A sérült atomreaktorba küldtek robotokat, furcsa dolgokat láttak

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mini drónokat és kígyószerű robotokat küldtek a fukusimai atomreaktor romjai közé, ezek pedig igazán fura fotókat készítettek.

A legtöbb robot nem is tért vissza a felfedezőútról a fukusimai atomerőmű reaktorának mélyéből. Ahogyan a képeken is látszik, a 13 évvel ezelőtti súlyos katasztrófa utáni kockázatmentesítésre még mindig várni kell

A Tokyo Electric Power Company Holdings (TEPCO), az erőművet egykori üzemeltetője 2024 márciusában végezte el az erőmű I. blokkjának legutóbbi belső vizsgálatát.

Robotot küldtek a sérült atomreaktorba
Fotó: Taro Hama e-kamakura / Getty Images Hungary

Ez volt a 2011. március 11-én bekövetkezett katasztrófa epicentruma. Akkor egy erős földrengés, majd az ezt követő szökőár elárasztotta a tartalék generátorokat, és csökkentette azoknak a szivattyúknak a teljesítményét, amelyek folyamatosan hűtővízzel látták el a reaktormagot. Az emiatt kialakuló intenzív hőképződés megolvasztotta a reaktormagot, ami veszélyes mennyiségű sugárzást bocsátott ki a környezetbe.

Ezeket a károkat a mai napig próbálják helyrehozni. A terület megtisztítására törekvő legutóbbi lépés során a TEPCO robotszondákat küldött a reaktor belsejébe, melyeknek az volt a feladata, hogy megvizsgálják a zónát és az abban található veszélyes maradványokat. 

Idézőjel ikon

Céljuk, hogy megismerjék a kiégett fűtőelemek állapotát, és megkönnyítsék azok eltávolítását.

Az I. blokk mélyén a robotok a reaktor falairól lelógó, jégcsapszerű képződményekről és csomókban összeállt tárgyakról készítettek képeket. Ezek a szokatlan alakzatok valószínűleg a rendkívüli meleg során megolvadt, majd később lehűlve megszilárdult alkatrészekből és fűtőelemekből alakultak ki. 

Mini drónok és robotok vizsgálták az reaktort
Fotó: TEPCO

Becslések szerint a három tönkrement reaktor összesen 880 tonna fűtőelemet tartalmaz, amelyet a TEPCO mind el kíván távolítani. A munkálatok már haladnak, 2023-ban megvalósították egy vitatott tervükeet:

a fukusimai atomkatasztrófából származó tisztított vizet a Csendes-óceánba engedték.

Jégcsapszerű képződmények látszanak a képeken
Fotó: TEPCO

Nem minden kezdeményezést sikerül ugyanakkor véghez vinniük. 2017-ben Fukusima romjait „robottemetőnek” nevezték el, mivel számos robot veszett oda a reaktorban.

Kamerák vizsgálják a romokat
Fotó: TEPCO

A TEPCO szerint az erőmű teljes leállításához „30-40 évre lesz szükség”, de a kritikusok szerint ez naivan optimista elgondolás.

Kovács Eszter
Kovács Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.