Egyiptomi papnő reinkarnációjának vallotta magát az angol nő, aki miután kislányként lezuhant egy lépcsőről, különös álmokban és látomásokban kapott üzeneteket egykori szeretőjétől, Széthi fáraótól – Dorothy Eady bennfentes tudása elképesztette az egyiptológusokat, de vajon tényleg túlvilági kapcsolatról és lélekvándorlásról lehetett szó?
A múzeumban rámutatott egykori otthonára
Dorothy Eady 1904-ben született Londonban, ír származású szülők egyetlen gyermekeként, és a főváros agglomerációjához tartozó, Temze-parti Woolwichben nevelkedett, ahol édesapja szabómesterként dolgozott. Hároméves korában Dorothy véletlenül lezuhant egy otthoni lépcsőn, beverte a fejét, és eszméletét vesztette; az orvosok már halottnak nyilvánították a kislányt, amikor mindenki megdöbbenésére kinyitotta a szemét, visszatért az életbe, és különösebb sérelem nélkül vészelte át a súlyos balesetet. Az esést követően azonban Dorothy személyiségében furcsa változások mutatkoztak: a lány különös idegen akcentussal kezdett beszélni, és folyton azt kérte a szüleitől, vigyék őt „haza”.
Pár hónappal később a család ellátogatott a British Museum egyiptomi kiállítására, ahol Dorothy egy fotóra lett figyelmes, mely I. Széthi fáraó abüdoszi templomát ábrázolta: áhítattal mutatott a képre, és elkiáltotta magát, ez az ő valódi otthona, illetve csodálkozott, hová lettek a templomot körülölelő, fákkal borított kertek. A nagy elragadtatásban ezután körbe-körbe szaladgált a kiállításon, és az óegyiptomi szobrok lábát csókolgatva kijelentette: ez az ő népe, és itt érzi magát otthon.
Múmiával szexelt álmában
Szülei hiába próbálták kiölni Dorothyból elragadtatását az ókori Egyiptom iránt, az évek múltával a lány egyre inkább a letűnt Nílus-völgyi birodalom megszállottja lett: szabadideje nagy részében, de gyakran még az iskolából ellógva is kiállításokra járt, és alaposan beleásta magát az óegyiptomi kultúrába, történelembe, vallásba. Egy ismert egyiptológus, Wallis Budge segítségével belevetette magát a hieroglifák tanulmányozásába, ami meglepően könnyűnek bizonyult számára: mint állította, az óegyiptomi nyelv nem újdonságként hatott számára, hanem olyasmiként, amit egykor ismert, de már elfelejtett.
Természetesen nem mindenki nézte jó szemmel a lány furcsa megszállottságát; eltanácsolták például a vasárnapi iskolából, és misére sem engedték, amiért folyton párhuzamokat vont a pogány egyiptomi vallás és a kereszténység között, és nem volt hajlandó énekelni egy szerinte Egyiptom-ellenesnek számító zsoltárt. Dorothy álmában gyakran látta az abüdoszi templomot, sőt, maga Széthi is sokszor felbukkant lelki szemei előtt az éjszaka során: ahogy kamaszodott, az álmok egyre intenzívebbek lettek, a Kr. e. 13. században élt fáraó idővel szexuális közeledést mutatott, a lány gyakran szétszakadt hálóinggel, verejtékezve ébredt, és arról számolt be, álmában egy múmiával szeretkezett.
Öngyilkos lett, mert teherbe ejtette a fáraó
A bizarr incidensek és Dorothy egyre furcsább viselkedése természetesen igencsak kétségbe ejtették a szülőket, akik többször is pszichiátriai intézetbe utaltatták őt, azonban így sem sikerült csillapítaniuk a különös Egyiptom-mániát. 16 évesen Dorothy otthagyta rendes tanulmányait, és a plymouthi művészeti iskola hallgatója lett – természetesen az óegyiptomi művészetet tanulmányozta –, ezzel párhuzamosan egy színtársulattal járta Angliát, melynek előadásában Ízisz és Ozirisz történetét elevenítette fel (mondani sem kell, ő alakította a címszereplő istennőt).
A furcsa álmok, látomások továbbra sem szűntek meg, sőt, idővel Dorothy képes volt összerakni egy történetet a különös „emlékfoszlányokból” és túlvilági üzenetekből: e szerint előző életében Bentresitnek hívták, Ízisz papnője volt, aki kislány korától Széthi templomában szolgált, és szépségével magára vonta a fáraó figyelmét. Az uralkodó titkos szeretőjévé tette, Ízisz papnőinek azonban kötelező volt szüzességet fogadniuk, ezért, amikor Bentresit véletlenül teherbe esett, és az ügyre fény derült, inkább önkezével vetett véget saját és meg nem született gyermeke életének, mintsem a törvény színe elé álljon, ahol bizonyosan halálra ítélik.
