Életeket mentenek a halott Anne Heche szervei: a színésznő szervdonor lett

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az 53 éves amerikai színésznő súlyos autóbalesetét követően halt meg, de még napokig tartották életben a gépek csak azért, hogy szervei mások életét menthessék meg. Anne Heche halála a színésznő tragikus élettörténete mellett arra is felhívta a figyelmet, hogy milyen fontos a szervadományozás.

Szokatlanul nagy sebességgel száguldva csapódott be egy házba Anne Heche autójával: a Mini Cooperből a tűzoltóknak kellett kivágnia a színésznőt, aki ekkor nemcsak eszméleténél volt, de még válaszolt is kérdésekre. A kórházba szállítást követően azonban kómába esett: anoxikus agysérülést szenvedett el, habár az első hírek még stabil állapotról szóltak, tévesen.

Anne Heche halála után még utoljára jót tett

A baleset következményeként egy kétszintes ház vált lakhatatlanná. Heche vérében a híradások szerint drogot is találhattak – további vizsgálatokat is végeztek annak érdekében, hogy megállapíthassák, nem a kórházi kezelése közben neki beadott szereket érzékelte-e a vérteszt. A személye ellen folytatott eljárást ugyanakkor halálával egy időben megszüntették.

A baleset augusztus 5-én következett be – három nap múlva már kómában volt a színésznő, egy hét elteltével pedig agyhalottnak nyilvánították. A következő napokban már csak azért működtek az őt életben tartó gépek, hogy szerveinek adományozásáról dönthessenek az orvosok, majd amikor megtalálták a megfelelő recipienseket, Heche békésen halt meg. Azt, hogy hány ember kapja majd meg szerveit, vagy hogy mely szervek adományozása vált lehetségessé, a család nem közölte.

Halála több embernek is hosszabb életre adott lehetőséget
Fotó: Chris Weeks / Getty Images Hungary

Így működik itthon a szervátültetés

Amerikában a szervadományozás előzetes beleegyező nyilatkozattal történhet: annak érdekében, hogy valaki halála után szervdonor lehessen, saját államában kell feliratkoznia a potenciális donorok listájára. Magyarországon ettől eltérő rendszer működik: ahogyan arról a szervdonációt koordináló Országos Vérellátó Szolgálat honlapja tájékoztat, tiltakozó nyilatkozat tételére van lehetőség abban az esetben, ha valaki kifejezetten nem akarja, hogy szerveit felhasználják halálát követően.

Ez a feltételezett beleegyezés elve: amennyiben valaki nem tiltakozott, a hatóság és az egészségügyi intézmény azt feltételezheti, hogy akaratával egybevág az, hogy szerveivel életet mentsenek.

Amennyiben valakinek a szerveit felhasználásra alkalmasnak ítélik, hozzátartozóit tájékoztatják arról, hogy nem találtak nála tiltakozó nyilatkozatot, ilyen az elektronikus nyilvántartásokban sem szerepel, valamint azt is tudatják a családdal, hogy milyen szerveket vagy szöveteket távolítottak el testéből. Mielőtt mindez megtörténne, az agyhalott beteg hozzátartozóival az orvosok beszélnek a lehetőségekről.

Mindebből következik, hogy szervdonorkártya nem létezik hazánkban, ugyanakkor, ha valaki azt szeretné, hogy szerveit használják fel esetleges halála esetén, az beszélgessen családtagjaival arról, hogy ez kifejezett szándéka, így aztán nem alakulhat ki olyan félreértés, miszerint valaki családja úgy gondolja, helyette kell ebben döntenie, adott esetben meg kell próbálnia megakadályozni a szervfelhasználást.

Élő donorral is lehetséges

Kevesen tudják, de lehetőség van élő szervdonoros transzplantációra is – ezért pénzt nem kaphat a donor, aki egyenes ágbeli rokon vagy annak testévre, illetve testvér vagy annak egyenes ágbeli rokona lehet. Ilyen típusú transzplantáció csak hasi szerveknél, azaz vese, hasnyálmirigy és máj esetén történhet. Az egyik vesét, a máj egyik lebenyét, illetve a hasnyálmirigy egyik lebenyét ültetik át ilyenkor.

