Nikol, Timi és Liz. Három fiatal magyar nő, akik különböző úton kerültek a bolygó átellenes oldalán lévő szigetországba. A kontinensnyi Ausztrália eltérő vidékeinek más és más körülményei között alakították ki életüket, de sok tapasztalatuk hasonló. Egy biztosan kiderül történeteik második részéből: Ausztrália egy nyitott, befogadó szellemű ország, laza ausztrálokkal, akik között jó bevándorlónak lenni.
A lakosság nagy része maga is bevándorló, a nagy tisztelettel kezelt, de perifériára szorult, aboriginal lakosság abszolút kisebbségét leszámítva. Így a félig görög, félig magyar gyökerekkel rendelkező Nikol, ciprusi–ausztrál férjével, Timi angol párjával, és a félig etióp, félig magyar származású Liz, indiai–ausztrál élettársával mind könnyen megtalálták saját útjukat a hatalmas ország változatos kulturális és földrajzi terepén.
Lazaság, avagy a „no worries” mentalitás
Ami mindhármuknak szembetűnő volt már az elején, az az ausztrálok laza, nyitott, barátságos hozzáállása.
Timi, aki 10 éve él Ausztráliában, így emlékszik első benyomásaira: „Eleinte nagyon furcsálltam, hogy itt mindenki rögtön beszélgetést kezdeményez, ilyenkor mindig szorosabbra fogtam a táskámat, gyanúsan néztem az illetőre.
Aztán rájöttem, itt tényleg mindenki nyitott, közvetlen és barátságos. A lakosság nagyon befogadó, amiért tudatosan tesznek politikai, oktatási szinten is.
A hároméves kislányom óvodai programjába is be van illesztve a Harmony Day, amikor a kulturális különbözőségeinket ünnepeljük, ilyenkor minden kisgyereket megkérnek, hogy mutassa be valamilyen jellegzetes viseletét, ételét, szokását. De megemlékeznek a kínai újév, az indiai Diwali, vagy az ír Szent Patrik-napról, és megünneplik a Mardi Gras-t, ami az itteni Pride.” Timi hozzáteszi, Ausztrália egyre nagyobb hangsúlyt fektet a nemi egyenlőség biztosítására, sok női szereplője van a politikai életnek is.
Ugyanakkor a lazaság az öltözködésben is jelen van: mindenki nagyon kényelmesen öltözik, a póló, rövidnadrág, sportcipő, de sokszor inkább a strandpapucs szinte nemzeti viselet. Csak a belvárosi üzleti negyedekben vagy lóversenykor öltöznek ki az emberek.
Az otthon természetesnek számító havi fodrász, kozmetikus, manikűr-pedikűr itt luxusnak számít, az árak helyi viszonylatban is magasak.
Timi azt is elmeséli, hogy magas sarkú cipőit és tiptop kiskosztümjeit hamar elnyelte a szekrény mélye érkezés után, amikor felmérte, mi is a módi. Azt mondja, a vendégvárás is hasonlóképpen laza: itt, amikor vacsorára hívnak ismerősök, előkerül a híres ausztrál BBQ, a vendégek pedig hoznak magukkal egy „tálat”, salátát, köretet, desszertet és az innivalójukat.
Ami fontos, és ami nem
Ez a kissé „nemtörődöm” mentalitás az élet más területein is jelen van, és nem mindig annyira pozitív: megnehezíti például az ügyintézést.
„Az idő nem nyomasztja az itteni munkaerőt, az biztos” – summázza tapasztalatait Timi.
Úgy ismerte meg az ausztrálokat, mint akiket nem túlságosan izgat, mi zajlik a világ túloldalán általában. A footy (az ausztrál foci), és a sportesemények óriási média- és közfigyelmet kapnak, előrébb vannak a hírműsorokban, mint a világpolitika. Ez egyfajta „amiről nem tudunk, az nem fáj” ausztrál központú világszemlélet.
Ezzel összecseng Liz új-zélandi és ausztráliai benyomása is, aki úgy tapasztalta, elég, ha kontinenst említ származását tekintve, főleg, ha Európáról van szó. Abból a messzeségből sokak számára a jó pár európai, kisebb nemzet igencsak összemosódik.
Bevándorlónak lenni jó, de nem könnyű azzá válni
Az ausztrál letelepedési engedély megszerzése nehéz és drága mulatság. Ahogy Nikol, úgy Timi története is igazi zöldkártyasztori: 6 hónapot kellett várnia a vízumra, majd 4 év ideiglenes és állandó lakossági vízum után 2017-ben lett ausztrál állampolgár. Férje, hiányszakmájának köszönhetően, munkavízumot kapott, de Timinek éveken át fotókkal, nyilatkozatokkal kellett bizonyítania, hogy nem „vízumházasságot” kötött, hanem valóban őszinte a kapcsolatuk. Hasonló dokumentációt Nikoléknak is kellett prezentálniuk, mire eljutottak a mai állampolgárságig.
Ha viszont ez már megvan, onnantól nemcsak bevándorlónak, de munkavállalónak is jó ott lenni.
Timi szerint Ausztráliában van a világon a legtöbb munkaszüneti nap. Melbourne-ben a szombati nagy focidöntő előtti péntek már munkaszüneti nap, csakúgy mint a lóverseny (Melbourne Cup), és a Royal Show (nagyvásár) napja. Ha egy nemzeti ünnep hétvégére esik, akkor az azt követő hétfő, evidens módon, munkaszüneti nappá lesz nyilvánítva, hiszen az nem lenne igazságos, hogy bárki lemaradjon akár egy szabadnapról is.
Nikolt is meglepte néhány dolog, ami mára már természetes számára:
- A vezetés az ellenkező oldalon ugyan nem lepte meg, de az első körforgalmak a volán mögött okoztak némi fejtörést.
- Szereti, hogy a tömegközlekedésről mindenki úgy száll le, hogy megköszöni az utat a vezetőnek.
- Állami óvoda nincs, de az állam a magánovi 2/3 részét fizeti. Két gyerekre a családokra jutó havi díj így is borsos, ezért a pénzért viszont parádés körülmények között tudhatja a szülő a gyerekét.
- Az 1-es számot kézzel csak egy vonalként írják, ha „vitorlát” is rajzolsz neki, azonnal tudják, európai vagy.
- A friss kenyér nem kötelező eleme a közértek polcainak, a csomagolt kenyérszeleteket otthon mindenki a fagyasztóból rögtön a pirítóba teszi fogyasztás előtt, és kész. Frissen sült, ropogós kenyeret inkább csak speciális pékségek árulnak itt-ott.
- A menüben gyakori a rántott krokodil, a vadhús pedig nem nyúl, vagy őz, hanem kenguru.
- Már jól tudja, ha az ember egy kígyót lát, nem lepődik meg, irányt változtat, vagy kígyófogó szakértőt hív, mivel védett állat.
Néha előmászik egy-egy tenyér nagyságú pók, de meg lehet szokni, ahogy Nikollal is történt: „A párom mesélte, hogy tinédzserként egyszer arra ébredt, egy kígyó lassan az egyik lábáról a másikra siklott a takaró alatt, félelmében a testvére ágyara ugrott, az egész házat felsikítozva. Ezután én itt 6 évig minden este lehajoltam benézni az ágy alá, nehogy egy kígyó lapuljon ott, erről csak akkor szoktam le, amikor 8 hónapos terhesen már nem hajolgattam olyan egyszerűen.”
Sorozatunk folytatódik, az előző részeket elolvashatod itt: Magyar nőként Brazíliában, Magyar nőként Párizsban és Provence-ban, Magyar nőként Ausztráliában I. rész
