Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Ha valaha vezetett az utad Bánffyhunyadon keresztül, minden bizonnyal feltűntek az építészeti szempontból meglehetősen tájidegen épületek a település egy szakaszán. Cigánypalotáknak is nevezik őket, s történetük nem csak külsejük okán érdekes, lakóik, illetve az építtetők is említést érdemelnek.
Bánffyhunyadot ma Huedinnek nevezik, s az elmúlt évtizedek során merőben átalakult a település külleme is. Mintegy 30-35 évvel ezelőtt a házak egy része egyre magasabbá és díszesebbé vált, különc kinézetet adva a településen keresztül vezető főút partvonalának.
A cigánypaloták városa, Bánffyhunyad
A román rendszerváltást követően új építészeti stílus honosodott meg az erdélyi Bánffyhunyadon: a bádogtetős palotaépítkezések időszakának kezdete a kilencvenes évek közepére tehető. A paloták nem csak a külcsínt tekintve különlegesek: olybá tűnik, mintha sosem készülnének el teljesen, s senki nem lakja a hatalmas házakat. Az építkezők ugyanis apró, ideiglenes viskókban húzzák meg magukat a hatalmas struktúrák közvetlen szomszédságában.
Egytől egyig a helyi cigánycsaládok tulajdonában állnak, s bár a megalomániát és gazdagságot szándékoznak prezentálni, lakóik mégis apró házakban nyomorognak a színes-pompás épületek mellett, ott várják, hogy elkészüljön életük fő műve, a minimum háromemeletes monstrumszerű palota. Építészeti analógiáját tekintve leginkább a kínai pagodák egy furcsa változatának tekinthetnénk őket, azonban az orosz ortodox művészettel is hasonlóságot mutatnak sokkupolás tetőzeteik. Küllemük egyértelmű rongyrázás. A homlokzaton vagy a teraszokon hatalmas szobrok is fel-feltűnnek, angyalok, kerubok, oroszlánok pihennek kissé megkopottan, szétszórtan. Érdekes módon egy-egy hasonló építmény Budapesten is fellelhető, Zuglóban is találunk pár hasonló palotát már.
A kis kastélyokat egyébként cifrapalota vagy cigánypalota néven ismerik, világszerte híressé tették a nekik otthont adó várost.
Bánffyhunyad Románia egyik legforgalmasabb, a Nagyváradot és Kolozsvárt is összekötő főútja mellett fekszik. A várost mintegy tízezren lakják, ez a történelmi magyar vidék, Kalotaszeg központja, de a magyar szó ma már egyre kevesebbszer csendül fel utcáin. A románok mellett a cigányok aránya is megnövekedett az elmúlt évtizedek során. Utóbbiak voltak azok, akik sajátos ízlésű épületeikkel az 1990-es évek elején elkezdték a településképet is megváltoztatni. Munkájukat tekintve rézművesek voltak javarészt, származásukat nézve pedig úgynevezett gábor cigányok.
A paloták sosem fognak teljesen elkészülni.
Ha önmagukban látnánk őket, egy-egy fényképen, azt hihetnénk, pazar pompa tárul szemünk elé az ajtón belépve, ez azonban a legtöbb esetben nem így van. Nincs pompás elitnegyed vagy amolyan helyi Rózsadomb Bánffyhunyadon, a díszes vakolat pedig csak kívülről mutat jól, a legtöbb ház belül még csupasz, s nem is várható, hogy lesz idő és pénz befejezni.
A településen már több mint száz palotára adtak ki építési engedélyt. A tervek persze legtöbbször nem egy, a képeken is látható, óriási házat engedélyeznek, a kivitelezés során születik valami egészen más, jóval nagyobb, sokszor statikailag is veszélyes épület, mint amire engedélyt kaptak. Elméletileg nem is engedhetnének ekkora építményeket, ám a hatóságok azon kívül, hogy szólnak az építtetőnek, nem tesznek mást. Az udvarok teljes felületét kitöltik, néhol alig méternyi a távolság a szomszédos épülethez képest, az egyértelműen tűzveszélyesen felhúzott házak azonban senkit nem zavarnak, sokuk évtizedek óta áll befejezetlenül.
