Csillaghullások, napfogyatkozások és szuperholdak: ezek lesznek 2026 leglátványosabb égi jelenségei

Olvasási idő kb. 2 perc

A 2026-os év rendkívüli izgalmakat tartogat a csillagászat szerelmeseinek, hiszen több olyan ritka jelenség is látható lesz hazánk felett, amelyre évek óta várunk. Az év egyik abszolút fénypontja az augusztus 12-i teljes napfogyatkozás lesz, amely bár Magyarországról „csak” részlegesként lesz megfigyelhető, így is lenyűgöző látványt nyújt majd.

A sem kell csalódniuk, hiszen a hagyományos „csillaghullások” 2026-ban is a megszokott menetrend szerint érkeznek. A legnépszerűbb meteorraj, vagyis a Perseidák augusztus közepén éri el csúcspontját, és a szerencsés holdállásnak köszönhetően a sötétebb, fényszennyezéstől mentesebb vidékeken, például a Hortobágyon, óránként akár több tucat hullócsillagot is megpillanthatunk

Ekkor csodálhatjuk meg a szuperholdakat

Az év során több szuperholdat is megcsodálhatunk, amikor a Hold a szokásosnál jóval nagyobbnak és fényesebbnek tűnik majd.

Ez a jelenség akkor következik be, amikor a Hold pályája legközelebbi pontján (perigeum) jár a Földhöz képest.

Magyarországon különösen az őszi hónapok szuperholdjai ígérkeznek látványosnak, amikor a horizont közelében felkelő égitest az optikai illúziók és a légköri hatások miatt narancssárgás árnyalatban, a megszokottnál jóval nagyobb méretben ragyogja be az eget.

A fotózás szerelmesei is kiélvezhetik a látványos égi jelenségeket 2026-ban
Fotó: David Trood / Getty Images Hungary

Így készüljünk fel a 2026-os égi jelenségekre

2026-ban több alkalommal is láthatunk majd olyan ritka bolygóegyüttállásokat, amikor a Vénusz, a Mars vagy a Jupiter közel kerül a holdsarlóhoz. Ezek az együttállások szabad szemmel is jól láthatóak lesznek a tiszta esti vagy hajnali égbolton,

Idézőjel ikon

kiváló alkalmat adva az fotósoknak és az amatőr csillagászoknak is.

Elmondható tehát, hogy 2026 a látványos égi jelenségek éve lesz, amelyre érdemes már most felkészülni. Ahhoz, hogy a legtöbbet hozzuk ki ezekből az alkalmakból, érdemes figyelemmel kísérni a pontos időpontokat és az időjárás-előrejelzést.

Ha kíváncsi vagy az utolsó helyekre, ahol zavartalanul csodálhatod a csillagos eget, figyelmedbe ajánljuk ezt a cikkünket is!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!