Amikor karácsonyra megnyílt a berlini fal

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A hidegháború korszakának és Európa kettéosztottságának talán legemblematikusabb építménye volt a Kelet- és Nyugat-Berlint elválasztó, őrtornyokkal ellátott betonfal, melyen fennállása 28 éve alatt több mint 100 ezer NDK-állampolgár próbált, akár az élete árán is, átszökni. Egy ízben azonban, karácsony alkalmából, megnyitották a szigorúan őrzött határpontokat, és megengedték a fal által szétválasztott családoknak, hogy együtt ünnepelhessenek.

Berlin különleges státusszal rendelkezett a két Németország időszakában: ugyan területe a Német Demokratikus Köztársasághoz tartozott, és keleti része annak fővárosa volt, az amerikaiak, britek és franciák által ellenőrzött részekből létrejött Nyugat-Berlin a Német Szövetségi Köztársaság részét képezte. A város speciális jellegét kihasználva az 1950-es években rengeteg NDK-polgár távozott Nyugatra, súlyos emberierőforrás-veszteséget okozva a kommunista országnak, ezért annak vezetői úgy döntöttek, áthatolhatatlan határzárat húznak a két Berlin közé.

Az 1961 augusztusában felhúzott hírhedt betonfal – melynek megépüléséről és az első emberről, aki sikeresen átjutott az akkor még csak szögesdróttal kijelölt elválasztó sávon, korábbi cikkünkben írtunk – a hivatalos NDK-propaganda szerint „a fasiszta elemek beszivárgásától” védte Kelet-Berlint, valójában családokat szakított szét, és évtizedekig a világ két térfelét elválasztó vasfüggöny fizikai leképeződésének számított. Másfél évvel a fal megépülése után, csodával határos módon, néhány hétre mégis megnyílt az átjárás a két Berlin között – a különleges dologra a karácsony adott lehetőséget.

NDK-polgárok állnak sorba a Nyugatra átlépést biztosító okmányért
Fotó: Mirrorpix / Getty Images Hungary

Karácsony alkalmából néhány napra megnyílt a berlini belső határ

Az NSZK és az NDK vezetői 1963 végén megállapodtak, hogy az ünnepi időszakban, december 20. és január 5. között lehetővé teszik előre meghatározott számú állampolgáruk számára a szabad átkelést Kelet-Berlinből Nyugat-Berlinbe és fordítva, hogy a szétszakított családok rövid időre újra találkozhassanak egymással. A megállapodás értelmében 170 ezer nyugat-berlini polgár látogathatott egy napra Keletre, párhuzamosan pedig négyezren léphettek át az NDK-ból az NSZK-hoz tartozó részekbe. Az átlépésre jogosító különleges útlevél megszerzéséért – amit csak olyanok kaphattak, akik igazolni tudták, hogy közeli hozzátartozóik élnek a másik térfélen – tömegek álltak sorba mindkét oldalon, csak Nyugat-Berlinben 2 millióan adtak be kérelmet.

A hidegháborús feszültség azonban karácsonykor sem hagyott alább, mindkét fél igyekezett a saját propagandájával bombázni a fal túloldaláról érkezőket. A Keletre látogató nyugati állampolgárokkal hangosbeszélőn tudatták, hogy a Német Demokratikus Köztársaság fővárosában, az önálló Kelet-Berlinben járnak – a város efféle felosztását az NSZK hivatalosan nem ismerte el –, és prospektust nyomtak a kezükbe, mely pontosan elmagyarázta számukra, milyen céllal – az imperialisták befolyása és a nyugati bomlasztás megakadályozása miatt – épült a „védőfal”.

Eközben a Nyugat-Berlinbe érkezett NDK-sokat a sajtó nyíltan kigúnyolta, és a kommunista megtévesztés áldozatának nevezte, és sokan úgy gondolták (valószínűleg nem tévedtek), hogy a különleges alkalmi határnyitásba nem emberbaráti okokból, pusztán propaganda céljából egyeztek bele a keletnémetek.

Két testvér találkozik a berlini fal túloldaláról – Ian Berry fotója
Fotó: Ian Berry/MAGNUM PHOTOS

Sírva ölelték át egymást a fal által elválasztott családtagok

A többséget azonban nem érdekelték az ideológiai csatározások, őszintén örültek, hogy újra láthatják családtagjaikat, és egy napig közösen ünnepelhetik a karácsonyt – sokan könnyes szemmel köszöntötték egymást a határon, ölelkezések, ajándékozások kíséretében találtak egymásra a rég nem látott rokonok, barátok. A karácsonyi határnyitásról készült leghíresebb fénykép Ian Berry brit fotóriporter, a Magnum Photos ügynökség Berlinbe küldött tudósítójának munkája: a felvételen két testvér látható, akik hasonló ruházatban, bőrkabátban és kalapban köszöntik egymást, arcukon a viszontlátás örömével.

A rövid határnyitás azonban egyszeri és megismételhetetlen alkalomnak bizonyult; a berlini fal egészen 1989-ig rideg szigorral magasodott Nyugat és Kelet között, mígnem Erich Honecker NDK-főtitkár bukása után az új, reformok irányába nyitottabb államvezetés a határnyitás mellett döntött. 1989. november 9-én este egy tévedésnek köszönhetően – az illetékes elvtárs a sajtó kérdésére úgy válaszolt, az új szabályozás „azonnal, ebben a pillanatban” életbe lép – sokezres tömeg rohamozta meg az ellenőrző pontokat, egyesek pedig csákányokkal estek neki az addig elpusztíthatatlannak hitt falnak.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.

Mindennapi

Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel hívnak: milliókat bukhatsz miatta

Egyetlen telefonhívás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elveszítse az összes megtakarítását. A rendőrség közlése szerint egy sértett bankszámlájáról csaknem 47 millió forintot emeltek le, miközben egy magát banki kiberbiztonsági munkatársnak kiadó férfival beszélt telefonon.