Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Minden nemzedékben születnek csodagyerekek, akik átlagon felüli képességekkel rendelkeznek. Néhányuk egész életüket a tudomány vagy a művészet szolgálatába állítják, mások idővel hozzáidomulnak a többséghez, megint mások pedig felnőttként inkább átoknak, mintsem áldásnak értékelik nem mindennapi gyermekéveiket.
A 20. század elején megnőtt az érdeklődés a csodagyerekek iránt. Az 1893-as chicagói világkiállításon mutatták be az első, kezdetleges intelligenciatesztet (ami ugyanolyan szenzációszámba ment, mint a szintén ekkor közszemlére tett első óriáskerék), 1916-ban pedig két francia pszichológus, Alfred Binet és Théodore Simon közzétette az első „igazi” intelligenciatesztet, az úgynevezett Binet–Simon-tesztet, amellyel lehetővé vált, hogy a gyerekek szellemi képességeihez egy mérőszámot rendeljenek. (Alfred Binet valójában nem a legkiválóbb elméket kívánta „megmérni” a teszt segítségével, hanem a legkevésbé kiválóaknak szeretett volna megfelelő oktatást kidolgozni.)
11 évesen a Harvardon
Ezután a bulvárlapok is fokozottan kezdtek érdeklődni a csodagyerekek iránt, sőt, találkozókat is rendeztek számukra – sokszor azzal a nem titkolt céllal, hogy a jövendő nemzedék „nemesítését” így segítsék elő. (Ne feledjük, ekkoriban nagy népszerűségnek örvendett még az eugenika.) A legnépszerűbb csodagyerekek egyike, William James Sidis már a babakocsiban 100-ig tudott számolni, másfél évesen állítólag a The New York Timest olvasta, 3 évesen pedig latinul tanította saját magát. (Ezek után nem meglepő, hogy 11 évesen már a Harvardra járt.)
Verseket és regényeket írt, sőt, alkotmányt egy elképzelt, utópikus ország számára. Sidis IQ-tesztjének eredménye elveszett, így ma már nem tudhatjuk, mennyi volt az annyi, de becslések szerint olyan okos volt, mint három másik ember együttvéve: IQ-ját 250 és 300 közé becsülik. Sidis, mint a csodagyerekek oly sokszor, felnőttként boldogtalan volt: mindenféle munkákat vállalt, hogy eltartsa magát, harmincas éveire pedig rosszul volt, ha meglátott egy matematikai képletet.
8 évesen kezdett tanítani
Nem kevésbé érdekes Elisabeth Benson története, aki 214-es IQ-val büszkélkedhetett, de azért volt „csak” annyi, mert ezen felül elfogytak a tesztkérdések. Éppen ezért nem is ő a valaha volt legmagasabb IQ-val rendelkező személy, hanem Marilyn vos Savant (nomen est omen, a Savant jelentése: „tudós”), akinek 228-as az IQ-ja, és ezzel bekerült a Guinness-rekordok Könyvébe is (bár a címet 1990-ben megszüntették).
Elizabeth egy texasi házaspár gyermekeként jött napvilágra, édesanyja írónő volt (olyan regényeket írt, mint például A bosszúálló papagáj).
Már háromévesen megtanult helyesen írni, és hetente kikölcsönzött, majd elolvasott egy tucatnyi könyvet a könyvtárból.
8 évesen kezdett tanítani egy Los Angeles-i középiskolában, IQ-ját pedig12 éves korában mérték meg először – ekkor érte el azt a bizonyos 214-es eredményt.
Benson ezek után újságírásra adta a fejét: a Vanity Fair számára írt cikkeket, amelyek meg is jelentek, mire betöltötte 13. életévét. 17 évesen diplomát szerzett – három év múlva pedig teljesen hátat fordított a zsenilétnek, és eltűnt a nyilvánosság elől.
Nem volt boldog csodagyerekként
A Herald Tribune riportere 1934-ben, 21 éves korában talált rá Elizabethre, aki ekkor már férjes asszonyként élt New York egyik külvárosában. Férje fagylaltárus volt, ő maga pénztárosnő – egyszóval nem pontosan úgy élt, ahogy egy csodagyerek jövőjét elképzelnénk. „Szörnyű volt csodagyereknek lenni. Most boldogabb vagyok” – nyilatkozta, hozzátéve, hogy szívesen írna a jövőben is, de mivel fenn kell tartania magát, olyan munkát kellett vállalnia, amiért biztos fizetést kap.
Az a gond a magas IQ-val, hogy a gyerekek túl korán kijárják az iskolát, és senki nem akarja megfizetni egy 15 éves lány irodalmi törekvéseit.
A 30-as évek végétől az 50-es évekig baloldali aktivista volt, majd kiábrándult a kommunizmusból, jogi diplomát szerzett, és munkajogászként dolgozott. Amikor 80 éves korában meghalt, a média, amely egykor minden lépését követte, észre sem vette.
Ha szívesen olvasnál egy másik csodagyerekről, az alábbi cikkünket ajánljuk:
