Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Ezerszer hallott történetek és tényként ismert dolgok, melyekről azt hinnéd, a valóságon alapulnak, pedig többnyire a fantázia szüleményei. Lerántjuk a leplet a történelem legismertebb tévhiteiről.
Attilát, a hunok rettegett fejedelmét hármas koporsóba – egy arany-, egy ezüst- és egy vaskoporsóba – temették valahol a Tisza-vidékén, ahol a folyó kettéágazott: az egyik ágat elzárták, majd a temetést követően visszaterelték, így a sírt hatalmas víztömeggel fedték be. A szertartás minden szemtanúját kivégezték, hogy még véletlenül se derülhessen ki, hol található Isten ostorának végső nyughelye. De vajon mennyi igaz a híres történetből, Attila tényleg három, egymást fedő koporsóban fekszik valahol hazánkban?
Hármas szemfedő vagy három, fémből készült veret?
A 453-ban, valószínűleg a Tiszántúlon elhunyt Attila halálának körülményei sem egészen tisztázottak: a legismertebb verzió szerint a hun fejedelem a nászéjszakáján orrvérzést kapott, majd részeg kábulatában belefulladt a saját vérébe, mások úgy vélik, nyelőcsővisszér-betegség következtében kialakult belső vérzés végezhetett vele, míg a legvadabb teória azt tartja, hogy germán felesége, Krimhilda mérgezte meg.
Bármi is legyen az igazság, a rettegett hadvezér temetésének körülményeit Jordanes VI. századi osztrogót történetíró örökítette meg A gótok eredetéről és tetteiről című krónikájában: tőle származik a hármasság, a folyómeder és a szertartáson jelen lévők lemészárlásának motívuma, azonban egyik sem úgy jelenik meg az elbeszélésben, ahogyan a későbbi korok (félre)értelmezték őket. Jordanes szerint Attilát három – arany, ezüst és vas – szemfedővel helyezték örök nyugalomra, koporsókról szó sincsen, és folyómeder helyett sírhalom szerepel; az elterelt folyó motívuma ugyan megjelenik a krónikában, de nem Attila, hanem egy másik uralkodó, Alarik vizigót király temetése kapcsán említi a szerző.
A történészek ugyanakkor kételkednek benne, hogy a gót uralkodót csakugyan így temették el, a híres személyiségek és kincseik folyóba temetése ugyanis számos ókori forrásban megjelenő vándormotívum, inkább meseszerű elem, mintsem ténylegesen ismert szokás. A szemtanúk halomra gyilkolása – nehogy bárki megtalálhassa a sírt és az abban rejlő kincseket – Alarik és Attila temetése kapcsán is megjelenik a krónikában.
Jókai és Gárdonyi felelősek a legenda elterjedéséért
Németh György történész szerint a hunok egyáltalán nem temetkeztek hármas koporsóba, és fémkoporsókat sem használtak, a mongol hagyomány szerint fakoporsóban hantolták el halottaikat, így valószínűsíthető, hogy Attila földi maradványait is fából készült koporsóban helyezték a földbe, melynek esetleg a veretei voltak három különféle fémből. A temetést végző szolgák megölésével kapcsolatban semmi biztosat nem tudhatunk, hasonló eljárás azonban létezett az ókori Kínában, a hunok pedig jól ismerték a kínaiak szokásait.
A ma ismert legenda valójában csak a 19. században, a népnemzeti mozgalmak felfutásakor és a nemzeti identitás keresésének időszakában vált ismertté és népszerűvé – írja Hahner Péter történész –, többek között Jókai Mór A magyar nemzet története regényes rajzokban című, 1854-es művének köszönhetően. Jókai tényként kezeli a hármas koporsós, Tisza medrébe történt temetést és a szolgák lemészárlását, és Gárdonyi Géza fél évszázaddal később, 1902-ben megjelent regénye, A láthatatlan ember is így mutatja be a hun fejedelem utolsó földi útját – ezek és más hasonló művek népszerűségének tudható be, hogy még ma is sokan kételkedés nélkül elhiszik a mendemondát.
Ha tisztázni szeretnél egyéb történelmi tévhiteket, kövesd sorozatunkat, amelyben jól ismert, de nem feltétlenül igaz történeteknek járunk utána.
