A hónap végén startol az állami pályázati program Romániában, amellyel az új autók vásárlását támogatják.
Szeptember 30-tól igényelhetnek a magánszemélyek állami támogatást új gépkocsi vásárlásához a roncsautóprogram keretében, jelentette be csütörtökön a román Környezetvédelmi Alap (AFM).
Ennyi állami támogatás kaphatnak az új autót vásárlók
Az idei autóvásárlási programban 80 millió lejt különítettek el a belső égésű motorral szerelt hagyományos és hibrid autók, valamint motorkerékpárok támogatására. További 120 millió lej állami hozzájárulást osztanak szét a plugin-in hibrid, az elektromos és hidrogén-üzemanyagcellás autók, továbbá az elektromos motorok vásárlói között – részletezi a Krónika.

![]()
A roncsautóprogram keretösszege összesen 200 millió lej, ami körülbelül 15,3 milliárd forintnak felel meg.
A program útmutatója meghatározza azt is, hogy egy-egy jármű vásárlásánál mekkora lehet a támogatás összege.
Az elektromos, illetve hidrogéncellás új autók beszerzéséhez nyújtott segítség 18 500 lej (1,4 millió forint), ami csupán a fele a korábban biztosított összegnek.
Plug-in hibrid autóknál és elektromos motoroknál 15 ezer lej (1,15 millió forint) a hozzájárulás. A hibridautókat 12 ezer lejjel (920 ezer forint), a belső égésű gépjárműveket 10 ezer lejjel (766 ezer forint) támogatja az állam.
Az autóvásárlók az AFM honlapján elérhető alkalmazás segítségével pályázhatnak 2025. november 25-ig vagy a rendelkezésre álló keret kimerüléséig.
