Itthon vese és máj élő donoros beültetésére van lehetőség, gyakoribb a vese transzplantációja, amelyet nagy sikerességgel végeznek hazánkban.

Ha a donor és recipiens nem rokonok, akkor abban az esetben külön mérlegelést követően létrejöhet a szervadományozás, ha a bizottság meggyőződik a szoros érzelmi kapcsolatról, mely kizárja, hogy anyagi ellenszolgáltatásért cserébe történne az adományozás.

A színésznő öröksége

Anne Heche és Ellen DeGeneres ikonikus pár voltak
Fotó: Jeff Kravitz / Getty Images Hungary

Anne Heche tragikus halála a sajtóhírekben is kiemelt szervadományozás révén felhívhatja az amerikaiak figyelmét arra, hogy fontos lehet a beleegyező nyilatkozatok kitöltése – ugyanakkor rámutat arra is, milyen sebeket okozhatott a színésznőnek az, ahogyan élete és karrierje alakult. A színésznő néhány éve arról nyilatkozott, a cancel culture első áldozata lett, miután felvállalta Ellen DeGeneresszel való szerelmi viszonyát. A kapcsolat csak három évig tartott, viszont Heche előtt egyértelműen sok kapu zárult be annak felvállalása miatt. A színésznő úgy nyilatkozott, ezzel együtt is örül, hogy megtette a lépést, mivel azzal előrevitte az azonos nemű kapcsolatok felvállalásának ügyét.

Heche életének nem ez volt az egyetlen traumatikus pontja: négy testvére közül hárman haltak meg, és azt állította, hogy az apja csecsemőkorától kezdve molesztálta, emiatt egy időre meg is szakadt kapcsolata családjával.

Állítása szerint évtizedeken át egy maga teremtette álomvilágba menekült, ahol Celestia, saját alteregója révén tudott megszabadulni mindattól a rossztól, amit családja jelentett számára.

A mások testében életet jelentő szervek mellett az a nyíltság jelenti Heche valódi örökségét, amellyel mentális küzdelmeiről, megtalált szexualitásáról beszélt.

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ez a kastély ihlette Shakespeare Hamletjének ikonikus helyszínét: ma már a világörökség része

William Shakespeare leghíresebb drámájának, a Hamletnek baljós és intrikákkal teli helyszíne, Elsinore vára nem a képzelet szüleménye. A dániai Helsingør partjainál fekvő, ma már UNESCO világörökségi védelmet élvező Kronborg-kastély ihlette a darabot. A monumentális reneszánsz erődítmény egykor Európa egyik leggazdagabb és legfélelmetesebb helye volt, amely a tengerszoroson átmenő hajók megvámolásából gazdagodott meg. De hogyan jutott el a dán luxusvár híre a Londonban alkotó Shakespeare-hez, és milyen sötét titkokat rejtenek a kazamatái a mai napig?

Önidő

Három világ ér össze ezen a szlovén tengerparton: Portorožtól egy karnyújtásnyira az olasz és a horvát határ

Ha lehet azt mondani egy országra, hogy ezer arca van, akkor Szlovéniára ez hatványozottan igaz. Egészen különleges, hogy az alig több mint 20 ezer négyzetkilométeres államban néhány órás autóúton belül találkozhatunk alpesi csúcsokkal, smaragdzöld folyókkal, mesebeli tavakkal, barlangrendszerekkel és mediterrán tengerparttal is. Utóbbi ugyan mindössze 46 kilométer hosszú, ám annál változatosabb és hangulatosabb, miután történelmi kisvárosok, elegáns üdülővárosok, sólepárlók és festői öblök váltják egymást. Ennek az Adria mentén húzódó partszakasznak az egyik legismertebb gyöngyszeme Portorož is.

