Szigorít Anglia: magyarok tízezrei kerülhetnek bajba

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A jelenlegi öt helyett tíz év után lehetne letelepedési engedélyért folyamodni, és más külföldieket érintő szigorításokat is bevezetnének Angliában.

Jelentősen szigorítanák a külföldi bevándorlók letelepedésének feltételeit az Egyesült Királyságban, az ezzel kapcsolatos tervekről Shabana Mahmood brit belügyminiszter beszélt – írja a BBC.

Így változhatnak a letelepedési szabályok Angliában

A jelenlegi szabályok szerint a külföldi állampolgárok öt év után folyamodhatnak határozatlan idejű letelepedési engedélyért (Indefinite Leave to Remain, ILR), amellyel jogot szereznek arra, hogy állandóan az Egyesült Királyságban éljenek, tanuljanak és dolgozzanak.

Sok magyar érinthet, ha szigorúbb letelepedési szabályokat vezetnek be Angliában
Fotó: SOPA Images / Getty Images Hungary
Idézőjel ikon

A jövőben 10 évre emelnék a letelepedéshez szükséges időt, és a kérelmezőknek jóval több feltételnek kellene megfelelniük.

A tervek szerint csak azok kaphatnak ILR-t, akik magas szinten beszélnek angolul, folyamatosan fizetik a társadalombiztosítási járulékot, büntetlen előéletűek, nem vesznek igénybe szociális juttatásokat, és közösségi önkéntes munkával is hozzájárulnak a társadalom jólétéhez.

A brit kormány ezzel egyszerre szeretne megfelelő körülményeket teremteni a „tisztességes migrációhoz”, valamint szigorúbbá tenni az általános bevándorlási politikát. Mint azt kiemelték: a fő cél annak bizonyítása, hogy a bevándorlók valóban integrálódtak az országba és hozzájárulnak a közösséghez. 

Bizonyos kiemelt szakértelemmel vagy nagyobb hozzájárulással rendelkező külföldiek azonban hamarabb megszerezhetnék a státuszt.

A munkáspárti javaslat egyben reagálás a Reform UK elképzelésére, amely megszüntetné a határozatlan idejű tartózkodási engedélyt. Ezt olyan vízumokkal váltanák le, amelyeket a már meglévő státusszal rendelkező bevándorlókat is arra kötelezné, hogy ötévente új kérelmet nyújtsanak be. Keir Starmer brit miniszterelnök ezt a tervet „rasszistának” és „erkölcstelennek” nevezte.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.