Most kezdődik a nyár legnagyobb égi látványossága: érdemes figyelni

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Perseidák meteorraj minden évben meglátogat minket, idén július 17. és augusztus 24. között érkezik. Az égi parádé sok csillagvadász kedvence.

A Perseidák minden meteorvadász naptárának a fénypontja, átvitt értelemben és szó szerint is, mivel ez az év legfényesebb csillaghullása. Több mint egy hónapig tart, idén már most megkezdődött, de csak augusztus 12-13-án tetőzik – adta hírül a greenwichi obszervatórium.

Valóságos égi parádéban lesz részünk

A Perseidák valaha az Uránusz pályáján túl rótták a Naprendszer sötét régióit, amit az olasz csillagász, Giovanni Schiaparelli igazolt számításaival. Szülő üstökösük olyan nagyra nyúlt ellipszispályán mozog a Nap körül, hogy még az Uránusznál is kétszer távolabb jut központi csillagunktól. A nyári égi parádét az okozza, hogy ilyenkor pályájuk a Nap közelébe ér, az pedig felmelegíti a fagyott gázokat, amik szublimálnak, vagyis szilárd halmazállapotúból légneművé válnak.

Augusztus 12-13-án lesz a leglátványosabb az égi parádé
Fotó: Andrzej Wojcicki / Getty Images Hungary

A felszabaduló gázok „ködbe borítják" a szülő égitestet, ezt a ködösséget nevezik az üstökös kómájának. A folyamat során nem kevés port is magukkal visznek, amiből kialakul az üstökös látványos csóvája. 

Ezek a porcsóvák lemaradnak az üstökösmag mögött, és „beszennyezik" annak pályáját, egyfajta kozmikus ujjlenyomatot hagyva maguk mögött.

Amikor a Föld belefut egy ilyen csóvamaradványba, akkor a hajszálnyi szemcséktől a homokszemnyiig terjedő skálán mozgó törmelék egy része belép a légkörünkbe, ott felizzik és látványos fényjelenségek közepette megsemmisül: ezek a meteorok, népiesebb néven hullócsillagok.

Megfigyelésükhöz semmiféle eszköz nem szükségeltetik, szabad szemmel is lehet gyönyörködni az égi parádéban. Az egyetlen fontos dolog, hogy minél sötétebb helyszínt kell keresni, mivel a városok világítása elnyomja a halványabb hullócsillagok fényét. Míg sötétben óránként akár 40-50, addig a budapesti égbolton csupán 2-3 hullócsillagot lehet a fényszennyezés miatt észrevenni.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.