Édes otthon

Milliókat bukhat, aki így hirdeti meg az ingatlanát – figyelmeztet az ingatlanszakértő

Az ingatlaneladás egyszerű – gondolják sokan. Felkerül néhány fotó a hirdetési oldalra, megjelennek az érdeklődők, majd jön a tökéletes vevő. A valóságban azonban rengeteg apróságon elcsúszhat az üzlet. Elég egy rosszul belőtt ár, egy gyenge hirdetés, egy későn kiderülő rejtett hiba, de az is előfordulhat, hogy maga a tulajdonos mutatja be rosszul a saját otthonát.

Mindennapi

Nem jött be a rafinált trükk: a magyar influenszerekre milliós bírságot várhat

Két ismert, a közösségi médiában nagy követőtáborral rendelkező magyar tartalomkészítőt ellenőrzött a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A NAV szerint a videómegosztó és közösségi platformokon szerzett bevételeik után nem teljesítették adózási kötelezettségeiket, sőt a pénzek egy részét nem saját számlájukra, hanem kiskorú gyermekeik bankszámlájára irányították.

Testem

Megoldást találtak a rák legkínzóbb tünetére: forradalmi eljárást alkalmaznak a Semmelweis Egyetemen

A daganatos megbetegedésekkel járó, sokszor elviselhetetlen fájdalom drámai módon csökkenthető, sőt akár teljesen meg is szüntethető a Semmelweis Egyetem legújabb programjának köszönhetően. Az Országos Onkológiai Intézettel közösen indított, forradalmi intervenciós eljárás során precíz képalkotó eszközök segítségével, tűszúrással „kapcsolják ki” a fájdalmat közvetítő idegpályákat. A fagyasztásos, hőkezeléses vagy kémiai roncsolásos technológia ráadásul csökkenti a betegek gyógyszerterhelését is.

Önidő

7 pofonegyszerű trükk: erőfeszítés nélkül étkezhetsz egészségesebben

Az egészséges táplálkozás és a megfelelő mennyiségű étel elfogyasztásának szabályait nem mindig könnyű betartani, hiszen nap mint nap számos inger ösztönöz bennünket evésre. Az étkezés ráadásul jóval összetettebb folyamat annál, mint hogy csupán az ízeket érzékeljük a szánkban: valamennyi érzékszervünk hatással van arra, hogy mit, hogyan és mennyit eszünk.

Szülőség

Újra elérhető lesz az Erasmus, ám óriási gond van a programmal

Ismét megnyílik szeptembertől az Erasmus-program a magyar egyetemisták előtt, miután az Európai Bizottság feloldotta a modellváltó intézményeket sújtó korábbi korlátozásokat. Ursula von der Leyen elnök bejelentése véget vet annak az időszaknak, amely során a közérdekű vagyonkezelő alapítványi fenntartású egyetemek évekre elestek az uniós csereprogramoktól és a Horizont Európa kutatási keretprogramtól.

Offline

Babonából kezdték hordani a magyarok ezt a kiegészítőt: úgy tartották, javítja a látást

A fülbevaló ma már a mindennapi ruhatárunk alapvető darabja, ám a régi magyar paraszti világban viselését komoly történelmi babonák és szigorú hiedelmek szabályozták. Őseink szentül hitték, hogy a fülcimpa kilyukasztása és a fémek viselése közvetlen hatással van az emberi testre, és képes meggyógyítani a szemet, valamint javítani a látást. Ráadásul a közhiedelemmel ellentétben a kiegészítő korántsem csak a nők kiváltsága volt: a rontás és a korai halál ellen a férfiak, különösen a pásztorok is büszkén hordták. De hogyan vált egy egyszerű ékszer a gyógyítás és a mágia eszközévé?

Testem

Károsítja a fogzománcot, ha így fehéríted a fogad

A hófehér mosolyért sokan képesek szinte bármit bevetni, a közösségi médiát elárasztó házi praktikák és olcsó internetes fehérítők azonban súlyos árat követelnek. A citromlé, a szódabikarbóna és az agresszív fehérítő fogkrémek valójában visszafordíthatatlanul károsítják a fogzománcot, és kínzó fogérzékenységhez vezetnek. Hogyan működik a biztonságos, oxidáción alapuló fogorvosi fehérítés, miért kockázatosak az otthoni csíkok, és mit tud a piac legújabb, peroxidmentes csodafegyvere, a PAP-formula?

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.