Az enteriőrre keveseknek maradt pénze, ideje, néhol az ablakok is hiányoznak. Olybá tűnik, mintha a bánffyhunyadi cigánypaloták a gyors meggazdagodás és a tévútra jutott kapitalizmus nem is olyan apró szimbólumai lennének.
„A cigánypaloták között járva akár egy filmstúdió díszletei között is lehetnénk, annyira valószerűtlen az egész. A zavarunkat csak fokozza, hogy szinte csak jobb kormányos, angol és ír rendszámú autókba botlunk, és az is, hogy öt-hat éves gyerekekkel is simán el lehet csevegni angolul” – tudósított az Index Nagykép rovatában évekkel ezelőtt a környékről. Cikkükben egy-egy palota belsejébe is betekintést engednek, mely talán még inkább zavarba ejtővé teszi a maga cikornyás sterilitásával a paloták létjogosultságát.
Hiszen nem lakik bennük senki.
A bánffyhunyadi cigányok közül a legtöbben Írországban és Nagy-Britanniában dolgoznak, és a palotáikat is az ott keresett pénzből építik. Haza pedig csak nyáron járnak, év közben az otthonaik üresek, emiatt még nehezebb megérteni, miért van szükségük ilyen méretes épületekre, amelyek sok esetben el sem készülnek teljesen. Egy-egy ilyen palota akár több mint százezer euróba is kerülhet, sokak forrásai kiapadtak az évek során, így befejezésükre remény sincs.
Hagyományok a bánffyhunyadi cigányok körében
Ezek az emberek a kertben tákolt viskókban élnek, a paloták közvetlen szomszédságában. Van, akinek kulcsa sincs az őrzött házhoz, mert az egy rokon tulajdona. Egyfajta megalitikus tisztaszobák ezek, amikben csak ünnepekkor, évente egyszer-kétszer gyűlik össze a nagycsalád, hogy megmutathassák a társadalomban elfoglalt helyüket.
A bánffyhunyadi cigányok jelentős része úgynevezett gábor cigány. A kalaposoknak is nevezett népcsoport ma már igazi kuriózum, hagyománytisztelő öltözékükről könnyen felismerhetőek. A férfiak széles karimás, kemény kalapban járnak, az asszonyok számtalan alsószoknyája felett rakott, virágdíszes szoknya libben lépteik nyomán. A férfiak kackiás bajuszt viselnek, a nők hosszú fonatokba rendezik olykor térdig érő hajukat – a mai napig tartják ősi hagyományaikat.
Egyes források szerint a havasalföldi kelderás cigányok leszármazottai, melyet nyelvük is igazol, a mai napig féltve őrzik azt kultúrájuk részeként. Zömében egymás között házasodnak, népük történetét fél évezreddel ez előttről, egy Gábor Pici nevű ősüktől eredeztetik. A 20. század során leginkább rézművességgel, bádogossággal foglalkoztak – ez a különleges kupolájú palotáik küllemét is megmagyarázza.
Manapság leginkább kereskedelemmel, színesfémekkel foglalkoznak, Európa-szerte. Sokan a haszid zsidókhoz hasonlítják őket, hiszen minden rendszerváltozást átvészelve sikerült megőrizni szigorú szokásrendszerüket, melyet a külsőségekben is aktívan prezentálnak.
Állítólag a férfiviseletet, főként jellegzetes kalapjukat is a Maros környéki haszidoktól vették át. A legtöbben közülük adventisták.
A nők több rend ruhával bírnak, e viseleten kívül mást nem vesznek fel, és már gyermekkorukban elkezdik gyűjteni későbbi kelengyéjüket. Csak a gyász idején hordanak feketét, a mindennapokban szigorú szimbolika alapján viselik a ruhát, mely színe és mintája korukról, családi állapotukról is árulkodik. Fehéret csak vasárnaponként viselnek, a templomban a virágos blúzt egyszínűre cserélik, s kendőjüket is álluk alatt kötik meg tarkójuk helyett. A fiúk 15-17, míg a lányok sokszor már 13 éves korukban megházasodnak, gondosan – természetesen a család által – kiválasztott partnerük mellett élik le életüket. Hagyományaik meglehetősen zárt életre predesztinálják őket, akárcsak ők maguk palotáikat.
Ha a haszid zsidó nők élete is érdekel,ide kattintva elolvashatod, miként élnek manapság.
