Oroszország koppenhágai nagykövete szerint Dánia még mélyebbre kerülhet a konfliktusban, ha katonákat küld drónos kiképzésre Ukrajnába.
Dánia a tervek szerint fegyvertelen katonákat küld kiképzésre Ukrajnába, hogy a drónos hadviselésről tanuljanak – írja a német Spiegel című lap.
A drónok miatt küldene Dánia katonákat Ukrajnába
A NATO-tag Dánia hadseregének vezetője, Peter Boysen a dániai TV 2-nek azt mondta, hogy a dán katonáknak tanulniuk kell az ukrán hadseregtől, elsősorban a drónhadviselésben szerzett tapasztalataikból.

A katonák a fronttól távol, valószínűleg nyugat-ukrajnai kiképzőközpontokban tartózkodnak majd, a küldetés akár már nyáron megkezdődhet.
Eközben a dán hadsereg tervei ellenérzéseket váltottak ki a koppenhágai orosz nagykövetségen. Vlagyimir Barbin, Oroszország dániai nagykövete közölte, hogy a dán katonák ukrajnai kiképzése „még mélyebbre rántaná Dániát a konfliktusba”, és „ellenőrizetlen eszkalációt provokálna”.
Az orosz nagykövet szerint a drónos kiképzés veszélyezteti a dán katonák életét, mivel az összes ukrajnai katonai létesítmény – beleértve a kiképzési és oktatási központokat is – legitim célpontok az orosz hadsereg számára.
Néhány napja az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője azt mondta, hogy nem lehet elválasztani Ukrajna sorsát Európáétól, a háború könnyen továbbterjedhet, világháborút okozva. „Egy nagy intenzitású klasszikus háború lehetősége Európában többé már nem csak képzelgés” – fogalmazott Josep Borrell.
























