, hogy egyikük sem a másik élete szerelme. Mégis, ahhoz elég erős volt köztük a kapocs, hogy összekössék életüket.

Idézőjel ikon

1982-ben azonban elváltak: Taylor emlékeiben ekkor már a szenátori cím volt Warner valódi élettársa.

Utolsó férje, Larry Fortensky igazán kilóg a sorból a sok befolyásos férfi után – a nála 20 évvel fiatalabb férfi építőmunkás volt, aki még középfokú tanulmányait sem fejezte be. Elvonókúrájukon találkoztak, Taylor ugyanis alkoholbeteg volt, Fortensky elmondása szerint ő ugyan tudta, ki is Taylor, de nem emlékszik arra, hogy akár egyetlen filmjét is látta volna. 1991-ben mégis összeházasodtak, ám ez a kapcsolat is csak öt évig tartott, a férfi ugyanis sosem tudta megszokni a kamerákat, Taylor szerint pedig már dolgozni sem volt hajlandó. A válás után is barátok maradtak ugyanakkor, akárcsak Warnerrel. Taylor pedig ekkor esküt tett arra, hogy sosem megy többé férjhez, amelyet be is tartott.

Ahogyan arról maga is vallott, élete a sok házasság mellett megpróbáltatásokkal is tele volt. 

Három csípőműtétet hajtottak végre rajta, agydaganata mellett bőrrákkal is küzdött, utolsó éveire kerekesszékbe kényszerült, és komoly szívproblémái voltak.

Több tucat operációt hajtottak végre rajta, sok szenvedésben volt része, amit megnehezíthetett, hogy élete utolsó 15 évében egyedül élt. Ekkor leginkább jótékonysági tevékenységének szentelte életét, többek közt AIDS-alapítványa révén. Az utókor azonban örök dívaként emlékszik majd leginkább rá.

Sophia Loren élete is meglehetősen kalandos volt egy nagy szerelemmel: Carlo Pontival megküzdöttek egymásért.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.