Európának is volt egy Alcatraza: ilyen az egykor hírhedt fegyenctelep

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ha az Alcatraz nevet halljuk, azonnal a Kalifornia államban, a San Francisco-öbölben lévő szigetre gondolunk, amely hírhedt börtönéről vált világszerte ismertté. Az amerikai létesítmény ma már múzeum és nemzeti emlékhely, régen nem tölti be eredeti funkcióját. Ahogy az a skót börtön sem, amely szintén egy szigetre épült, és legalább annyira rossz a híre, mint az amerikai fegyenctelepé.

A Bass Rock a Forth-öböl vizéből emelkedik ki, vulkáni eredetű sziget, majdnem függőleges sziklafalai 107 méterrel emelkednek a tenger fölé. Évszázados története bővelkedik a fordulatokban: épült itt kolostor, majd vár is, később pedig ezt használták börtönként, ma pedig természetvédelmi terület.

Őket száműzték a börtönszigetre

Az első ember, aki a dokumentumok szerint a Bass Rockon telepedett le, egy bizonyos Balthere of Tyninghame nevű apát volt, kolostort, kápolnát és remetelakot építtetett a szigeten a 8. században, ide vonult vissza elmélkedni. Az apátot később szentté is avatták, és a szigeten a kápolna romjai őrzik emlékét. 

A sziget meredek sziklafala és a tengeri áramlatok szinte lehetetlenné tették, hogy bárki megszökjön onnan
Fotó: Jane Barlow - PA Images / Getty Images Hungary

A középkorban várat építettek a szigeten, feltehetően stratégiai okokból, ugyanis a Bass Rock igen nehezen megközelíthető vízen, viszont elég magasan van a tenger felett, hogy az esetleges támadókat könnyen észre lehessen venni. 

A 15. századra börtön lett a várból, I. Jakab király záratta ide politikai ellenfeleit, főként a Mackay-klán tagjait, mivel a szigetről szinte lehetetlen volt megszökni. de a 17. századra vált igazán hírhedtté, amikor elsősorban a skót presbiteriánusokat száműzték ide. Ők az ellen tiltakoztak, hogy a királynak óriási befolyása legyen az egyház felett, illetve hogy az angol imádságos könyvet a skótokra erőltessék. 

Ilyen volt az élet az európai börtönszigeten

Ha valakit a Bass Rockra küldtek, az egyet jelentett a tökéletes elszigeteltséggel, mert a sziget teljesen el van vágva a szárazföldtől, és az azt körülvevő áramlatok miatt nemigen lehet megszökni onnan. Alexander Shields, az egyik skót presbiteriánus prédikátor így írta le a szigetet:

Idézőjel ikon

„…száraz és hideg szikla a tengeren, ahol nincs friss víz és egyéb ellátmány, amit pedig a szárazföldről, nagy távolságból hoznak, az is hamar megromlik.”

Ahogy az Alcatraznak évszázadokkal később, úgy a Bass Rocknak is a hírhedt mivolta vált elrettentő erővé: senki nem akarta, hogy oda száműzzék, ugyanis mindenki tudta, hogy a szigetről nincs menekvés. 

A börtönsziget ma természetvédelmi terület, ahol szulák tízezrei költenek minden évben
Fotó: Jane Barlow - PA Images / Getty Images Hungary

Érdekes fordulat a Bass Rock történetében, hogy az évszázadokon át csendbe burkolózó sziget ma már meglehetősen zajos az ott élő madarak miatt: 

a költési időszakban hozzávetőleg 150 ezer szulának ad otthont a természetvédelmi területté nyilvánított sziget.

A turisták is csak hajóval közelíthetik meg a Bass Rockot, hogy ne zavarják meg a sziget igen gazdag élővilágát, ugyanis nemcsak a szuláknak, hanem számos más fajnak is otthont ad ez az egykor fegyenctelepként működő, világtól elzárt sziklatömb. 

Ha arra is kíváncsi vagy, hol van a világ egyik valódi kincses szigete, ezt a cikkünket ajánljuk. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Becz Dorottya
Becz Dorottya
Becz Dorottya az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar szakon, majd a Bálint György Újságíró Akadémia posztgraduális képzésén szerzett felsőfokú újságíró képesítést. Később elvégezte a Pécsi Tudományegyetem politológia szakát is. Karrierje során dolgozott online médiumoknál újságíróként, szerkesztőként, szövegíróként, valamint projektmenedzserként az állami és a privát szektorban egyaránt. Később szerkesztőként vállalt munkát ismert és kisebb könyvkiadóknál. Három mesekönyv és két felnőtteknek szóló kiadvány szerzője. A Díványnál 2025 januárjában kezdett dolgozni.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.