A történelmet sokszor nemcsak a férfiak, hanem a mögöttük álló feleségek is befolyásolják. Mao Ce-Tung, Fernando Marcos és Nicolae Ceausescu mögött is állt egy-egy nő, akik ugyanolyan ravaszak, hatalomvágyóak és kegyetlenek voltak, mint zsarnok férjük.
Lüan Su-Meng, a szép és fiatal, de jelentéktelen színésznő 1936-ban ismerkedett meg Mao Ce-Tunggal. Nehéz körülmények között nevelkedett, és a színpadot tartotta az egyetlen kitörési lehetőségnek a nyomorúságból – no meg a házasságot. Amikor Jenanba utazott, hogy részt vegyen a földalatti kommunista mozgalomban, már a harmadik házasságán is túl volt, Mao pedig szintén házasságban élt. Hamarosan a kommunista vezér szeretője lett, majd teherbe esett, és megszülte kislányát, Nát, akivel sohasem sikerült igazán meghitt kapcsolatot kialakítania. Új nevet is kapott: Mao Csiang Csingnek, azaz Kéklő Folyónak szólította. 1948-ban, a kommunista hatalomátvétel után a házaspár a pekingi Tiltott Városba költözött, de Mao elhidegült a nőtől, aki magányosan tengette napjait a gyönyörű környezetben. A változás a hatvanas évek elején következett be: Mao kinevezte mellőzött feleségét szóvivőnek, aki hamarosan a kulturális ügyek irányítója lett, s bekerült a Központi, majd a Politikai Bizottságba is.
Csiang Csing nem felejtette el az évek során felhalmozódott sérelmeit: kegyetlenül bosszút állt mindazokon, akik annak idején szerinte hátráltatták az érvényesülésben. Kulcsszerepe volt a kínai kulturális forradalomban is, amelynek során üldözték az értelmiségieket és mindenkit, akit „osztályellenségnek” kiáltottak ki. A fanatizált vörösgárdisták könyvtárakat, múzeumokat, irattárakat dúltak fel, régi művészeti alkotásokat semmisítettek meg. A tíz évig tartó tisztogatás során több tízezer, más becslések szerint egymillió ember vesztette életét.
Mao 1976 szeptemberében halt meg. Csiang Csing ekkor elérkezettnek látta az időt arra, hogy még inkább belevesse magát a politikába. Három társával (Vang Hung-ven, Jao Ven-jüan és Csang Csun-csiao) együtt, a „négyek bandájának” tagjaként kísérletet tett a vezető pozíciók megszerzésére, de számításukba hiba csúszott, és társaival együtt letartóztatták. A perre 1981-ben került sor, Csiang Csinget halálra ítélték, de az ítélet végrehajtását két évre felfüggesztették, majd életfogytiglanra mérsékelték. A nő 1984-től házi őrizetben élt, pulóvereket és babákat készített. Később gégerákot diagnosztizáltak nála, és kórházba szállították, ahol 1991-ben öngyilkosságot követett el.
Imelda Marcos, az „acélpillangó”
Imelda Marcos, a Fülöp-szigeteki „acélpillangó” gazdag és befolyásos családba született 1929-ben. A család életkörülményei azonban röviddel a születése után romlani kezdtek – olyannyira, hogy válófélben lévő édesanyja hat gyerekével együtt a garázsba költözött. Imelda nyolcéves volt, amikor édesanyja meghalt, ezután apja feladta egyre kevésbé jövedelmező ügyvédi állását, és hat gyerekével együtt vidékre költözött. Imelda tanári végzettséget szerzett, de szépségét is bevetette a boldogulás érdekében: 24 évesen megnyert egy szépségversenyt, majd megismerkedett Ferdinand Marcossal, az ígéretes fiatal politikussal. (Állítólag olyannyira elvarázsolta az ifjú képviselőt, hogy az fél óra ismeretség után feleségül kérte.)
Lelkesen és fáradhatatlanul kampányolt férje mellett, akit 1965-ben az ország elnökének választottak. Imelda úgy érezhette, eljött az ő ideje: first ladyként beutazta a világot, hihetetlen mennyiségben vásárolt mindenféle luxuscikket, pazar lakomákat rendezett, és elképesztő ruhakölteményekben jelent meg a nyilvánosság előtt.
Repülővel hozatott fehér homokot Ausztráliából az elnöki nyaralóba, egyszer pedig kétezer dollárért vásárolt rágógumit San Franciscóban.
Mindeközben az ország egyre inkább nyomorba süllyedt, a filippínók a létminimum alatt tengődtek. A kleptokrata házaspár kegyetlenül elhallgattatta a rendszert kritizálni merészelőket: ezreket börtönöztek be és kínozták meg. Végül arra vetemedtek, hogy a férj legfőbb politikai ellenlábasát is meggyilkolják, ami végül oda vezetett, hogy a filippínók fellázadtak és elkergették országukból a házaspárt.
