Brutális vihar tombol a szomszédban, vörös riasztás van érvényben Romániában

Olvasási idő kb. 1 perc

A Barbara nevű ciklon rettenetes pusztítást végez Romániában, fákat döntött ki, udvarokat öntött el.

A Fekete-tenger irányából érkező ciklon már Bulgáriát is iszonyú károkat okozott – áll az Infostart cikkében

A kikötőket is lezárták a ciklon miatt

A Barbara nevű ciklon miatt vörös riasztás van érvényben Romániában. A belügyminisztérium közlése szerint szerda reggelig az ország délkeleti részében 42 településre és Bukarestbe kellett riasztani a katonai tűzoltókat. A viharos szél miatt a kidőlt fák 24 gépkocsit rongáltak meg, a tűzoltóknak a 17 házból és 38 udvarból kellett kiszivattyúzniuk a vizet, és 46 alkalommal riasztották őket kidőlt fák vagy villanyoszlopok eltávolításához. A vihar miatt Románia minden tengeri kikötőjét lezárták. 

A ciklon okozta hatalmas mennyiségű csapadék utakat és házakat öntött el
Fotó: SOPA Images / Getty Images Hungary

Bukarestben és a környékén is fákat csavart ki a szél, egy esetben mozgó autóra esett rá, ám személyi sérülést nem okozott, ahogy a Krassó-Szörény megyében levált szikladarabok sem. Kedden este egy személyautót elsodort az ár, ám a sofőr a jármű tetejére tudott menekülni, és onnan kért segítséget a hatóságoktól. 

A vihar miatt az ország öt délkeleti megyéjében és Bukarestben szünetel a tanítás, a meteorológiai szolgálat jelentése szerint annyi csapadék hullott, hogy elérheti a teljes októberi mennyiség háromszorosát is. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Becz Dorottya
Becz Dorottya
Becz Dorottya az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar szakon, majd a Bálint György Újságíró Akadémia posztgraduális képzésén szerzett felsőfokú újságíró képesítést. Később elvégezte a Pécsi Tudományegyetem politológia szakát is. Karrierje során dolgozott online médiumoknál újságíróként, szerkesztőként, szövegíróként, valamint projektmenedzserként az állami és a privát szektorban egyaránt. Később szerkesztőként vállalt munkát ismert és kisebb könyvkiadóknál. Három mesekönyv és két felnőtteknek szóló kiadvány szerzője. A Díványnál 2025 januárjában kezdett dolgozni.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Meghalt Scherer Péter

Ma délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas magyar színész, aki még fellépett volna a Zenthe Ferenc Színházban.

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?