Nehéz elképzelni, hogy egy háború borzalmai közepette létezik olyan alakulat, amelynek tagjai táncolnak az esőben, virágokat hímeznek az egyenruhájukra, lefagy a lábuk bevetés közben, de ettől függetlenül eredményes akciókban semmisítik meg a nácik stratégiai állásait a második világháborúban.
Pedig ez a csoport valóban létezett, éjszakai boszorkányoknak hívták őket, és a németek rettegtek tőlük, mert hangtalanul suhantak az éjszakában, ezért észrevehetetlenek és emiatt szinte legyőzhetetlenek voltak ezek a női pilóták.
Az éjszakai boszorkányok története a háború előtt kezdődött
A nagyhatalmak háborús versengéséből a repülés sem maradt ki: az amerikai Amelia Earhart sikereire válaszul a Szovjetunió is ráállt a női pilóták kiképzésére. Az egyik leghíresebb közülük Marina Raszkova volt, aki szintén számtalan rekordot döntött meg, a háború kitörésekor nem ült a babérjain: hírnevét és Sztálinnal való jó kapcsolatát felhasználva belekezdett a női pilóták harci kiképzésébe.
Az egyik ilyen alakulat különösen eredményes lett, őket nevezték a nácik éjszakai boszorkányoknak, amelyet a szovjet pilóták büszkén viseltek. A különös gúnynév kialakulásának az egyik oka az volt, hogy a pilóták ósdi, rozzant kétfedelű gépekkel szálltak, amelyeket furnérlemezből és vitorlavászonból tákoltak össze, és ez (illetve az általuk keltett hang) emlékeztetett a boszorkányok seprűn való repülésére. Noha ezek a gépek finoman szólva sem voltak csúcstechnológiával felszerelve, rendkívül hatékonynak bizonyultak, ugyanis halkan suhantak az éjszakában, a motorjuk nem csapott zajt, mivel azt kikapcsolták, ezért az ellenség csak későn észlelte őket, sokszor csak a bombázásnál.
Ami ezeknek a gépeknek az előnyét jelentette, az volt a hátrányuk is: mivel a repülők maguk rendkívül könnyűek voltak, nem tudtak túl nagy súlyt, vagyis sok bombát szállítani egyszerre, így egy-egy támadás során többször is vissza kellett térniük a bázisra újabb lövedékekért. Az egyik leghíresebb „boszorkánnyal”, Nagyezsda Popovával az is megtörtént, hogy egy éjszaka alatt tizennyolcszor kellett fordulnia, hogy felvegye a következő adag bombákat. Az elfoglalt pilótának azért a románcra is maradt ideje: az egyik fordulónál megsérült a gépe, és miközben a főhadiszállásra igyekezett, összefutott egy csapat sebesült katonával, köztük volt a jövendőbeli férje.
Az éjszakai boszorkányok csoportja igazi női testvériség volt
Az alakulat jelmondataként a női pilóták sokáig ezt használták:
„Nő vagy, és erre legyél büszke”.
Vélhetően ez a büszkeség, a bevetések okozta adrenalin, és a közösség érzete tette olyan ütőképessé a csapatot. Popova foglalta össze később találóan, hogy ezek a nők milyen szenvedélyesen szerették, amit csináltak:
„Az erős szél sokszor dobálta a gépet. Télen, amikor kinéztünk a gépből, hogy jobban lássuk a célpontot, megcsípte az arcunkat a hideg, a lábunk megfagyott a bakancsban, de mi mégis repültünk.”
Ha kíváncsi vagy más háborús hősök történeteire is, ezt a cikkünket mindenképp olvasd el.
