Három lábbal született, az egyik legnagyobb cirkuszi sztár lett az olasz férfi

Olvasási idő kb. 4 perc

Frank Lentini három lábbal jött a világra, testi adottságának köszönhetően a 20. század egyik legismertebb és legnépszerűbb cirkuszi előadójává vált. Amely mások számára kihívást jelentett volna, a sztár számára az élet és a siker kapuját nyitotta meg.

A rendellenesség oka még a magzati korára vezethető vissza, mikor a fejlődés korai szakaszában elhalt ikertestvérének maradványa részben beépült a saját testébe,  így kialakítva Frank harmadik lábát.

Frank Lentini három lábbal, négy lábfejjel született

Frank Lentini, polgári nevén Francesco Lentini, 1889-ben született a szicíliai Rosoliniben, tizenkét gyermek közül az ötödikként. Világrajövetelének pillanata mindenkit megdöbbentett. Az elbeszélések szerint, amikor a bába meglátta, hogy a csecsemő három lábbal és négy lábfejjel jött a világra, rémülten egy kosárba tette, az ágy alá rejtette, majd sikoltozva elszaladt. A babonás falubeliek azt suttogták, hogy a gyermek Isten büntetése. Élete első hónapjaiban egy nagynénje gondoskodott róla.

Frank Lentini három lábbal, négy lábfejjel született
Fotó: Library of Congress / Wiki Commons

Frank Lentini, polgári nevén Francesco Lentini, 1889-ben született a szicíliai Rosoliniben, tizenkét gyermek közül az ötödikként. Világrajövetelének pillanata mindenkit megdöbbentett. Az elbeszélések szerint, amikor a bába meglátta, hogy a csecsemő három lábbal és négy lábfejjel jött a világra, rémülten egy kosárba tette, az ágy alá rejtette, majd sikoltozva elszaladt. A babonás falubeliek azt suttogták, hogy a gyermek Isten büntetése. Élete első hónapjaiban egy nagynénje gondoskodott róla. Bár testi adottságai rendkívül szokatlanok voltak, Lentini már csecsemőként figyelemre méltó alkalmazkodóképességről tett tanúbizonyságot. Harmadik lába – amely a jobb csípőjéből nőtt ki – ugyan kinyújtható volt, de járni nem tudott rajta. Édesanyja külön nadrágot varrt számára, a helyi cipész pedig három pár cipőt készített, hogy mindhárom lábát be tudja bújtatni.

Megtanult úgy ülni, aludni és mozogni, hogy a plusz végtag ne akadályozza a mindennapjaiban.

A cirkuszi pálya kezdetei

Különleges külseje miatt Frank Lentini már gyerekként a kíváncsiság középpontjába került. Több olasz városban is bemutatták, 1897-ben pedig Londonban is fellépett. Egy évvel később egy bábszínház-tulajdonos, Magnano meghívására a család az Egyesült Államokba költözött, innen indult be Frank karrierje.

A különc emberek show műsora 1941 szeptemberében, Vermontban.
Fotó: Jack Delano / Wiki Commons

Első amerikai fellépése a Ringling Bros cirkuszban volt, amely akkoriban a showműsorok egyik legnépszerűbb helyszíne volt. Ez a cirkusz olyan különleges embereket mutatott be, akikről a mai olvasók a filmekből is ismerhetnek: rendkívül alacsony termetűeket, óriásokat, kardnyelőket, vagy épp szakállas nőket. Ezek az előadók nemcsak testi adottságaikkal, hanem különleges tehetségükkel és egyedi megjelenésükkel ejtették ámulatba a közönséget, így váltak a korabeli showműsorok sztárjaivá.

Idézőjel ikon

„Hatalmas, szörnyű, elképesztő, valóban gigantikus – írta az egyik néző –, vannak olyan dolgok, amik látványától kiszárad és összezsugorodik az agy…”

 – olvasható a Mai Manó Ház blog hasábjain. Frank ettől kezdve Európa- és Amerika-szerte turnézott. A korabeli „freak show”-k egyik legismertebb és legjobban kereső előadója lett, aki nemcsak külsejével, hanem humorával és kedvességével is lenyűgözte a közönséget.

Frank Lentini (felső sor, középen) és társulata
Fotó: franklentini.it

Nem volt hajlandó szánalmat vagy megbélyegzést elfogadni, a közönség előtt mindig önmaga maradt. Fellépésein gyakran viccelődött azon, hogy bár három lába van, és mindegyikre különböző méretű cipőt kell hordania, sehol sem tud magának egy rendes pár cipőt venni. Mozgásával és ügyességével azonban egyértelművé tette: a testi különlegességek nem jelentenek akadályt.

Frank Lentini nagy családot alapított

Frank Lentini nemcsak a porondon, hanem a magánéletében is teljes életet élt. 1907-ben vette feleségül Theresa Murray színésznőt, akivel négy gyermekük és tizenhárom unokájuk született. Később, az 1930-as évek közepén Helen Shupe társaként élt.

Frank Lentini 77 éves korában hunyt el
Fotó: franklentini.it

Ritka testi adottságai közé tartozott, hogy két teljesen működőképes nemi szervvel született – erről nem titkolózott, sőt egy hatoldalas füzetet is írt a témában. A mindössze 25 centért árult kiadványban nem csupán egyedi anatómiáját ismertette, hanem hangsúlyt fektetett a helyes higiénia fontosságára és az egészséges, felelős nemi életre is – vagy ahogy ő nevezte: a nemi élet létfontosságú igazságaira”.

Frank Lentini utolsó fellépése

Frank Lentini egész életét a színpad és a turnék világában töltötte. 77 éves korában, 1966. szeptember 21-én, Tennessee államban, Jacksonban hunyt el tüdőelégtelenség következtében – épp egyik turnéja alatt.

Egész életében arra törekedett, hogy ne pusztán testi különlegessége miatt figyeljenek fel rá, hanem mint szórakoztató, pozitív emberre. Egyik legismertebb mondása egy interjúból maradt fenn, amikor megkérdezték, miért született így:

Idézőjel ikon

„Anyám sohasem szült egyszerre két gyermeket. Sok gyermeknek adott életet, de kettőnek egyszerre nem.”

A rivaldafény mögött kemény munka, lemondás és folyamatos alkalmazkodás rejlik – mégis, aki egyszer belépett ebbe a világba, ritkán vágyik onnan kiszállni. A lenti cikkben Richter Józseffel, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatójával beszélgettünk.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Endrész Tímea
Endrész Tímea
Újságíró, szerkesztő
Érettségi után színitanodában szerzett színész oklevelet, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán folytatta tanulmányait, miközben az államigazgatásban dolgozott. Az írás mindig is része volt életének, gyermekének születését követően blogolni kezdett, hamarosan pedig már a legnagyobb női lapoknál dolgozott újságíróként és szerkesztőként, majd podcastet indított. 2024 nyarán csatlakozott a Dívány csapatához szerkesztő-újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.