A Buffalo Soldiers az amerikai hadsereg afroamerikai katonákból álló egységei voltak, amelyek tagjai nap mint nap megtapasztalták a rasszizmust, mégis számtalan alkalommal vitték a bőrüket a vásárra, amikor az őslakos indiánokkal harcoltak. Párharcukból az európaiak leszármazottai kerültek ki győztesen, de köszönetet ritkán mondtak az áldozatért.
A „bölénykatonák” olyan afroamerikai katonák voltak, akik főként az amerikai polgárháborút követően szolgáltak a kontinensnyi ország nyugati területein. 1866-ban hat, teljes létszámában afroamerikai lovas- és gyalogosezred jött létre, miután a kongresszus elfogadta a megalapításukról szóló törvényt. Legfőbb feladataik a síkvidéki indián őslakosokkal kapcsolatos rendészeti feladatok ellátása, a szarvasmarhatolvajok elfogása, valamint a nyugat felé utazó telepesek, postakocsik, szekérkaravánok és vasúti szerelvények személyzetének védelme voltak.
Szerzőnkről
Tulok Péter történész kutató, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem doktorandusza. Kutatási területe a magyar történeti historiográfia, a 19–20. századi diplomácia- és művelődéstörténet, a svéd–magyar diplomáciai kapcsolatok, Budapest ostroma és a magyarországi embermentés története.
Kik is voltak a bölénykatonák?
Senki sem tudja biztosan, hogy honnan kapták nevüket, de a kizárólag afroamerikai állományú 9. és 10. lovasezred katonáit az indiánok buffalo soldiereknek, azaz „bölénykatonáknak” nevezték. Az egyik elmélet szerint a becenév onnan származik, hogy a katonák sötét, göndör haja hasonlított a bölény szőréhez. Egy másik feltételezés szerint a katonák olyan vitézül harcoltak, hogy az indiánok harcias bölényként tisztelték őket. Bármi is legyen az elnevezés oka, a név rajtuk maradt, és az 1866-ban megalakult afroamerikai ezredekben, köztük a 24. és a 25. gyalogezredben szolgálókat is bölénykatona néven ismerték.
A színes bőrű katonák az indián háborúk idején számtalan alkalommal hajtottak végre olyan haditetteket, amelyekért a legmagasabb kitüntetéseket kapták meg. A kansasbeli Beaver Creek-i csatában 1867 augusztusában olyan bátorsággal harcoltak, hogy helytállásukat Philip Sheridan tábornok, későbbi amerikai főparancsnok személyesen köszönte meg. 1880-ra a 9. és a 10. lovassági ezred gyakorlatilag leverte az indián ellenállást Texasban, és a 9. ezredet az Oklahomában lévő indánrezervátum területére rendelték, ironikus módon azért, hogy megakadályozzák a fehér telepesek illegális letelepedését a korábbi indián földeken. A 10. ezred pedig az apacs törzset tartotta féken annak szállásterületén, egészen az 1890-es évek elejéig, amikor a törzs Montanába költözött. Beszédes szám, hogy az indián háborúkban részt vevő amerikai lovascsapatok körülbelül 20 százaléka bölénykatona volt, aki legalább 177 fegyveres konfliktusban vett részt.
A bölénykatonák védték a nemzeti parkokat
A bölénykatonák azonban nem csak az őslakos indiánokkal harcoltak. Amerikai történészek kutatták e katonák szolgálatát a nyugati határon, de még az Egyesült Államokban is viszonylag kevesen tudják, hogy egyes nemzeti parkokban is fontos munkát végeztek. Körülbelül 500 afroamerikai katona látott el szolgálatot a Yosemite Nemzeti Parkban és a közeli Sequoia Nemzeti Parkban. Feladatuk sokrétű volt: az orvvadászok és a fatolvajok elleni szüntelen küzdelem mellett tevékeny részt vállaltak az erdőtüzek oltásában is. Feladatukat példásan látták el az akkor teljesen hétköznapinak számító, erőteljes rasszizmus ellenére is. Bár ezek a katonák az amerikai hadsereg egyenruháját viselték, etnikai hovatartozásuk és az akkori faji előítéletek együttesen nagyon nagy kihívást jelentettek feladataik ellátásában. Az 1900-as évek elején az afroamerikaiakat az Egyesült Államokban rendszeresen bántalmazták, sőt kivégezték akár a legkisebb vélt bűncselekmény miatt is.
Az 1898-as spanyol–amerikai háború idején is számos helyen bevetették a színes bőrű katonákat, így megfordultak Kubában, a Fülöp-szigeteken és Puerto Ricóban is. Ebben az időben terjedt el az a téves feltételezés is, hogy az afroamerikaiak immunisak a trópusi betegségekkel szemben, ezért egyik alakulatukat Immunezrednek becézték.
Annak ellenére, hogy katonáik újra és újra bebizonyították halált megvető bátorságukat, a faji megkülönböztetés továbbra is mindennapos volt. Az első világháború idején többnyire a problémás mexikói határ védelmét látták el alakulataik. 1940-ben végül mindkét ezredet beolvasztották a 2. lovas hadosztályba, alakulatukat pedig ezután tengerentúli bevetésre és harcra képezték ki. 1948 júliusában Harry Truman elnök kiadta híres, 9981-es számú rendeletét, amely megszüntette az amerikai fegyveres erők faji szegregációját.
Az utolsó, teljes létszámában afroamerikai egységeket az 1950-es években számolták fel. Az Egyesült Államok legidősebb bölénykatonája, Mark Matthews 2005-ben halt meg 111 évesen Washington DC-ben. A bölénykatonák között fordult elő egyébként a legkevesebb dezertálás, és a hadbírósági ügyek száma is alacsony volt. Számos katona szolgálata során megkapta a kongresszusi Becsület érdemérmet (Medal of Honour), a legmagasabb amerikai kitüntetést, amelyet a tengerentúlon kapni lehet.
Buffalo Soldiers
Ma a téma iránt érdeklődők ellátogathatnak a texasi Houstonban található Buffalo Soldiers Nemzeti Múzeumba, amely kifejezetten a katonai szolgálatuk történetének szentelt intézmény. Bob Marley pedig a híres Buffalo Soldier című reggae-dalban állított emléket nekik. Történetük jó példa arra, hogy az őseiket Afrikából rabszolgának áthurcoltak leszármazottai hogyan harcoltak az őslakos indiánok ellen azért, hogy a tőlük elfoglalt területeket aztán fehér telepesek foglalják el.
