Valamikor a második világháborúban az ausztrál haditengerészet riasztást kapott, hogy német tengeralattjárót észleltek a kontinens déli partjainál. Fel is szálltak a bombázók, és el is intézték a betolakodót – ám az valószínűleg egy ártatlan bálna lehetett.
A Long Island-i történetről sokan gondolják, hogy csak legenda, ám kutatások szerint azért valami igazságmagja lehet a sztorinak. Az egyik helyi lakos emlékei szerint sokszor játszottak társaival gyerekkorukban egy tengerparton heverő bálnaállkapcson. „Amikor tábortüzet raktunk a homokban, volt, hogy bálnacsigolyára ültünk. Persze akkor még nem tudtuk, mi ez, és honnan került ide” – emlékszik vissza gyerekkorára Malcolm Morgan. A tengeralattjáró és a bálna történetét Malcolm csak évekkel később hallotta először, és sokáig nem hitt benne.
Újságcikkek támasztják alá
Nemrég azonban előkerültek olyan régi újságcikkek, amelyek alátámasztják a történetet. A Wagga Daily Advertiser nevű újság 1945 márciusában egy rövidhírben arról írt, hogy
a légierő megvizsgált egy bálnatetemet, amelyet egyértelműen bombatalálat ért.
A Braidwood Review and District Advocate ugyanennek az évnek az áprilisában a lebombázott bálna méretéről közölt cikket, amely szerint egy autó is könnyedén befért volna az állkapcsába.
Titkos jelentés a bálnák és tengeralattjárók kapcsolatáról
Bizonyos jelek arra utalnak, hogy nem egyszeri probléma volt, hogy tengeralattjárónak néztek egy bálnát. Az 1940-es években az ausztráliai haditengerészet tengeralattjáró-elhárító osztályán született egy titkosított jelentés, amely a többi között arról is tartalmazott egy fejezetet, hogy akkoriban többször is tengeralattjárónak néztek bálnákat. A mai szemmel nézve igen szórakoztató dokumentum felhívja a figyelmet, hogy összetéveszthetőség szempontjából a legkritikusabb az a pillanat, amikor a bálna már feljött a felszínre és kifújta a levegőt. Az ezt követő másodpercekben – a közönséges barázdásbálna esetében ez például tipikusan 3-6 másodperc, átlagosan 25 másodpercenként ismétlődve –
a nyugodtan a víz felszínén úszó bálnának a vízből kiálló háta téveszthető össze legkönnyebben egy „U-boat”-tal.
A titkos jelentés, amelyet bálnák hátáról és uszonyairól készített illusztrációk tesznek tökéletessé, ugyanakkor azt is megjegyzi, hogy segíthet a különbségtételben, hogy míg egy tengeralattjáró jelentős turbulenciát okoz a víz felszínén, a bálnáktól a legritkább esetekben habosodik csak fel a víz. Ráadásul a bálnák felbukkanását általában nem kísérik a tengeralattjárók esetében jellemző olajos foltok a tenger felszínén, hiszen a hatalmas tengeri emlősöknek a csontjaiban és a faggyújában található az olaj, és még komoly sérülés esetén sem kerülhet ebből annyi a felszínre, hogy okot adjon a tévedésre.
A Disznódelfin-csata
Nem az ausztrál haditengerészet az egyetlen katonai egység, amely tengeri állatokat mészárolt le, mert ellenségnek nézte őket. A Falkland-szigeteki háború során például a HMS Brilliant névre keresztelt brit tengeralattjáró-elhárító fregatt 1982-ben torpedótámadást indított egy csoport bálna ellen. Egy matróz naplója szerint a szonáron érzékeltek egy gyenge jelet, és azt gondolták, tengeralattjárók okozzák. Két torpedót lőttek ki, amelyeknek két bálna esett áldozatul. Ezután még a hajó helikopterét is felküldték a levegőbe, és a jármű egy harmadik bálnával is végzett.
Hasonló baklövést követett el a brazíliai haditengerészet az első világháborúban. A Bahia nevű cirkáló Gibraltár körzetében járőrözött, amikor figyelmeztették, hogy legyen résen: a környéken német tengeralattjárókat láttak. A feszültséget csak fokozta, hogy nem sokkal korábban itt süllyesztették el a britek egyik nehézpáncélos hadihajóját, a HMS Britanniát. Így történhetett, hogy
amikor az őrszem azt jelentette, hogy periszkópot lát a víz felszínén, a Bahia legénysége vakon lövöldözni kezdett.
Tengeralattjárót nem találtak el, ám lemészároltak egy raj disznódelfint. Az eseményt később úgy is nevezték, mint a Disznódelfin-csata.
Veszélyes lehet a szonár
A hadihajók és tengeralattjárók nem csak az ilyen bakik miatt jelenthetnek veszélyt a bálnákra és egyéb tengeri emlősökre. Noha az nagyon ritka, bár nem példa nélküli, hogy bálnák és tengeralattjárók összeütközzenek – a legutóbbi ilyen eset 2009-ben történt, és a bálna halálával végződött –, kutatások szerint a szonárt vagy hangradart kifejezetten rosszul viselik a tengeri emlősök. A brit haditengerészet 2007-es kutatása szerint a szonár hatására megváltozik a bálnák viselkedése, kevesebbet esznek, és „énekelnek”. Az amerikai tengerészet egy 2000. március 15-i esetet elemzett, amikor egy tengeri hadgyakorlat idején 17 csőröscetet találtak a partra sodródva, néhányuknak vér szivárgott a fülnyílásából. A haditengerészet a tetemekből gyűjtött minták elemzése során arra jutott, hogy több faktor is szerepet játszhatott az állatok elpusztulásában, és ezek között szerepelt az is, hogy a hangradartól a csőröscetek összezavarodtak, elveszítették tájékozódási képességüket, és így kötöttek ki a parton.
Ha érdekel, melyik szigetet bombázták rengeteget a második világháborúban, kattints ide!
