Bikaviadalonként legkevesebb hat bika véres lemészárlását nézheti végig a műkedvelő közönség a most induló szezonban Spanyolországban. Madridban egy belépőjegy ára idén hozzávetőlegesen 15 és 115 euró között mozog a hagyományőrző kulturális eseményre, míg néhány spanyol tartomány már évtizedekkel ezelőtt betiltotta ezt a fajta „szórakozást”. A dilemma régóta fennáll: kegyetlenség vagy művészet?
A boltokban megvásárolt csirkét keltetőgépek hívják életre, szondán keresztül etetik őket hatalmas óceánjáró hajókon, nem látják életükben az ég kék színét soha, de a másik kiscsirke pihéjén kívül feltehetően mást sem, mielőtt levágják, kopasztják, csomagolják és megeszik őket. Nálunk régi hagyománya van a disznóvágásnak, mások kakasviadalokon tettek fogadásokat, az ókorban pedig az egyik legkedveltebb mulatság a gladiátorok élet-halál küzdelmének végigszurkolása volt. Tagadhatatlan, hogy van az emberiségnek egy kegyetlenségre hajlamos, beteges oldala, miközben egyre többek választják a vegán életmódot ideológiai megfontolásból, és egyre több tartományban tiltják be Spanyolországban a bikaviadalokat.
Történet
A bikaviadalok eredetét egyesek Julius Caesarhoz kötik, mások Ovidius írásainál hivatkoznak rá először, majd később 1080-ban már egy esküvői ünnepségsorozat részeként tesznek róla történeti említést a mai Spanyolország területéről.
Már a középkorban is különböző megítéléssel tekintettek az ősi hagyományra, a kora újkorban I. Izabella kasztíliai királynő, más néven Katolikus Izabella, az Ibériai-félsziget nagy részét az arab hódoltság után egyesítő, Kolumbusz felfedezőútjára felhatalmazást adó uralkodó például elutasította, bár be nem tiltotta a viadalokat. V. Károly viszont fia, II. Fülöp születését egy bika egyetlen lándzsadobással történő leölésével „ünnepelte”. Az egyház is hezitált a témával kapcsolatban, pápák és zsinatok sem tudtak véglegesen dűlőre jutni az ügyben, hogy pontosan mennyire is nem való Isten kedvére ez az elfoglaltság, amely kétségtelenül sok évszázados hagyománnyal bír.
Tilalom
Az első autonóm közösség Spanyolországban, amely saját hatáskörével élve betiltatta a bikaviadalokat, 1991-ben a Kanári-szigetek volt. A sorban Katalónia következett, ahol a függetlenedési szándék egyik megnyilvánulási formáját is sokan belelátják a döntésbe, amely által elhatárolódnak valamitől, ami ízig-vérig spanyol.
Ecuador és Peru is betiltotta már a bikaviadalok klasszikus formáját.
Hogyan is zajlik
A bikaviadalokra szánt állatokat nagy nevű tenyésztők dédelgetik, legeltetik, a legjobbat kapják mindenből, hogy a legjobb formába kerüljenek. Ha nem lesz belőlük elég erős példány ahhoz, hogy kellően küzdjön az arénában, akkor már azelőtt véget vetnek feleslegessé vált életének. Ha megéri a „méltó” halál lehetőségét, akkor a zenekarral kísért ceremónián a többi bikával közös „bemutatkozása” után sor kerül egyéni megmérettetésére. Ennek alkalmával több torreádor különböző módokon fárasztja, bökdösi, döfködi, hol gyalogszerrel egy paraván mögé befutva a bika elől, ha melegszik a helyzet, hol lóhátról. A ló szemét eltakarják, hogy a látványtól ne ijedjen meg, és ne kezdjen hanyatt-homlok menekülni.
Mivel a bika viszont jól látja a lovat, amiről szurkálják, és meg is próbál nekimenni annak, ezért a ló vastag köpenyt visel falécekből vagy egyéb, kellő védelmet nyújtó anyagból.
A viadal egyes részeiben más és más torreádorok váltják egymást, mind a kiváltságos helyzetben lévő sztár torreádor, a matador teamjéből, amelyet ő maga verbuvál össze.
A zenekar fel-felcsendül a különböző részek között, melyeknek egyetlen állandó résztvevője a bika. Amikor már kellően sok vért vesztett, és eléggé fáradt is, akkor elérkezik a végső küzdelem ideje, homokra lép a matador, aki köztiszteletben álló macsó, férfiasságának teljében lévő bátor hős sokak szemében, aki erre születik, és erre neveltetik.
Díszes ruhában pózol a több száz kilós állat szeme láttára, majd tovább ingerli azt vörös posztójának harmonikus koreográfiájával.
A ledöfés pillanata is egy kifinomult mozdulatsor eleme, méghozzá a legfontosabbika, amelyet zsűri és persze a nézők értékelnek a helyszínen.
Ha egy döfésre elterül a 400-600 kilós állat, akkor óriási ováció és zeneszó élteti a bátor és dicső torreádort, a zsűri pedig a közönség buzdításából következtetve az elégedettség szintjére, engedélyt ad az állat fülének vagy farkának levágására, mely a matador trófeája lehet.
Ez a teljes ceremónia egy bikaviadalon hat alkalommal játszódik le, 3 matador szerepel csapatával együtt két ízben, mind a hatszor újabb bikát küldve a másvilágra.
Megítélés
Tanácsolhatnám, hogy mindenki menjen el, nézzen meg egy viadalt élőben, vagy csak azokat a részeit, amelyeket végig tudja kísérni tekintetével, majd ítélje meg maga, hogy a hetente sok ezer ember látványosságának biztosítása, a hagyományőrzés, a művészi faktor vagy az állatkínzás érzése dominál-e benne a látottak alapján.
Személyesen átélve, megragadhatja az embert hosszabb-rövidebb időre a levegőben vibráló múlt szelleme, a lelkes nézőközönség magával ragadó szurkolása, a torreádorok művészi öltözékei vagy mozdulatai és a bika,
valamint a jellemzően apró termetű torreádorok közti szembetűnő méret- és súlykülönbség.