Menekülésük után 3000 pár méregdrága designercipőt, több liter parfümöt, féldrágakövekből faragott miniatűr fákat, többdoboznyi arany és gyöngyös türkiz nyakláncot hagytak maguk után, de előkerültek eltűntnek hitt impresszionista festmények is. A házaspár 350 millió dollár értékben birtokolt ingatlanokat New Yorkban, svájci bankszámlájukon közel 700 millió dollárnyi vagyon halmozódott fel, amit a bíróság elkobzásra ítélt – ekkor még kiderült, hogy rubin- és gyémánttiarát is tartottak Svájcban, körülbelül 8 millió dollár értékben. Imelda Marcos 1991-ben, férje halála után visszatért a Fülöp-szigetekre. Felelősségre soha nem vonták, bár mérhetetlen vagyonából az áldozatok hozzátartozóinak megítélték a kártérítést. Sőt, ismét politikai pályára lépett: 1992-ben sikertelenül indult az elnökválasztáson, 1995 és 1998 között, illetve 2010 és 2019 között a Fülöp-szigeteki képviselőház tagja volt.
Elena Ceausescu, a román nép gyűlölt anyja
Elena Ceausescut sem szépnek, sem okosnak nem lehetett mondani, de tevékenyen kivette részét a román diktatúrában, az elnyomásban és az ország kisemmizésében, miközben elképesztő vagyont halmozott fel. A Lenuta Petrescu néven 1916-ban született nő átlagosan szegény parasztcsaládból származott. 14 éves koráig mindössze négy osztályt végzett el, azt is nehézkesen: egyik évben mindenből megbuktatták, kivéve a testnevelést és a kézimunkát. 14 évesen, bátyját követve Bukarestbe költözött, ahol munkát vállalt: laboránsként, majd szövőnőként dolgozott, és egyre jobban kezdte érdekelni a politika. 1937-ben csatlakozott a kommunisták földalatti mozgalmához, és egy gyűlésen megismerte az akkor még névtelen pártaktivistát, Nicolae Ceausescut. A férfit többször elítélték és börtönbe csukták – ő maga azt állította, hogy illegális politikai tevékenysége miatt, de valószínűleg inkább köztörvényes bűnökért került hűvösre. Ez idő alatt Lenuta állítólag prostituáltként tartotta el magát.
1947-ban házasodtak össze, ekkor változtatta nevét Lenutáról Elenára. A kommunista párt hatalomátvétele után Ceausescu egyre magasabbra jutott a ranglétrán, a majdnem írástudatlan Elenát rövid ideig titkárnőként foglalkoztatta a Külügyminisztérium, ahonnan azonban szakmai alkalmatlansága miatt elbocsátották. Elena tudományos karrierről álmodott: férje fokozódó befolyását és hatalmát felhasználva, zsarolással és korrupcióval megszerezte diplomáját a vegyészmérnöki karon, majd 1957-ben tudományos állást kapott a Vegyipari Kutatóintézetben. 1964-ben beiratkozott a doktori képzésre is. Férjét 1965-ben választották meg pártfőtitkárnak, és a befolyásos asszony egyre-másra aratta tudományos „sikereit”: akadémikus lett, összesen
17 doktorátust szerez élete folyamán, miközben a szén-dioxidot „codoi”-nak (azaz „cokettőnek”) mondta „tudományos” előadásaiban.
A román tudósok nem kis felháborodására mai napig tudományos közlemények hivatkoznak Elena Ceausescu plagizált dolgozataira.
Elena a politikában is egyre inkább szerepet vállalt, példaképe Csiang Csing volt. Beválasztották az RKP Politikai Bizottságába, majd rábízták a káderügyek felügyeletét, illetve a párt- és államapparátus kinevezését. Férjével együtt korlátlan hatalommal bírt, sőt, Elena irányította a titokzatos 2. számú Titkárságot, amely sokszor felülbírálta Nicolae Ceausescu döntéseit. Paranoid alkat volt, állandóan összeesküvéstől, merénylettől tartott. Senkiben, még a saját gyerekeiben sem bízott meg, a titkosszolgálattal figyeltette meg őket. Elena nem tagadta meg magától a jólétet, a luxust, a drága vagyontárgyakat sem, bár kifinomult eleganciára soha nem sikerült szert tennie. Önmagát a román nemzet anyjának tekintette. Amikor 1989-ben férjével együtt forradalmi bíróság elé állították, az őt megkötöző katonákat úgy próbálta meg jobb belátásra bírni, hogy megkérdezte tőlük: „Gyerekek, hát nem az anyátok vagyok?” Nem tudta meggyőzni őket, férjével együtt kivégezték.
