Mit gondolt Arisztotelész a boldog élet titkának? És vajon még ma is érvényes lehet a tanítása?
Mi vezet a boldogsághoz? Az élet egyik legnagyobb kérdése, amelyre limitált időnk van megtalálni a választ. Éppen ezért érdemes lehet meghallgatnunk, mit tanácsolnak ennek elérésére azok, akikre a leginkább felnézünk. És miért ne fordulhatnánk pont történelmünk egyik legzseniálisabb és legismertebb filozófusához útmutatásért? Ezt tartotta Arisztotelész a jól leélt élet titkának.
Arisztotelész és a boldog élet
Az ókori gondolkodókba is szorult annyi ész, mint korunk zsenijeibe. A sztoikusok a szorongás kezelésére is tudtak választ adni, Arisztotelész pedig szinte minden témára képes volt valamilyen érdekes fejtegetésbe bonyolódni, legyen szó a barátságról vagy az államformákról. Így hát inkább az lett volna furcsa, ha szó nélkül képes lett volna elmenni az örök sláger „hogyan érdemes élni” kérdése mellett.
A Nikomakhoszi etikában Arisztotelész arra jutott, hogy mindenki arra törekszik, hogy jó életet élhessen, ezt pedig egy etikai rendszer segítségével látta megvalósíthatónak. Úgy gondolta, a jó élet kulcsa az, hogy valaki kiteljesedjen és szárnyaljon, amihez az erényes élet vezet. Akkor érte el valaki ezt az áhított állapotot, ha gondolkodás nélkül képessé vált a helyes döntést meghozni minden esetben. Az önfejlesztés gondolata napjainkban ismét virágkorát éli, tehát érdemes lehet megfontolni, milyen tanácsokkal rukkolt elő az ókor egyik filozófus csillaga.
Mi kell a jó élethez Arisztotelész szerint?
Arisztotelész 11 erény elsajátításában látta a jó élet titkát. Érdemes megjegyezni, hogy felső osztálybeli görög férfiakra szabta listáját, akik jó nevelésben és annál is több szerencsében részesülhettek az életben. Ez azt jelenti, hogy egy-két erény nem mindenki számára könnyen elérhető, azonban többségük a mai napig releváns, hiszen Arisztotelész alapvetően mindenki számára megélt helyzetek kezelésére akarta alkalmazni az erénygyűjteményét.
Mivel az etikát inkább művészetként, mint tudományként értelmezte, így meghatározásai szándékosan tágan értelmezhetőek, ami ezenfelül azt a célt is szolgálja, hogy a tanoncoknak önállóan kelljen megdolgozniuk elsajátításukért. Logikusan hangzik, ha belegondolunk, hogy a végső célja az volt, hogy gondolkodás nélkül helyesen legyenek képesek dönteni tanítványai minden esetben: a bemagolt szabályrendszer nem válhat őszinte részévé legbelsőbb lényüknek.
A 11 erényt az aranymetszés elvén értelmezte. Mind a túlzásba eső habzsolást, mind az önmegtartóztatást elítélte. A „fake it ‘till you make it”, azaz a „tettesd, amíg azzá nem válsz, ami lenni szeretnél” elvét vallotta: úgy gondolta, hogy ha valaki például bátrabb szeretne lenni, akkor először gyakorolnia kell a bátorságot, amíg végül beépül személyiségébe, és természetesen jön már számára a bátorság. Ezekkel az erényekkel rendelkezett Arisztotelész szerint egy erényes, tehát kiteljesedett ember:
- Bátorság. A vakmerő és a gyáva ember között van. Fel tudja mérni a veszélyeket, mégis belevág a dolgokba.
- Mértékletesség az élvezetek terén. A túlzásba vitt élvezet és az érzéketlenség között egyensúlyoz: se nem issza le magát a sárga földig, se nem marad absztinens, hanem ismeri a határait, és a szerint fogyaszt alkoholt.
- Nagyvonalúság. Az adakozás erényét teszi józan határok közé. Elítéli a zsugoriságot, de azt is, amikor valaki többet ad annál, mint amit valóban meg tud fizetni.
- Nagyszerűség. A fösvénység és a közönségesség között helyezkedik el: se az aszkézist, se a hivalkodást nem pártolja.
- Nemesszívűség. A büszkeségnek ad egészséges teret ezzel Arisztotelész: a nagyzolás és a saját érdemek elhessegetése között érdemes állást foglalni. Tudd az értékedet, és törekedj a nagyszerűségre.
- Türelmesség. Lényege a megfelelő önkontroll: senkinek sem szabad dühöngenie, de az sem helyes, ha valaki akkor sem lesz mérges, amikor kellene.
- Őszinteség. Az igazmondást a folytonos hazudozás és a tapintatlanság vagy hencegés közé helyezi.
- Szellemesség. A jó humorérzék erény, ezt senki sem tagadhatja, de ahogyan Arisztotelész, úgy senki más sem szereti, ha valaki túlzásba viszi a viccet a bohóckodás vagy a bunkóság posványába.
- Barátságosság. Még ha nem is tűnik morális erénynek, Arisztotelész nagyra értékelte a barátságokat. Elítélte azokat is, akik senkivel sem voltak hajlandóak barátkozni, és azokat is, akik túlságosan barátságosak voltak túlságosan sok emberhez is.
- Szégyenérzet. A túlzott szégyenlősség és a szégyentelenség közöttre pozicionálja ezt az értéket. Az a személy, akinek megfelelő mennyiségű szégyenérzete van, megérti, ha társadalmi vagy erkölcsi hibát követett el, de nem lesz túlságosan félénk ahhoz, hogy ne kockáztassa meg azokat.
- Igazságosság. Lényege, hogy tisztességesen bánjunk másokkal. Az önzés és a túlzott önzetlenség között van félúton.
Ha belegondolunk saját életünk helyzeteibe, talán mi is ugyanarra a következtetésre juthatunk, mint Arisztotelész: hogy a mértékletesség minden esetben hasznosabb, mint a túlzásba esés, legyen szó az önsanyargatás vagy a dőzsölés végletéről. Lehetséges, hogy érdemes Arisztotelész eudaimóniájának elvét követnünk, hogy ki tudjunk teljesedni az életben, és jó életet élhessünk.
