Furcsa dolog tűnt fel az egyiptomi piramisok felett: 8000 kilométer távolságból észlelték

Olvasási idő kb. 2 perc

A gízai piramisok (vagyis ezek egyike az ókori Hufu fáraó piramisa) nem véletlenül számítanak az ókori világ 7 csodája közé. Nagyjából 4500 éves történetük és monumentalitásuk mindig is felkeltette az emberek érdeklődését, most azonban szokatlan felfedezéssel hívták fel magukra a figyelmet.

Egy távoli, a kínai Hainan-szigeten működő radarállomás furcsa, ionoszférikus zavart észlelt a gízai piramisok felett, közel 5000 mérföld távolságból (nagyjából 8000 km-ről) bemérve. Az építmények feletti jelenségeket „plazmabuborékoknak” vélték.

Úttörő radar mérte be a jelenséget

A Low Latitude Long Range Ionospheric Radar (LARID) építésével foglalkozó kínai csoport egy nagyfrekvenciás impulzusokat kilövő rendszert hozott létre, mely az ionoszféráról visszaverődve a plazma különböző zugait tárja a kutatók szeme (radarja) elé, akár hatalmas távolságokból is.

A LARID nevű eszköz 2024-ben egy geomágneses vihar következtében mutatta ki a plazmabuborékokat nyugaton, a tőle majdnem 6000 mérföldre (vagyis nagyjából 9000 km-re) tarálható Egyiptom felett.

Az egyiptomi piramisok feletti jelenséget Kínából észlelték
Fotó: Nick Brundle Photography / Getty Images Hungary

Mik azok a plazmabuborékok?

A plazmabuborékok az ionoszféra jellegzetes jelenségei, vagyis az ionoszférán belül található elektronhiányos üregek, melyek fala körül felgyorsulnak az elektronok és akadályozzák a jeleket, például megzavarják a GPS-navigációt vagy a műholdas közvetítést, sőt akár a légi járatok útvonalait is.

Általában napnyugta után a Föld mágneses mezővonalai mentén emelkednek fel, és néha több száz mérföldes átmérőjűek is lehetnek, azonban legtöbbször teljesen kiszámíthatatlanul bukkanak fel, így a szakemberek az előrejelzéshez folyamatosan és valós időben próbálják monitorozni azokat.

A kínai radar hatékonyan jelez

Mivel a LARID egy kedvező frekvencián sugároz, valamint keletre és nyugatra is irányuló antennával rendelkezik, melyek ráadásul gyorsan képesek irányt is váltani, akár percek alatt képes végigpásztázni az égbolt széles területét, Afrikáig vagy a Csendes-óceánig.

Eddig főként műholddal voltak érzékelhetők ezek a jeleket zavaró buborékok, azonban a LARID radarja most először megmutatta, hogy milyen nagy távolságról is bemérhetők a jelenségek. A gízai piramisok felett mért plazmabuborékok tehát nem véletlenül hozták lázba a tudósokat, ugyanis ezek alapján várhatóan komoly előrelépést jelent a majd a LARID rendszere az előrejelzésekben és a műholdas, valamint rádiós kommunikáció védelmében.

Ebben a cikkben egy másik különös módon befogott jelről olvashatsz.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Pozsgai Cicelle
Pozsgai Cicelle
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.