Miért van titkos bunker az Eiffel-torony alatt?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A párizsi Eiffel-torony Európa egyik leghíresebb épülete – de vajon miért építettek titkos föld alatti bunkert a francia főváros jelképének is tartott műemlék alá?

Az „Öreg Hölgynek” is hívott torony, amely a tervezőcég vezetője, Gustav Eiffel építész után kapta nevét, az 1899-es párizsi világkiállításra épült, és az eredeti tervek szerint az eseményt követően lebontották volna. A 300 méter magas építmény mégis állandó éke maradt a francia fővárosnak, ami sok helyi lakost, köztük olyan neves művészeket, mint Guy de Maupassant és ifj. Alexandre Dumas, felbosszantott, mivel úgy gondolták, elrontja a kilátást – Eiffel próbálta védeni alkotását a kritikus hangoktól, és úgy döntött, ha már tornya „belerondít a városképbe”, legalább legyen valami hasznos funkciója.

Segítette a franciákat a világháborúban az Eiffel-torony rádióadója

Tíz évvel az épület felhúzása után, 1909-ben Eiffel engedélyt és anyagi támogatást adott Gustave-Auguste Ferrié tábornok ötletének, aki rádióállomást szeretett volna telepíteni a torony tetejére, mely képes Morse-jeleket továbbítani a hadsereg egységei számára. Sikerült is vezeték nélküli rádiójeleket küldeni a toronyból az 5 kilométerre található Panthéonba, így hamarosan megindulhatott az állandó katonai adás – a rádió üzemeltetőinek Eiffel kiterjedt föld alatti bunkert építtetett a torony déli lábánál, ahol még háború esetén is biztonságban dolgozhatnak az üzenetek továbbításán.

1913-ban a párizsi obszervatórium munkatársai az Eiffel-toronybeli adóállomás segítségével léptek kapcsolatba az óceánon át az amerikai haditengerészet a virginiai Arlingtonban található csillagvizsgálójával, hogy egy kísérletben lemérjék a távolságot a francia főváros és különböző egyesült államokbeli nagyvárosok között. Az első világháború idején valóra vált Ferrié és Eiffel álma: a torony nemcsak a hazai csapatok kommunikációját segítette – mely jelentős szerepet játszott benne, hogy az antanterők elverték a németeket az első marne-i csatában –, de az ellenséges üzeneteket is könnyen elcsíphették vele a franciák, a föld alatti bunkerrendszer pedig kiváló menekülési útvonalat kínált a Párizsból esetlegesen távozni kényszerülő alakulatok számára.

A háború után az Eiffel-torony rádióállomását civil célokra kezdték használni, híreket, időjárás-jelentést, sőt, zenés-táncos szórakoztató műsorokat sugároztak innen a francia hallgatóság számára – az ország német megszállásának idején megszűnt az adás, a világháborút követően azonban újraindult, 1957-ben pedig felszerelték a torony tetejére az első televíziós jeleket sugárzó antennát. Az Eiffel-torony tetejéről ma is sugároznak rádió- és televízióadást, az adóállomás eredeti, katonai célja azonban rég feledésbe merült – csakúgy, mint a torony alatt húzódó bunker, amelynek létezése egészen az 1970-es évek végéig katonai titoknak számított.

A katonai bunker az első világháború idején
Fotó: Uft
És a bunker napjainkban
Fotó: cestenfrance.fr

A Mars-mező alatt húzódó bunkerrendszer teljes hossza még ma sem nyilvános, idővel azonban a turisták számára is megnyitották az egykori katonai létesítményt. Az érdeklődők megtekinthették a föld alatti folyosók, termek egy részét – nemrégiben azonban újra lezárták a bunkert a nagyközönség elől. A bunkernek napjainkban is van funkciója, ez azonban jóval kevésbé izgalmas, mint száz évvel ezelőtt: manapság a toronyban található éttermek és egyéb üzemegységek használják raktárnak a föld alatti tereket.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.