Áldozati rituálét mutatott be a szfinx lábánál
Húszas éveiben Dorothy már igazi Egyiptom-szakértőnek számított, és egy egyiptomi történelemmel, kultúrával foglalkozó újság munkatársaként kereste a kenyerét, itt ismerkedett meg az angoltanárként dolgozó Emman Abdel Meguidottal, akihez röviddel később feleségül ment: a házaspár Kairóba költözött, a férfi vagyonos családjához, az újdonsült feleség pedig úgy érezte, végre hazatért arra a földre, ahová valójában tartozik. A párnak egy fia született, akit anyja nem meglepő módon Széthinek keresztelt, ő maga pedig felvette az Omm Széthi, vagyis arab nyelven „Széthi anyja” nevet.
Saját családjához hasonlóan férje patinás, konzervatív famíliája sem nézte jó szemmel az asszony különös viselkedését, a házasságnak így mindössze két év után vége szakadt: Dorothy ennek dacára fiával együtt „szülőföldjén”, Kairóban maradt, és az ókori műkincsek felkutatásáért, raktározásáért felelős állami hivatal munkatársaként dolgozott. Személyét mindvégig kettősség övezte: számos fontos tanulmány, könyv és kutatás fűződött a nevéhez, ugyanakkor furcsa szokásai, például a gízai nagy piramis és a Szfinx lábánál bemutatott áldozatok és más pogány vallási rituálék gyanússá tették őt a helyiek szemében.
A régészeket is megdöbbentette a tudása
Az 1950-es években hősünk lehetőséget kapott, hogy „egykori szülővárosában”, Abüdoszban dolgozhasson a Széthi templomának romjai között dolgozó régészcsapattal: a veterán szaktekintélynek számító kutatókat megdöbbentette Dorothy tudása, az asszony a templom korábban nem ismert részeit tárta fel előttük, elmagyarázta, melyik helyiség milyen célra, mely szertartásokhoz szolgált, és megtalálta annak a kertnek a maradványait, ahol Széthi egykoron elcsábította őt.
A kutatást finanszírozó állami szerv szakmai ellenőre kevésbé volt lenyűgözve Dorothy „meséitől”, és úgy döntött, próbára teszi az asszony tudását: a templom nyilvánosság elől elzárt részére vitte őt, melyről egyetlen fénykép vagy publikus leírás nem jelent meg korábban, és arra kérte, a teljes sötétségben mondja meg, melyik falon milyen dombormű vagy rajz látható. Legnagyobb megdöbbenésére „Széthi anyja” pontos leírást adott a falak dekorációjáról, melyet – legalábbis ebben az életében – sohasem láthatott korábban.
Saját sírkamrát ásott magának
A 77 éves korában, 1981-ben elhunyt Omm Széthi halála után is képes volt kisebb botrányt kirobbantani: mivel tudta, hogy sem a keresztény, sem a muszlim temetők nem lesznek hajlandóak befogadni őt, a saját hátsó kertjében épített óegyiptomi mintára föld alatti sírkamrát magának, az egészségügyi szervek azonban megvétózták a végrendeletét, és kötelezték az utódokat, hogy tisztességes temetésben részesítsék az elhunytat. Végül egy helyi kopt gyülekezet hajlandó volt megadni az asszony számára a végtisztességet: a sivatagban, jelöletlen sírban helyezték nyugalomra földi maradványait.
Dorothy Eady különös esete negyven évvel a halála után is viták tárgya: a szkeptikusabbak úgy gondolják, a furcsa akcentus, a bizarr víziók és álmok a fejsérülés következményeiként jelentek meg, a régészeket pedig egyszerűen becsapta hősünk, aki a műkincshivatal munkatársaként könnyen bepillantást nyerhetett a nyilvánosság számára nem hozzáférhető aktákba és kutatási anyagokba. Az ezotériára és természetfeletti dolgokra fogékonyabbak azonban állítják, az angol hölgy tényleg egy óegyiptomi papnő reinkarnációja lehetett, a kislányként elszenvedett baleset pedig felszínre hozta korábbi életének elfeledett emlékeit – a kérdés eldöntését természetesen az olvasó egyéni belátására bízzuk.
