Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A hidegháború korszakának és Európa kettéosztottságának talán legemblematikusabb építménye volt a Kelet- és Nyugat-Berlint elválasztó, őrtornyokkal ellátott betonfal, melyen fennállása 28 éve alatt több mint 100 ezer NDK-állampolgár próbált, akár az élete árán is, átszökni. Egy ízben azonban, karácsony alkalmából, megnyitották a szigorúan őrzött határpontokat, és megengedték a fal által szétválasztott családoknak, hogy együtt ünnepelhessenek.
Berlin különleges státusszal rendelkezett a két Németország időszakában: ugyan területe a Német Demokratikus Köztársasághoz tartozott, és keleti része annak fővárosa volt, az amerikaiak, britek és franciák által ellenőrzött részekből létrejött Nyugat-Berlin a Német Szövetségi Köztársaság részét képezte. A város speciális jellegét kihasználva az 1950-es években rengeteg NDK-polgár távozott Nyugatra, súlyos emberierőforrás-veszteséget okozva a kommunista országnak, ezért annak vezetői úgy döntöttek, áthatolhatatlan határzárat húznak a két Berlin közé.
Az 1961 augusztusában felhúzott hírhedt betonfal – melynek megépüléséről és az első emberről, aki sikeresen átjutott az akkor még csak szögesdróttal kijelölt elválasztó sávon, korábbi cikkünkben írtunk – a hivatalos NDK-propaganda szerint „a fasiszta elemek beszivárgásától” védte Kelet-Berlint, valójában családokat szakított szét, és évtizedekig a világ két térfelét elválasztó vasfüggöny fizikai leképeződésének számított. Másfél évvel a fal megépülése után, csodával határos módon, néhány hétre mégis megnyílt az átjárás a két Berlin között – a különleges dologra a karácsony adott lehetőséget.
Karácsony alkalmából néhány napra megnyílt a berlini belső határ
Az NSZK és az NDK vezetői 1963 végén megállapodtak, hogy az ünnepi időszakban, december 20. és január 5. között lehetővé teszik előre meghatározott számú állampolgáruk számára a szabad átkelést Kelet-Berlinből Nyugat-Berlinbe és fordítva, hogy a szétszakított családok rövid időre újra találkozhassanak egymással. A megállapodás értelmében 170 ezer nyugat-berlini polgár látogathatott egy napra Keletre, párhuzamosan pedig négyezren léphettek át az NDK-ból az NSZK-hoz tartozó részekbe. Az átlépésre jogosító különleges útlevél megszerzéséért – amit csak olyanok kaphattak, akik igazolni tudták, hogy közeli hozzátartozóik élnek a másik térfélen – tömegek álltak sorba mindkét oldalon, csak Nyugat-Berlinben 2 millióan adtak be kérelmet.
A hidegháborús feszültség azonban karácsonykor sem hagyott alább, mindkét fél igyekezett a saját propagandájával bombázni a fal túloldaláról érkezőket. A Keletre látogató nyugati állampolgárokkal hangosbeszélőn tudatták, hogy a Német Demokratikus Köztársaság fővárosában, az önálló Kelet-Berlinben járnak – a város efféle felosztását az NSZK hivatalosan nem ismerte el –, és prospektust nyomtak a kezükbe, mely pontosan elmagyarázta számukra, milyen céllal – az imperialisták befolyása és a nyugati bomlasztás megakadályozása miatt – épült a „védőfal”.
Eközben a Nyugat-Berlinbe érkezett NDK-sokat a sajtó nyíltan kigúnyolta, és a kommunista megtévesztés áldozatának nevezte, és sokan úgy gondolták (valószínűleg nem tévedtek), hogy a különleges alkalmi határnyitásba nem emberbaráti okokból, pusztán propaganda céljából egyeztek bele a keletnémetek.
Sírva ölelték át egymást a fal által elválasztott családtagok
A többséget azonban nem érdekelték az ideológiai csatározások, őszintén örültek, hogy újra láthatják családtagjaikat, és egy napig közösen ünnepelhetik a karácsonyt – sokan könnyes szemmel köszöntötték egymást a határon, ölelkezések, ajándékozások kíséretében találtak egymásra a rég nem látott rokonok, barátok. A karácsonyi határnyitásról készült leghíresebb fénykép Ian Berry brit fotóriporter, a Magnum Photos ügynökség Berlinbe küldött tudósítójának munkája: a felvételen két testvér látható, akik hasonló ruházatban, bőrkabátban és kalapban köszöntik egymást, arcukon a viszontlátás örömével.
A rövid határnyitás azonban egyszeri és megismételhetetlen alkalomnak bizonyult; a berlini fal egészen 1989-ig rideg szigorral magasodott Nyugat és Kelet között, mígnem Erich Honecker NDK-főtitkár bukása után az új, reformok irányába nyitottabb államvezetés a határnyitás mellett döntött. 1989. november 9-én este egy tévedésnek köszönhetően – az illetékes elvtárs a sajtó kérdésére úgy válaszolt, az új szabályozás „azonnal, ebben a pillanatban” életbe lép – sokezres tömeg rohamozta meg az ellenőrző pontokat, egyesek pedig csákányokkal estek neki az addig elpusztíthatatlannak hitt falnak.
